Románc az Akatsuki Főiskolán Part II.
2014.09.11 18:27
DISCLAIM: Ezt a történetet megtörtént események inspirálták, tehát nyomokban valós eseményeket is tartalmaz. Annak érdekében, hogy senki személyiségi jogai ne sérüljenek, a Naruto Shippuden c. anime karaktereit használtam, mind leírásban, mind nevek tekintetében, de személyiségük csak annyiban hiteles, amennyiben az eredeti személyek személyisége hasonlít rájuk. A két főszereplő, Itachi és Deidara, mind külsőre, mind személyiségre erősen emlékeztetnek az eredeti karakterekre, ez indokolta a választást. A képek mindenhol csak illusztrációk, nem saját munkák, minden jog az eredeti alkotóknak fenntartva!
Az időpontok nem hitelesek, hasraütés szerűen írom oda, inkább díszként funkcionálnak.
Konan Naplója 2010. 09. 22.
Kedves...áhh, hagyjuk...
Atyám... Ez... nagyon durva volt!!! Mivel erre a fősulira sokan a világ túloldaláról érkeznek, sokan hétvégékre se mennek haza, csak max. havonta egyszer. Hát Dei és Ita se sűrűn megy haza, ők ált. kéthetente, háromhetente. (Ezért sok jó hétvégi progit tudnánk csinálni, ha az egyik nem lenne lusta dög, a másik meg nem lenne stréber, aki az egész hétvégét végigtanulja.)
Nos, ezen a hétvégén úgy volt, hogy még én is elhúzok, de mikor megtudtam, hogy Ita marad és egyedül lenne, olyan lelkifurkám lett, hogy lefújtam az egészet. Ita épp a gép előtt ült és tanulást imitált, én pedig boldogan kávézgattam, amikor egyszercsak rámnéz:
"Most akkor mégse mész a szüleidhez?"
"Nem" - feleltem vidáman. - "Itt maradok veled!"
Hát nem volt olyan lelkes, mint vártam... Kicsit pillogva néztem rá, de végül nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. Hanem aztán, mikor kisétáltam az erkélyre, ami Deidaraék erkélyével szomszédos, azt látom, hogy édes szöszink vígan fütyörészve tereget. Mikor meglátott, az arcára fagyott a vigyor és kínosan feszengve kérdezte:
"Nahát, te itt vagy? Azt hittem, mindenki elment..."
"Nem, Ita is itt...hon...van..." - szépen lassan leesett minden. "Szobatársaid?"
"Nincsenek" - válaszolt fülig pirulva, de nem nézett rám. Én benéztem a szobában laptopját idegesen csapkodó Itachira, majd vissza a vörös fejjel teregető Deidarara. Aztán gondoltam egyet és belibbenve megrebegtettem pilláimat idegbeteg szobatársamra.
"Szeretnéd, hogy elutazzak?" - csak a fejét csóválta. - "Megoldható..." - folytattam. Újra fejrázás, lassan láttam, ahogy kidagad az ér a homlokán. - "De Deidara..."
"Figyelj, Deidara is egyedül van a szobájában, nem kell elutaznod sehova, majd átmegyek én hozzá." - csattant fel ingerülten.
Oké... kicsit leesett az állam. Hülyéskedésből átváltottam komolyba.
"Ugye tudod, hogy nekem elmondhatod, ha együtt vagytok..." - mondtam szuggesztív tekintettel, utalva rá, hogy nyíltan rajongok a meleg párokért.
"Nem vagyunk együtt" - felelt kelletlenül Itachi. "Nem lehetünk együtt. A szüleim azonnal kitagadnának, különben is, már azt is eldöntötte anyám, hogy mikor születik az első és mikor a második gyerekem. Az meg mindegy, hogy én másképp akarom esetleg. Sakura anyámmal már a házat is eltervezte, ahol majd együtt élünk..."
"De... ez nem fair. És ha te mást választasz? Lehet, hogy elsőre kiakadnának, de utána elfogadnák, nem?"
"Nem. És Deidara szülei sem. Ezt mindketten tudjuk és ezért felesleges ezt a témát feszegetni..."
Nos... Azt hiszem, soha nem volt ilyen komoly beszélgetésem még Itachival. És soha többet nem is lesz. Ez nagyon durva volt...
