SoHo VI. - Roxmorts
Roxmorts
Mikor Scorpius reggel magához tért, morcosan megállapította, hogy esélyük sincs arra, hogy normálisan keljenek fel.
Az egész valahol ott kezdődött, hogy előző este elromlott a fűtés a kommunában és konkrétan túlpörgött, elviselhetetlen meleget eresztve a lakókra. George minden probléma nélkül levette a pólóját és egy szál alsónadrágban feküdt a takarók tetején, de neki ez kevés volt. Kezdve ott, hogy nem vetkőzik még egyszer tangára, az biztos.
Hát tévedett, ugyanis hiába nyitott ablakot, hiába törölgette magát vizes törölközővel, félálomban csak leküzdötte magáról a rövidnadrágot, de erre már nem is emlékezett reggel, csak azt tudta, hogy hason fekszik a takaró tetején, rajta pedig egy hatalmas, meleg test, méghozzá George. Ráadásul az a kisebbik baj, hogy összenyálazza a vállát, de a borostája felsértette a lapockáján a bőrt és szinte abban is biztos volt, hogy ki fog pattogni.
- George – nyöszörögte fáradtan megmozdulva és ez volt az a pillanat, amikor rájött, hogy ismét egy szál fehérneműben mutatkozik a másik előtt, csupán ez most piros.
- Mondjad, Selymeske – mormogta félálomban a másik, és mint valami plüssállatot, magához húzta a kisebbet, egészen hozzátapadva.
- George, ugye tudod, hogy engem ölelgetsz? – kérdezte bizonytalanul, mire a másik hirtelen felébredt. Elhúzta a fejét és szemügyre vette aktuális teddimaciját.
- Bocsi – morogta zavartan. – Francért kell olyan puhának és selymesnek lenned… Aztán csodálkozol, hogy rád tekeredek éjszaka – dohogta, de azért szája sarkában kis mosoly bujkált.
- Örülök, hogy ölelgetni valónak tartasz, de kezd kicsit kellemetlen lenni, hogy rajtam fekszel én meg… fehérneműben vagyok…
Scorpius nem mert hátranézni. Hála a lenge öltözetnek és a furcsa pozíciónak, úgy gondolta, káros lenne a lelki fejlődésének cenzúra nélkül látni azt, ami történik.
- Ó, ne haragudj! – azzal a vörös hajú lemászott róla és feltérdelt az ágyon. A szőke csak pár másodperc múlva mert megmozdulni, mikor már biztosan tudta, hogy a másik nem fekszik rajta. Maga elé húzva a takarót felült, szembe fordulva hálótársával és bizonytalanul pillantott rá.
- Akkor ma megyünk Roxmortsba? – kérdezte tématerelés gyanánt, mikor rájött, hogy a másik is kezdi magát kellemetlenül érezni.
- Persze – felelt George mosolyogva. – Alig várom.
Ettől végre ő is elvigyorodott és megindulhatott a reggel.
Pénteken mindennek korábban vége volt. Délig tartottak az órák, fél egytől háromig a gyakorlat, de ennek ellenére az idő olyan lassan haladt, hogy azt hitte, soha nem szabadul ki a konyhából. Nem tudta volna megmondani, miért, de a roxmortsi csavargás gondolata egészen magával ragadta a fantáziáját. Alig várta, hogy a vörös punk megjelenjen az ajtóban és ő elszabaduljon a zöldségpucolástól.
Mikor végre elérkezett a pillanat, gepárdként száguldott ki a helyiségből, elkapva George kezét és magával rángatva a folyosón.
- Hova rohansz? – kiabált utána áldozata.
- Siessünk! Annyi mindent akarok csinálni!
Ahogy a szobába ért, már dobálta is le a ruháit.
- Vetkőzz már és menj fürödni! – kiáltott rá a másikra, aki azonban még mindig értetlenül kezdte levenni a munkásruhát. – Sőt, tudod, mit?! Most az egyszer együtt fürdünk! – határozta el magát Scorpius. Elképzelésében ezzel semmi gond nincs. Fiúk szoktak egymás mellett zuhanyozni. Persze, lehet, hogy azt nem így mondják, de az most kit érdekel? A fürdőben ledobta a fehérneműjét is és haját feltűzve elkezdte beállítani a vizet. George egy bokszerben állt meg mellette és láthatóan nem akart máshova nézni, csak a szőke arcára.
