SoHo IX. - Stanley
A szünet után George és Scorpius együtt tértek vissza a kommunába. Jókedvűen haladtak végig a folyosókon, köszönve mindenkinek, majd az egyik ajtó mögül egy ismerős arc bukkant fel.
- Sz-szia, Scori! – köszönt egy kicsit pufibb, szemüveges fiú és a szőkének eltűnt a mosoly az arcáról. Már el is felejtette, hogy Stanleynek anno megígérte, hogy rendszeresen fog írni. Ehhez képest idekerülése napján küldött neki egy rövidke levelet és azóta semmit.
- Stanley! – nyögte elsápadva. – Hát te hogy-hogy itt?
- Annyira ro-rosszak lettek nélküled az eredményeim, ho-hogy McGalagony leküldött ide – mondta a másik, elhúzva a száját. – Ha-hallom, azzal a szeméttel vagy egy szobában.
Azonban a Weasley, aki eddig kicsit lemaradt, mert az egyik osztálytársuk leszólította, most ért csak oda, és nem nagyon ismerte fel a szituációt, Scorpiusnak meg semmi ideje nem maradt, hogy elmagyarázza. Átkarolta párját és egy puszit nyomott az arcára.
- Na, mi a helyzet? Á, heló, Longbottom! – vigyorgott az előtte állóra. Nem láthatta, ahogy párja megsemmisülten lehunyja a szemeit.
- Sz-szó-szóval ezért nem írtál? – kérdezte a szemüveges csalódottan. – M-Mert neked mo-most W-Weasley lett a legjobb barátod?
- Nem a legjobb barátja, hanem a pasija vagyok – közölte a punk. Felhergelte a számon kérő, szemrehányó stílus, amiben a másik beszélt.
- George, kérlek! – szólt rá Scorpius és ő még mindig villámló tekintettel méregetve az előtte állót, visszább lépett. Igazából fel se tűnt neki, hogy előrébb ment.
- Cs-csalódtam benned, Malfoy.
- Azt se tudod, mi történt! – kiáltott a hosszú hajú kétségbeesve. Hangjába cseppnyi tehetetlen düh vegyült. A vörös hajú azonban csak magához húzta és megölelte, hogy megnyugtassa, de valamiért Stanley számára ez csak olaj volt a tűzre.
- Nem go-gondoltam volna, hogy lecserélsz egy W-Weasleyre! És pont rá!
- Nincs választásom, össze vagyunk kötve egy bűbáj miatt! Nem mehetek messzebb tőle, mint tíz méter!
- Értem én, persze. És ha m-már ilyen kö-közel volt, akkkor olyan jól elsz-szórakoztatok, hogy mindjárt össze is melegedtetek!
- Bocs, de nem emlékszem rá, hogy annyira sok levelet kapott volna tőled Scori – szólt közbe most már az exgriffendéles is.
- N-Nem írt!
- És?! Úgy látszik, neked sem ért annyit a barátságotok, hogy megerőltesd magad és küldj neki egy levelet! Szóval nem tudom, milyen jogon vagy megsértődve, husika! – közölte, célozva arra, hogy Stanley kissé pufók fiú volt.
- George! Kérlek, maradj ki ebből! – kiáltotta hisztérikusan Scorpius és már a könnyeivel küszködött. – Stanley, értsd meg! Nem vagy kevésbé fontos számomra! De George és köztem megváltozott pár dolog. Nem olyan rossz ember, mint hittük, sőt! Draco is nagyon kedveli…
- Úgy csinálsz, m-mintha nem v-vert v-volna meg soha! – kiáltotta a másik dühösen és a két fiú meglepetten hőkölt vissza. Egymásra pillantottak és George tekintetébe végtelen szomorúság költözött. Eszébe jutott, miről beszélt Stanley, tényleg többször megverte Scorpiust. Egyszer még hozzá nagyon csúnyán, napokig a gyengélkedőn feküdt. A szőke észrevette a másikon a változást és megszorította a kezét, majd újra régi barátjához fordult:
- Tudom, hogy voltak olyan húzásai, amik… súlyosak voltak. Ellened is, ellenem is. De én megbocsátottam és túlléptem. Láthatod rajta, mennyit változott, nagyon látszik! Kérlek, adj egy esélyt a dolognak. Én.. szeretnék a barátod maradni…
Stanley csak keserűen megrázta a fejét és elsétált mellettük. Megsemmisülten léptek be a szobájukba, a korábbi jó kedvnek nyoma sem volt. A hosszú hajú kábán kezdett kipakolni.
