Románc az Akatsuki Főiskolán (Part I.) (ItaDei)
DISCLAIM: Ezt a történetet megtörtént események inspirálták, tehát nyomokban valós eseményeket is tartalmaz. Annak érdekében, hogy senki személyiségi jogai ne sérüljenek, a Naruto Shippuden c. anime karaktereit használtam, mind leírásban, mind nevek tekintetében, de személyiségük csak annyiban hiteles, amennyiben az eredeti személyek személyisége hasonlít rájuk. A két főszereplő, Itachi és Deidara, mind külsőre, mind személyiségre erősen emlékeztetnek az eredeti karakterekre, ez indokolta a választást. A képek mindenhol csak illusztrációk, nem saját munkák, minden jog az eredeti alkotóknak fenntartva!
Az időpontok nem hitelesek, hasraütés szerűen irom oda, inkább díszként funkcionálnak.
Konan Naplója 2010. 09. 20.
Kedves Naplóm!
Itachi és Pein szobatársának lenni az Akatsuki főiskolán egy élmény. Ezek ketten nagyon hülyék. Egy dolog, hogy senki mást nem tudok elviselni ezen a fiúbrancson kívül, de néha elgondolkodom, hogy ők ilyennek születtek, vagy ezt tanulták valahol? Ma reggel pl. arra ébredtem, hogy Itachi beugrott Pein mellé, mindketten alsógatyában, és igen heves szexet imitáltak, ami a takaró alól kilógó meztelen felsőtestek miatt nos... Hm... Nem tűnt annyira viccnek. Peinről tudom, hogy hetero, egy végtelenül romantikus alkat, aki folyton szerelmes és hős lovag, de Ita miatt kezdek aggódni. Persze, testi ereje is indokolná, miért is nevez minden pasit a k*rvájának, de amióta kibékítettem Deidaraval (eredetileg utálták egymást mint a sz.... szép időnk van) azóta megbolondult.
Mondjak példát? Tegnap este szokásos "klubgyűlés" volt a szobában, ami azt jelenti, hogy a brancsból MINDENKI itt volt. Mondom MINDENKI. Kivéve Dei-t és Zetsut, de Zetsu egy elég felemás személyiség és időnként nem a barátunk, időnként meg igen, szóval ő nem egy alapértelmezett személyiség. Azonban Dei már nagyon a csapat részévé vált. Itachi, a csapat szíve, szokás szerint vitte a témát, ment a sóder, majd nyílt az ajtó és belibbent őfelsége. Erre Itachi kifogyott a szóból, nagy, ragyogó szemekkel bámult a pironkodó szőkére, majd odament és megölelte. Ez eddig még senkinek se tűnt fel, de mikor az ölébe rántotta, az már kicsit kezdett gyanús lenni. És onnantól senkinek nem mondott "Megb*szlaaak!" jellegű poénokat, senkivel nem foglalkozott, csak az ölében vörösödő, annyira egyébként nem tiltakozó szőkével....
És most egy pillanatra álljunk meg és tisztázzunk pár dolgot.
Itachi és Deidara tavaly még utálták egymást. Nem kicsit, nagyon. Köptek egymás után. Aztán egyik bandázás alkalmával elrángattam mind a kettőt és azt mondtam, a szent cél érdekében fogják be. Erre egyszer csak hátrafordulva annyit látok: Ita és Dei egymás mellett bandukolnak, szégyenlősen beszélgetnek, Deidara meg zavartan türkéli szőke tincseit a füle mögé. Aztán kedvenc fekete hajúm támadásba lendült, bevetette a nehéztüzérséget, és szó szerint udvarolni kezdett.
Itachi nagy skalpgyűjtő volt világ életében, tudja, hogy kell elérni azt, hogy a csaj már attól elaléljon, hogy foglalkozik vele. Sajnos nem tudom a taktikát, mert én is lány vagyok és én is áldozatául estem. De szerencsére nálunk aztán világraszóló barátság lett a dologból és nem gyűlölködés. Egyébként semmit nem akar utána a lányoktól, főleg, mivel otthon mennyasszonya van. Utáljuk a csajt rendesen, mivel mindig belerondít a legjobb bulikba. Illetve belerondított, de amióta Deidara meglibbenti hosszú szőke tincseit és szégyenlősen rámosolyog erre a mamlaszra, azóta megbabonázva kinyomja a telefont "majd visszahívom" felkiáltással. Igen, ez is fura.