- Ezt most komolyan gondoltad? – kezdett akadékoskodni, azonban ezzel magára haragította „Selymeskét”, aki most egy egyszerű mozdulattal belökte a víz alá és mellé lépett.
- Fürödj! – adta parancsba.
- Oké-oké, de akkor leveszem a gatyát – morogta vörösödve. Csak hogy mikor megszabadult az utolsó ruhadarabtól is, és kiegyenesedve megállt a másiktól alig tíz centire, a hosszú hajú elsápadva kapott levegő után.
- Lehet, ez mégis rossz ötlet volt – cincogta az ajtó felé lesve. – Inkább kint megvárlak – és már lépett is volna ki, de a másik elkapva a karját visszarántotta.
- Nem-nem, Selymeske. Te ötleted volt, te most szépen velem fürdesz – közölte egy gonosz vigyorral és a vadászból lett prédát beszorította a sarokba.
- M-Mit akarsz? – hebegte a megszeppent exhugrabugos, pirulva keresve a menekülő utat. George felkapva a tusfürdőt és a fürdő szivacsot, vigyorogva közelített, élvezve, hogy a másik annyira reszket, mint valami kis nyuszika.
Scorpius becsukta a szemét, felkészülve a legrosszabbra. Aztán érezte, ahogy a másik megfogja a csuklóját és odahúzza magához. Riadtan rezzent össze a nagyobb test érintésétől, amit nem kifejezetten értett, hiszen akár már meg is szokhatta volna. Aztán megérezte a derekán a habos szivacs egyszerre selymes és érdes érintését és ő riadtan pillantott fel. Haja kibomlott és a vízsugár alá hullott. A vörös azonban határozottan tartotta, a derekánál karolva őt, míg másik kezével gyengéden fürdette. Lágy mosollyal szórakozott a kisebb értetlenségén, majd homlokukat összetámasztva suttogta:
- Mit hittél, mit fogok csinálni?
- El se tudtam képzelni – válaszolta motyogva, miközben a lassú, masszírozó mosdatásra ellazultak feszülő izmai és ő ernyedten dőlt bele az ölelésbe. Végül egy mély sóhajjal ő is megragadott egy szivacsot és mosolyogva elvette a tusfürdőt.
George fejében átsuhant egy kósza gondolat, hogy esetleg romantikus simogatások közepette fogják egymást megfürdetni és az elején még Scorpius valóban a kezére is játszott, azonban, mikor úgy vélte, már mindketten elég tiszták, gonosz vigyor suhant át az arcán és fröcskölni kezdett „Ezt neked az ijesztgetésért!” felkiáltással.
Szinte pillanatok alatt lett csatatér a fürdőből és két csuromvizes fiú állt egymással szemben, zihálva, mindenféle szivacsokkal és poharakkal felszerelkezve. Mindketten úgy vigyorogtak, hogy majd szétrepedt az arcuk, de feladni senki sem akarta. Végül George sikeresen megcsúszott és hanyatt vágódott. A szőke ijedten térdelt mellé és tágra nyílt szemekkel kezdte tapogatni a fejét.
- George, George, jól vagy? Nagyon beverted a fejed? – kérdezte riadtan.
- Nyugi – mosolyodott el a másik és az arcán végigsimító kézre fogott, majd belecsókolt a tenyérbe. – A fejemet nem vertem be.
Malfoy csak megkövülten meredt a kezére, ami még mindig az érdes tenyérben pihent, majd lassan pillantott a csillogó barna szemekbe.
- Biztos? – kérdezte gyanakodva. – Az előbb belecsókoltál a tenyerembe…
A vörös hatalmas szemeket meresztve elengedte a kis praclit és lassan, a derekát fájlalva felült.
- Tényleg? Basszus… Ne haragudj… - suttogta megsemmisülten, de a zöld szemek végre megenyhültek és a szép vonalú ajkak is elmosolyodtak.
