Románc az Akatsuki Főiskolán Part IV.

Konan Naplója 2010. 10. 18.

 

Kedves Naplóm!

 

Tegnap volt a gólyabál. Régi vágyásom eljutni egy olyan bálba, ahol nagyestélyiben rophatom a csárdást, de arra már rájöttem, hogy az nem ez a hely. Hát... Ez van. Attól én még szép, fekete szatén nagyestélyiben, göndörített hajjal libegek minden fele, még egy keskeny kis diadém is virít a fejemen. Barátnőm, akit ha a tipikus jegyek alapján neveznék el Narutós karakterekről, akkor Tsunadénak hívnék, szóval maradjunk is ennél - tehát Tsunade jött velem minden fele, szintén szépen kirittyentve. Vacsi uncsi volt, Itachi és Deidara eyefuck versenyt játszottak, aztán mikor a kajának vége lett, mindenki eltűnt. De úgy nagyon. Tsunade és én tanácstalanul imbolyogtunk erre-arra, de senkit nem találtunk. Végül bekopogtunk Deidara és Zetsu szobájába is, de nem jött válasz, be akartunk nyitni, zárva volt. Találkoztunk egy csoporttársukkal és megkérdeztük, nem látta-e Itachit vagy Dei-t.

"Itachi és Deidara?" - kérdezte a fiú kissé imbolyogva már. - "Őket ismerve már tuti dugnak valahol... hihihi.... szerintem nézzétek meg valamelyik bokorban, vagy valamelyik szobájában..."

Kerek szemekkel meredtünk egymásra, majd azért mentünk egy kört az udvaron, belesve az eldugott zugokba. Semmi. Vissza a szobánkhoz. Semmi. Dei szobája: semmi, zárva.

Tsunade közölte, hogy neki mennie kell, de köszöni az estét. Lekísértem, majd felfele jövet látom, hogy szőkénk szobája felől egy Itachi közelg öles léptekkel, öltönyét igazgatva. Mikor meglátott, kicsit elpirult, de azért vigyorogni kezdett.

"Hát te?!" - fakadtam ki hisztérikus hangon.

"Deidaranál voltam..." - válaszolt kissé bizonytalanul.

"DE AZ AZ AJTÓ BE VOLT ZÁRVA!!! KÉTSZER KOPOGTATTAM!!!!"

"Nem hallottuk..." - felelte halkan és nyelt egyet. Majd még bizonytalanabbul hozzáfűzte: "Pedig mi ott voltunk..."

Aaargh! - nagyjából ennyi volt erre csak a véleményem, majd újabb negyed óra múlva úgy tűnt, sikerül összeszedni a kis csapatot egy fénykép erejéig. Ismét Dei szobájához mentem, hogy a maradék lököttet is összeszedjem. Addigra ott már ment a buli, Dei hihetetlenül csillogó szemekkel, kipirulva jött oda hozzám. Nagy nehezen megindultunk fényképezkedni, majd egyszer csak Deidara úgy gondolta, ideje kötözködni:

"Rajtad miért van korona?! Nem te vagy a bálkirálynő!!!"

"Deidara, ez egy diadém és díszként funkcionál" - magyaráztam türelmesen.

"De akkor is, milyen jogon hordasz ilyet, meg öltözöl királylánynak?!"

Döbbenten fordultam felé:

"Figyi, te miért nem húztál nagyestélyit diadémmal? Ki mondta neked, hogy öltönyben kell jönnöd?! Szíved joga, mit húzol éd nekem is, szóval talán ne kötözködj!!!"

Erre felhúzta az orrát és elvonult előre, majd Itachit látva enyhe szökdécselésbe kezdett és újra önfeledt, boldog vigyor terült szét az arcán.

"Jesszus, te mennyit ittál?" - kérdeztem, mikor odaértem.

"Semennyit, mert?"

"Akkor mitől vagy ilyen hiperaktív, meg vigyorogsz itt össze-vissza?"

"Hát nem az alkohol miatt..." - tette hozzá sokat sejtetőn, majd rávigyorgott Itachira, akit azonban a részeg Kisame kötött le. 

Én csak pislogtam párat, majd úgy döntöttem, nem feszegetem a témát, hogy mit is csináltak ők egy órán keresztül bezárkózva Dei szobájába. Főleg mivel valamivel később a következő párbeszéd hangzott el:

"Deidara, neked is nagyestélyiben kellett volna jönnöd, Itachinak biztos jobban tetszett volna..."

"Ó, láttam én már Deidarat nagyestélyiben meg szoknyában, igaz, szívem?"

Erre egy vöröslő fejes bólintás volt a válasz. Hát... szép is a szerelem....