- Ha leveleztem volna vele, ez nem történik meg… - suttogta szomorúan, mire a vörös hajú meglepetten fordult felé.
- Ha leveleztél volna vele, akkor mindig emlékeztetett volna, hogy bántottalak titeket… Ami… olyan, mintha nem is én tettem volna…
Malfoy az ágyon ülő párja elé sétált és az ölébe csúszott.
- Pedig te voltál – mondta halkan. – Emlékszem, teljes erőből ütöttél. De furcsa módon, csak tudom, hogy te voltál, mégis olyan, mintha most egy másik férfi ölében ülnék. Az csak egy hülye kisfiú volt, aki szájhősködött. Most… nem szeretnék tőled pofont kapni – mosolyodott el, kezét végigfuttatva a munkában edződött karon.
- Már nem is tudom elképzelni, hogy megüsselek – felelte és a borostás arcon egy szomorú árny suhant át. Arcát a másik arcához simította, majd lágy puszit lehelt a selymes pofira. – Hát úgy látszik, a te oldaladról se mindenki fogad el engem…
- Úgy látszik… De ha téged nem fogad el, akkor engem sem.
Puhatolózva megcsókolta a másikat, ujjait a vörös tincsek közé túrta. Ölét ösztönösen lökte a másik ölének egy hangos nyögést csalva ki George-ból.
A barna szemek elhomályosodtak, ahogy a vágy súlyos ködként borult az agyára. Szenvedélyesen mart a rózsaszín ajkakra, majd egy mozdulattal fordította meg magukat, maga alá gyűrve a kisebbet. Alkarjain támaszkodva lassan mozdult, egy pillanatra sem hagyva el az édes ajkakat.
Végül mégis elengedte a másikat és feltérdelt a lábai közt.
- Miért hagytad abba? – kérdezte Scorpius csalódottan.
- Mert rossz kedvem van. Nagyon. És lelkiismeret furdalásom. Nem így szeretném…
Ezt megértette. Befejezték a pakolást és megmosdottak, majd az ágyban fekve, összebújva beszélgettek kicsit. Másnap vasárnap következett. George ezt a napot szerette a legjobban. Ilyenkor biztos nem történik semmi rossz. Sokáig alhatnak, finom az ebéd és nem kell csinálniuk semmit.
Reggel Scorpius arra ébredt, hogy egyik lába és fél teste George-on pihen. Combja a másik ölének simult egyértelműen érezve merevedését. Mivel még aludt, biztosan tudta, hogy csupán reggeli jelenségről van szó, de azért kedve támadt megviccelni a másikat. Kezével végigsimított a tagon, újra megállapítva magában, hogy méretes darab, majd ráfogott és lassan masszírozni kezdte. A vörös hajú álmában felnyögött és nyöszörögni kezdett, melyből lassan értelmes szavak jöttek ki.
- Scori… Scorpius…
A szőke halkan felkuncogott és tovább folytatva tevékenységét a másik nyakára csókolt, összekarcolva saját arcát a borostával, de ezzel most nem foglalkozott. A punk ugyanis felébredt és kissé kábán, értetlenül figyelte a jelenséget.
- Te mit csinálsz? – kérdezte és kezével a kis praclira fogott.
A zöld szemek huncutul csillantak meg és a vékonyka váll megrándult.
- Csintalankodok.
- Azt érzem… - mosolyogva az éjjeli szekrényéhez nyúlt és kihalászott egy tubus krémet onnan. Még szünet előtt vette. – Remélem, tudod, hogy a rosszalkodásért bünti jár? – vigyorgott áldozatára, majd egyik karjával átkarolta a fiút. Másik kezével lehúzta a fehérneműt róla és elégedetten látta, hogy a szőke teljesen megadva magát, mint valami macska, hanyatt fekszik a karjában, lábait enyhén széttárja. – Helyes. Kár is lenne ellenkezni.
A smaragdok még mindig csillogtak, ahogy figyelték, hogy ujjait a tubusba mártja. Odahajolt és megcsókolta a mosolygó ajkakat, miközben egyik ujját a másikba vezette. Scorpius élvetegen nyögött a szájába, majd feje hátra nyuklott és csípőjével kissé előre lökött.