- Semmi baj. Igazából… tetszett. Jó érzés volt – mondta Scorpius könnyedén majd felállt és egy törölközőt dobott a másiknak. – Gyere, szerintem így is alig lesz kint időnk!
Mivel újak voltak, ők most kapták meg azt az egy összegű támogatást, amit az ide járó diákok az év elején kapnak, iskolakezdési támogatás címen. Ez egy jelentősebb összeget jelentett és magyarázta a szőke élénk mehetnékjét is. George még éppen fel tudta húzni a cipzárt a pulcsiján és magához venni a kabátját, mire ő elkapta a kezét és húzni kezdte – már megint.
- Selymeske… Amikor legutóbb így rángattál magaddal, összebújós tusolás lett a vége… Most mit csinálunk majd? – kérdezte pofátlan módon, kisarkítva az eseményeket, de a hatást elérte. Malfoy gömbhalat játszva felfújta a pofazacskóit, de sértődötten elengedte a kezét és némán kezdett mellette baktatni.
- Így nem fogunk kiérni és minden be fog zárni – morogta, miközben sötétzöld garbójának az ujját húzkodta.
- Nem én kezdtem a pancsicsatát – mutatott rá a punk.
Nem érkezett válasz, de mikor oldalra pillantott, látta, hogy a másik lassan sírni tudna csalódottságában. Mint egy kisgyerek, aki nem hiszi el, hogy ha rossz lesz, tényleg nem kap ajándékot. Egészen megesett a szíve a kis szöszin és most ő fogta meg a kezét, kedvesen mosolyogva rá.
- Gyere… bezárnak a boltok… - azzal futásnak eredt. A zöld szemek boldogan ragyogtak fel és a fiú követte őt.
Kifulladva, pihegve értek a falu határába. Scorpius elégedetten pillantott végig a nyitott üzletek során és boldogságában azt se tudta, mit csináljon. Gyors puszit nyomott a másik arcára egy „Köszi!” felkiáltással, majd be is tért az első üzletbe.
- Ruhabolt? – nézett körbe a másik értetlenül. – De hát annyi ruhád van, hogy el se fér…
- Ez nem igaz – fordult meg tettetett felháborodással. – Igaz, hogy sok ruhám van, de csak kevés olyan, amit hordok.
- Akkor a többit miért nem adod el?
- Rendszeresen szoktam selejtezni. Csak nem eladom, hanem adományba adom a szegényeknek – öltötte ki a nyelvét társára.
George egészen meglepődött. Nem gondolta volna, hogy egy Malfoy lehet ilyen nagylelkű. Hirtelen sokkal lelkesebben segített neki eldönteni, melyik pulcsi vagy fölső a legjobb. Aztán mikor két farmer közül kellett választani és az elsőben kilibbent a szöszi, egy merész gondolattal utasította, hogy forduljon meg. Ezt persze Scorpius úgy értette, hogy pörögjön, de ezen már nem akadt fenn. A másodiknál azonban már nem érte be ennyivel.
- Jól van, Selymeske, akkor most fordulj nekem háttal és maradj úgy!
A másik bizonytalanul engedelmeskedett, de a fejével csak visszafordult.
- Igen, ebben határozottan jobb feneked van! Ezt vedd meg! – közölte a Weasley vigyorogva és ő biztosra vette, hogy most odamegy és megfojtja egy kiskanál vízben.
Természetesen a második nadrágot pusztán objektív okokból vette meg, ugyanis az egy fekete csőnadrág volt, amit alkalmakra is fel lehetett venni, nem csak hétköznapra, tehát jobb vásár volt, mint a másik. Természetesen…
Persze azért még voltak írószerben is és édességboltban is… Aztán a Három Seprű előtt George megtorpant.
- Nem megyünk… - fordult Scorpius felé, aki azonban dühösen közbevágott:
- Nem! Nem megyünk be! Inkább a Szárnyas Vadkan az összes rosszarcúval!
A vörös egy percig pislogott, értelmezve az eseményeket, majd elnevette magát. Nem szólt semmit, csak fejcsóválva tovább indult. Végül nem kocsmáztak, azonban sikeresen rájuk sötétedett és a hosszú hajú hasa hangosan megkordult.