Deidararól azt kell tudni, hogy mivel vékony, kicsit sem férfias testalkat, így nagyon sérülékeny, hatalmas önérzete van. Azonnal ütni akar, ha valaki beszól neki, mert be akarja bizonyítani, hogy topmodelleket megszégyenítő teste és derékig érő szőke tincsei ellenére ő még pasi. Egy ideig ennek érdekében az arcszőrzettel is próbálkozott, de szerencsére Itachi jótékony hatására (legalábbis én annak tulajdonítom) ezzel felhagyott. Ettől függetlenül kis művész alkat, annak ellenére, hogy a suli strébere, szeret bőrdíszműves cuccokat készíteni és fafaragással is foglalkozik. Szintén van mennyasszonya - vagy mije - de láthatóan nem szereti. El se tudom képzelni, miért van vele, mert folyton panaszkodik.
Szóval mikor ez a kettő végre békét kötött és összebarátkozott, hirtelen azt vettük észre, hogy Itachi udvarol. Ó, igen, a vén kandúr észrevehetetlen támadásai külső szemmel nagyon is észrevehetőek. Az apró érintések, mosolyok, mondatok, fél mondatok, amikkel egy hatalmas illúziócsapdába zárja a másikat. Teremt neki egy párhuzamos dimenziót, ahol az áldozat elfelejti, mi a valóság és hirtelen olyan elképzelhető lesz az, hogy ő és Itachi. És ha egyébként eszébe se jutott volna hajtani rá - lásd én - akkor is azt hiszi, hogy szerelmes belé! És hát igen, ezt mi kívülről nagyon is jól láttuk. Láttuk, ahogy Deidara tekintete elhomályosul az apró, alig észrevehető kis trükköktől, arcára bamba vigyor költözik, majd mikor egy pillanatra kitisztul az agya, bepánikolva rohan vissza saját szobájába, de előtte még elmagyarázza Itachinak, hogy ha nem veszi le a kezét az ő seggéről, de rögtön, akkor ő bizony feldugja neki a kétajtós szekrényt. Itachi pedig csak vigyorgott az ő rémületén. Na, igen, Deidara elég erősen küzdött az ő illúziója ellen, próbált a valóságban maradni és nem behódolni a copfosnak. Csakhogy ezzel annyit ért el, hogy Itachi tényleg érdeklődni kezdett utána és a skalpgyűjtést Hard fokozatba tette. Na ott már teljesen kiakadtunk. Én néha azon agyaltam, hogy amit ő csinál szegény fiúval, az nem tartozik-e bele véletlen a megcsalás kategóriába. Amikor tudta, megérintette, megölelte, megsímogatta és szegény fiú elveszett. Remegve várta a másik minden mosolyát és nekem a szívem szakadt meg érte.
Az egyik iskolai rendezvényen végül tetőzött a dolog, Itachi ugyanis olyat tett, amit nem kellett volna. Mint sok helyen máshol, nálunk is divat volt a kamuesküvő, amikor is az egybekelt pár (ez időnként egy fiú és egy üveg sör volt) kaptak egy papírt arról, hogy Kakashi atya (a srác, aki eredetileg tartotta az esküvőt, legalább olyan perverz volt, mint Kakashi) előtt örök szerelmet fogadtak egymásnak. Nem nehéz kitalálni, mi történt. Deidara épp egy kisebb féltékenységi rohammal küzdött, mikor elegem lett és felcsattantam:
"Nekem nem kell Itachi, ő csak a tiéd, csak téged szeret, csak hagyjál már!"
És ekkor szerencsétlen szőke felpillantott a vele szemben ülőre (soha nem felejtem el azokat a reményteli szemeket) és Itachi elvigyorodott és furán csillogó szemekkel azt mondta: "Igaza van." A mellettem ücsörgő majdnem lefordult a padról. Elvörösödött, és boldogan vigyorgott, meg levegőt is alig kapott és akkor már tudtam, hogy hülyeséget csináltam. Itachi nem lehet szerelmes. Folyt tovább a beszélgetés és egyszer csak azt vettem észre, hogy Ita megfogja a vékony sápadt kezeket és a kék szemekbe bámulva kimondja a gyilkos mondatot:
"Hozzám jössz feleségül?"
