Történet a margóról (Draco x Harry)
-Lefeküdtem Dracoval – nyögte ki végre hosszú, kínos percek után Harry Potter.
Összehívta a barátait, hogy közöljön velük valami fontosat. Ez volt az. A tény, hogy két estével korábban önszántából és boldogan adta oda magát a mardekáros halálfalónak.
- Harry, te normális vagy?! – fakadt ki újabb kínos percek után Hermione. – Draco Malfoy egy utolsó görény, egy mardekáros patkány…
- Szeretem! – kiáltott közbe hevesen és félhosszú, fekete tincsei hevesen libbentek, ahogy megrázta a fejét. Mintha csak nem akarta volna tudomásul venni a tényeket.
- De hogy tudod szeretni őt?! Hiszen halálfaló!!! – kiabált Ron dühösen.
- Nem érdekel! – már a sírás határán állt. Amúgy is két napja görcsölt a gyomra az idegtől. Persze, nem számított üdvrivalgásra, de kezdett kikészülni a nem alvástól és éhezéstől. – És ő is szeret!
- Valóban? – szállt be most már Ginny is a vitába. – És mondd csak, keresett azóta, hogy megdugott?
Az epés kérdés betalált. Azóta nem beszéltek. Nem is tudta, miért nem. Őt lekötötte a gondolat, hogy ezt hogy fogja beadni a haverjainak, de Draco meg se próbálta megkeresni. Azonban ez sem bizonytalanította el. Könnyes szemekkel meredt a klubhelyiség egy távoli pontjára, fejét lassan ingatta, miközben mély lélegzetekkel próbálta visszanyelni a sírását. Barátai felváltva kiabáltak vele, egymást túlharsogva sorolták az érveket, hogy miért is kellene magát távol tartani a mardekáros merlin csapásától. Vagy fél óráig ment ez így, végül már tenyereit a fülére tapasztva rázta a fejét és patakokban folytak a könnyei, de ez sem hatotta meg a többieket.
Nem bírta tovább, felugrott és kirohant a helyiségből. Maga sem értette miért, de a Szükség Szobája felé vette az irányt, ahol két nappal korábban hangosan és kéjesen visítozva vonaglott a szőke szexisten alatt. Odaérve alig bírta megtenni a szükséges köröket, és mikor végre megjelent az ajtó, szinte beesett rajta. Legnagyobb döbbenetére a szobában nem mást talált, mint Draco Malfoyt, teljesen meztelenül, csupán egy törölközővel a dereka körül. Kidolgozott, izmos, fehér testén a szinte fehér tincsekből csöpögő vízcseppek gyöngyökként szaladtak végig.
Harry egy mély sóhajjal döntötte hátát az ajtónak. Érezte, ahogy ágyéka élénken reagál a látványra. A látvány pedig néhány határozott lépéssel átszelte a szobát és elkapva őt, szenvedélyesen megcsókolta.
Nem beszéltek. Egyetlen szót sem váltottak. Megtörtént, ami megtörtént és mire Harry reggel magához tért, már sehol sem látta a másikat. Kicsit úgy érezte, mintha álmodta volna az egészet.
Megindult a Nagyterem felé, de legnagyobb döbbenetére már a fél iskola értesült az intim viszonyáról Draco Malfoyjal, és most mindenhonnan megrovó kiabálások és csalódott morgások hallatszottak. Aztán egy füzet repült felé és fejbe találta. Karjait védelmezőn emelte a fejéhez és futni kezdett. Majd mikor az előcsarnokba ért, és azt látta, hogy a mardekárosok ugyanúgy bánnak Dracoval, mint a többiek vele, döbbenten megtorpant. Csak meredt a látványra, ahogy a szőke fiú szintén a fejét védve próbált túlélni a felé repülő tárgyak között.
Harry előtt akkor realizálódott valami. Nem az volt a baj, hogy egy halálfaló és egy világos oldalbeli szerettek egymásba. Ez csak az ő barátait zavarta. Mindenki mást a tény zavart, hogy két fiú szerelmes egymásba.
- Ott a másik! – hallott egy kiáltást, de mire észbekapott, már egy könyv a fejének csapódott, sarkával felszakítva a szemöldökét. Látta, ahogy Draco felé fordul, szemeiben döbbenet és ijedtség tükröződött. Haja kócosan szállt minden felé, védekezés közben összekócolta magát. Tekintetük összeakadt. Dracoé aggodalmas, ijedt volt. Harryé bűnbánó és szomorú. A szőke, mintha csak lassított felvétel forgott volna, odaugrott és az ölelésébe zárta. Mivel magasabb és erősebb volt, így a fekete hajú szinte teljesen eltűnt az ölelésben. A kis hős levegő után kapva észlelte, hogy a másik a saját testével védi őt és az elfojtott nyögésekből tudta, hogy a homlokába kapott könyv még enyhe volt.
- Állj! – zengte be a csarnokot Dumbledor dühös hangja. Véget ért a rémálom, legalábbis egyelőre. Kimenekítették őket. Draco feje több, apróbb sebből is vérzett, de kezét Harry kezére vezette és összefonva az ujjaikat megfogta. Még mindig nem beszélt egy szót se, de tekintete mindent elárult.
- Szóval… - kezdte az igazgató az irodájában, mikor már Madame Pompfree begyógyította a sebeiket. – Maguk szerelmesek egymásba? – tette fel a kérdést nyíltan.
- Igen… - suttogta Draco és Harry szíve hatalmasat dobbant. Az igazgató azonban intett a pálcájával és a mardekáros ruhája feltűrődött a karján, láthatóvá téve a sötét jegyet.
- És ez? Ennek ellenére azt állítja, hogy szerelmes Mr. Potterbe? – az ezüst szemek dacosan összeszűkültek, de állta az igazgató jeges tekintetét, majd végül lassan bólintott.
Úgy tűnt, Dumbledore hisz neki. Végül elengedték őket, de persze a kapcsolatukat nem mutathatták meg a nagyvilágnak. Egyáltalán volt nekik kapcsolatuk? Kétszer lefeküdtek. És Draco is bevallotta, hogy szereti. De ettől még…
Nem sokára ismét a Szükség Szobájában feküdtek, kimerülten pihenve. Nem beszéltek. Harry keze a fehér tincsek közé siklott, tekintetét az ezüst íriszekbe fúrta.
- Mi lesz velünk? – kérdezte elhaló hangon. – Halálfaló vagy…
Draco csak bólintott.
- Te pedig a világos oldal megváltója – felelt végül rekedten, ajkai kissé gúnyosan rándultak.
- Tudod, hogy nem választottam.
A szőke lehunyta a szemét és hanyatt fordult. Nem válaszolt. A zöld szemű kissé nehézkesen bár, de felült és vékony ujjait végigfuttatta az erős mellkason.
- Könnyebb lenne, ha átállnál…
- Te is tudod, hogy nem fogok. Téged szeretlek, de a nézeteim nem változtak.
Harry mélyet sóhajtott és elhúzta a száját. Tudta, mi lesz így a vége. Ha le is győzi Voldemortot, a végére ott fog állni Dracoval szemben. És nem fognak tudni egymás ellen harcolni. Szóval Ron vagy talán Hermione fog ellene kiállni. De ő nem fogja tudni végignézni.