- Bocsi –cincogta a pocaktulaj. – Egyáltalán hány óra?
Érdeklődve fordultak a legközelebbi óra felé, ahol láthatták, hogy… fél nyolc…
- Basszus – nyögött fel Malfoy elkeseredetten. – Nem fogunk vacsit kapni!
- Hát azt már nem.
- Ez is a te hibád! – nyüsszögte hisztisen Scori és erőtlenül rávágott a másik mellkasára.
- Mégis hogy lenne már az én hibám?! Én összesen tíz percet vásároltam.
- Nem tudom! Éhes vagyok! Csinálj valamit! – toporzékolt tovább durcásan és George nem tudta eldönteni, hogy a szöszi idegesítő vagy édes.
- Gyere, meghívlak! – törődött bele a sorsába.
Malfoy megszeppenve követte a nagyobbat egy hangulatos kis falatozóig. Nem várta el, hogy a másik fizessen neki, de jól esett a kedvesség. És főleg az étel. Teljesen más jellegű ízekkel találkozott, mint amik a Roxfortban előfordulnak.
Végül egészen későn és fáradtan értek vissza a szobájukba. Mivel másnap nem kellett sehova se menniük szombat lévén, így nem bajlódtak a kipakolással. Ledobálták a ruháikat, majd Scorpius nyűgösen kezdett kotorászni a szobában.
- Nem igaz már! – nyavalygott. – Hol van?!
- Mi hol van?!
- A pizsomám! Nem szeretek meztelenül vagy csak fehérneműben aludni…
- Engem nem zavarna – rántotta meg a vállát George. Végül is… Látta ő már a szöszkét ruha nélkül. Meg a délutáni fürdés után már nem volt mindegy?! De aztán csak megesett a szíve a másikon, na, meg persze alig várta, hogy alhasson, szóval fogott egy tiszta pólót és hozzávágta a hosszú hajúhoz. – Tessék, Selymeske! – morogta. – Amilyen kis törékeny vagy, ez neked nagyestélyi.
Scorpius végleg nem tudta hova tenni a fiút. Pár napja élnek csak a kommunában, de már mennyire másképp állnak egymáshoz. Szinte hihetetlen. Egy hete még, ha valaki azt mondja neki, hogy George M. Weasleyvel fog együtt zuhanyozni, aztán felhúzza a pólóját és egy ágyban alszik vele, akkor a gyengélkedőig átkozza az illetőt. Hiszen gyűlöletesebb személyt el se tudott volna képzelni. Bár az is igaz, hogy az a George másképp viselkedett. Flegma volt és bunkó, a kiállásával, a viselkedésével, a külsejével, mindennel azt hirdette, hogy felsőbbrendű a világ minden élőlényétől. Most viszont… A nagyképű kamasz helyett egy munkában megfáradt fiatal férfit lát, aki mindig mosolyog és áldozatkész és alázatos.
Egy pillanatra elgondolkodott, hogy vajon ő is ennyit változott pár nap alatt? Ő is ilyen gyorsan tört meg? Vagy mivel ő mindig is valami ilyen helyre vágyott, ezért rajta nem tűnik fel a változás, amit belül, a lelkében érez.
- Mi az, baj van? – kérdezte a vörös hajú aggódva.
Kizökkenve a gondolataiból elengedte a póló alját, amit eddig szorongatott és értetlenül pillantott az ágyban fekvőre.
- Már vagy tíz perce ácsorogsz ott magad elé bámulva. Gyere aludni! – mosolygott George.
Biccentett és bemászott az ágyba, egészen közel húzódva a másikhoz.
- Csak azon gondolkodtam, hogy ahhoz képest, hogy egy hete még mennyire gyűlöltelek… most mennyire másképp érzek… - vallotta be halkan. Meglepetésére a másik fészkelődni kezdett és mire észbe kapott volna, már egy erős kar fonódott köré és gyengéden megölelték.
- Sikerült döntenem – morogta a nagyobb. – Határozottan édes vagy.