- Milyen kis türelmetlen vagy – mormogta a nyak selymes bőrét csókolgatva. Elég gyorsan adott hozzá még egy ujjat és meg is érezte a kis domborulatot, amit aktívan ingerelni is kezdett. A várt hatás nem maradt el. A vékony combok kitárultak, Scori a saját tincsei közé tépett és hangosan felnyögött, háta ívbe feszült. Nem hagyta annyiban. Minél élénkebb volt a reakció, annál hevesebben gyötörte azt az egy pontot, míg végül áldozata nem bírta tovább és könyörgőre fogta.
- Kérlek! Csinálj valamit, mert megőrülök! Érezni akarlak!
Elégedetten elmosolyodott, majd saját férfiasságát bekenve a selymes combok közé csúszott.
- Ha most is bekopognak, gyilkolni fogok – közölte vágytól rekedten, miközben lassan a másikba nyomult.
- Én… is… - pihegett a hosszú hajú, majd az erős vállakba kapaszkodva felhúzta a lábait, hogy jobb hozzáférést biztosítson magához. És George mozogni kezdett. Először csak lassan, nagyokat lökött, mint ahogy a tenger ostromolja a partot. Aztán mikor újra megtalálta azt a pontot, ami kedvesét a csillagokba repíti, gyorsítani kezdett. Végül már feltérdelt, egyik kezével az íves csípőt fogta biztosan, míg a másikkal a formás fenékbe mart és úgy fokozta a tempót, gyorsabban és gyorsabban. Tekintetét nem vette le a másikról, akkor se, mikor érezte, hogy a vékony test köré feszül, a hát ívbe hajlott és Scorpiusban benn rekedt a levegő. Szemei kissé fennakadtak, eltátott ajkain kis nyál csordult ki, ahogy feje oldalra bukott. Erősen markolta a lepedőt, majd szaggatott, élveteg nyöszörgés jött belőle, miközben váladékát saját hasára engedte.
George szerint ettől gyönyörűbb látvány nem volt a földön és ez őt is átlökte azon a bizonyos határon. Mindent a másikba engedett, mély, hörgő hangokkal kísérve, majd zihálva ült vissza a sarkaira. Könyökével a másik felhúzott térdén támaszkodott meg, tenyerébe támasztotta a homlokát és úgy figyelte, ahogy szerelme tekintete lassan kitisztul, légzése pedig helyre áll.
- Na? – kérdezte. – Jól vagy? Minden rendben?
Scorpius biccentett, de megszólalni nem tudott.
Elment hát egy törlőkendőért, hogy letakaríthassák magukat, majd a másik mellé feküdt.
- Fájt? – kérdezte kissé aggódva.
- Csak egy kicsit az elején – mosolygott a szőke, majd odabújt hozzá és szerelmesen megcsókolta.
Ebédre menet Stanleyvel is összefutottak a folyosón, aki azonnal elfordította a fejét. Azonban a szőke most sem akarta annyiban hagyni.
- Stan, kérlek! Nem beszélhetnénk meg? – kérdezte a másik után futva és elkapva a karját.
- M-Mit? M-Menj és b-baszasd meg magad a Weasleyvel! – kiáltotta dühösen. – Ha-hallottalak titeket!
Döbbenten meredt régi barátjára.
- Én… sajnálom, nem tudtam, hogy ilyen hangosak voltunk…
- P-pedig igen! De nem tudtam, hogy meg kellene, verjelek ahhoz, hogy szeress engem!
- Tessék?! – sikoltott fel szinte hisztérikusan. Ez az egész kezdett egy rossz álomra hasonlítani.
- Ne játszd az eszed! Mintha nem tudtad volna, hogy szerelmes vagyok beléd! – őrjöngött.
- Elfelejtettél dadogni, husika! – förmedt rá George, ahogy utolérte őket. Azonban Stanley nem válaszolt, csak sértődötten bámult rá, míg a szőke válla megrázkódtak és csendesen sírva fakadt.
- Nem tudtam! Én mindig… testvérként gondoltam rád… legjobb barátként. Soha nem gondoltam rád úgy…
- Még nincs k-késő – szólalt meg Longbottom és Scorpius reménykedve pillantott fel rá. – Én m-me-megbocsátom, hogy lefeküdtél e-ezzel az alakkal, ha azt mondod, hogy v-velem akarsz lenni. Ha-ha nem, akkor engem ö-örökre elfelejthetsz. Válassz, W-Weasley, vagy én?
- Ne kérj ilyet! – könyörgött sírva a hosszú hajú.
- Elég bátor vagy te – morogta George és minden izma megfeszült. Csupán párja tenyere tartotta vissza az ütéstől, ahogy a mellkasának feszült, jelezve, hogy hagyja rá.
- De ké-kérek! Ez a szemét csak ártott n-neked! Szidott minket, szidta a z-zenét, amit játszottunk, rö-röhögtek rajtunk, megvert! És most hi-hirtelenjében szerelmesek vagytok?!
- Ez nem ilyen egyszerű! Stan, kérlek! Fogadd el, hogy őt választottam. De barátként szükségem van rád!
- Pont, mint az elmúlt hét hétben?!
Itt következett be az a pillanat, amikor Scorpius Malfoy feladta. A karjai tehetetlenül hulltak a teste mellé, az utolsó könnycseppek még végigszaladtak az arcán és tekintete lassan eltompult és kiüresedett.
- Akkor ennyi – válaszolt sírástól rekedt hangon. – Ha így állsz hozzám, akkor azt hiszem, nem tartok igényt egy ilyen barátságra… Menjünk, szívem!
Azzal megfogta George Weasley kezét és az ebédlő fele vették az irányt.
Stanley Longbottom még az azt követő héten elhagyta a Roxfortot. Állítólag egy mugli iskolába íratták. Még a pénteki halloween bulit sem várta meg.
- És érted? Egyszerűen közölte, hogy ő szerelmes belém és hagyjam el George-ot és legyünk együtt! – mesélte felháborodottan Scorpius az oda-vissza tükörnek, amiben Draco arca látszódott. Mivel még a sapka is belelógott a képbe, sejthető volt, hogy az irodájából beszél.
- Kár, pedig annyira szeretted őt – jegyezte meg kissé fáradtan.
- Untatlak? – kérdezte Scori, bánatosan pillantva a tükörre. Egyik szemét már erősen kihúzta szemceruzával, kicsit macskásra. Az eszköz még a kezében volt és épp a másik szemére tervezett áttérni a fürdőszoba tükre előtt.
- Dehogy, kiscsillagom, sőt! Te vagy a napom fénypontja – mosolygott az öreg. – Csak nagyon fárasztó napom volt, rettentően sok unalmas emberrel. Viszont te mit művelsz a szemeddel? – ráncolta össze a szemöldökét.
- Ja, cica leszek! – felelte egy diadalmas vigyorral, majd visszafordult, hogy befejezze, amit elkezdett. – Én szexi macska leszek, George pedig nem tudom. Azt mondta, meglepi. De szerintem vámpír lesz.
- Ki tudja – vonta meg Draco a vállát vigyorogva. – De hogy lesz egy macska szexi?
- Megmutatom – közölte ünnepélyes hangon és miután befejezte a másik szemének a kihúzását és bajuszkákat is rajzolt magának, feltette a cicafüles pántot a fejére, majd felhúzta a mancskesztyűket, amik a felkarjáig értek. Hátrébb állt és pózolni kezdett. – Így!
Draco elképedve nézte a térdig érő mancs-csizmákat, a playboyokra jellemző, fekete bársony ruhát, amin hosszú, bolyhos cicafarok lengedezett, a nyakba kötött kis csengőcskét, a mancs-kesztyűket…
- Jesszusom… - nyögött fel kínjában. – Még jó, hogy az épületből nem kell kimenned.
- Nyáá – vigyorgott a fiú, majd mindketten nevetni kezdtek.
- Na, jó bulizást! – kacsintott Draco és szétkapcsolt. Scorpius vidáman lépett ki a fürdőből, csak azért, hogy szembetalálja magát egy egyenruhás George Weasleyvel. Méghozzá a ruha altábornoki rangot hirdetett, szóval sejtette, hogy drága nevelőapja keze van a dologban. De bezzeg el nem mondta volna! Mindenesetre a vörösnek iszonyúan jól állt az öltözet és Scori tátott szájjal közelített.
A katonajelmezes elkapta a derekát és magához húzta.
- Megvagy, kiscica! – közölte vigyorogva, mire a hosszú hajú is elmosolyodott.
- Nyááá! – nyávogta és mancsával meglegyintette a sapka siltjét.