Dei nem tudta, hogy az általa oly boldogan rávágott igen miatt még mennyit fog sírni. Legalábbis akkor ebben biztos voltam. Úgy gondoltam, helyrehozom, amit elrontottam és még aznap leültem Itachi mellé és komoly arccal közöltem:
"Ne szórakozz Deidaraval. Az a fiú teljesen bedőlt neked, hagyd békén! Ha bántani mered, letépem a tökeidet és a szádba tömöm!"
Azonban meglepett a válasz, ugyanis kedves barátom rámnézett és ugyanolyan komolysággal válaszolt:
"Nem szórakozok vele és nem fogom bántani."
Én pedig döbbenten visszacsoszogtam az ágyamhoz.
És hogy mi lett ebből? Egy elkeseredett Rómeó és Rómeó történet. Ezek ketten olyan szerelmesek, mint az ágyú (ennek a mondásnak mi az értelme?!) de nem lehetnek együtt a család, a társadalom és társaik miatt.
Egyébként, kedves naplóm, velem nem sok minden történt...
Konan Naplója 2010. 09. 22.
Atyám... Ez... nagyon durva volt!!! Mivel erre a fősulira sokan a világ túloldaláról érkeznek, sokan hétvégékre se mennek haza, csak max. havonta egyszer. Hát Dei és Ita se sűrűn megy haza, ők ált. kéthetente, háromhetente mennek csak haza. (Ezért sok jó hétvégi progit tudnánk csinálni, ha az egyik nem lenne lusta dög, a másik meg nem lenne stréber, aki az egész hétvégét végigtanulja.)
Nos, ezen a hétvégén úgy volt, hogy még én is elhúzok haza, de mikor megtudtam, hogy Ita marad és egyedül lenne, olyan lelkifurkám lett, hogy lefújtam az egészet. Ita épp a gép előtt ült és tanulást imitált, én pedig boldogan kávézgattam, amikor egyszercsak rámnéz:
"Most akkor mégse mész a szüleidhez?"
"Nem" - feleltem vidáman. - "Itt maradok veled!"
Hát nem volt olyan lelkes, mint vártam... Kicsit pillogva néztem rá, de végül nem tulajdonítottam nagy jelentőséget a dolognak. hanem aztán, mikor kisétáltam az erkélyre, ami Deidaraék erkélyével szomszédos, azt látom, hogy édes szöszink vígan fütyörészve tereget. Mikor meglátott, az arcára fagyott a vigyor és kínosan feszengve kérdezte:
"Nahát, te itt vagy? Azt hittem, mindenki elment..."
"Nem, Ita is itt...hon...van..." - szépen lassan leesett minden. "Szobatársaid?"
"Nincsenek" - válaszolt fülig pirulva, de nem nézett rám. Én benéztem a szobában laptopját idegesen csapkodó Itachira, majd vissza a vörös fejjel teregető Deidarara. Aztán gondoltam egyet és belibbenve megrebegtettem pilláimat idegbeteg szobatársamra.
"Szeretnéd, hogy elutazzak?" - csak a fejét csóválta. - "Megoldható..." - folytattam. Újra fejrázás, lassan láttam, ahogy kidagad az ér a homlokán. - "De Deidara..."
"Figyelj, Deidara is egyedül van a szobájában, nem kell elutaznod sehova, majd átmegyek én hozzá." - csattant fel ingerülten.
Oké... kicsit leesett az állam. Hülyéskedésből átváltottam komolyba.
"Ugye tudod, hogy nekem elmondhatod, ha együtt vagytok..." - mondtam szuggesztív tekintettel, utalva rá, hogy nyíltan rajongok a meleg párokért.
"Nem vagyunk együtt" - felelt kelletlenül Itachi. "Nem lehetünk együtt. A szüleim azonnal kitagadnának, különben is, már azt is eldöntötte anyám, hogy mikor születik az első és mikor a második gyerekem. Az meg mindegy, hogy én másképp akarom esetleg. Sakura anyámmal már a házat is eltervezte, ahol majd együtt élünk..."
"De... ez nem fair. És ha te mást választasz? Lehet, hogy elsőre kiakadnának, de utána elfogadnák, nem?"
"Nem. És Deidara szülei sem. Ezt mindketten tudjuk és ezért felesleges ezt a témát feszegetni..."
Nos... Azt hiszem, soha nem volt ilyen komoly beszélgetésem még Itachival. És soha többet nem is lesz. Ez nagyon durva volt...
Konan Naplója 2014. 09. 27.
Kedves Naplóm!
Meséltem már Deidara és a hermafrodita pornó történetét? Nem? Na, akkor most figyelj...
Ita és én úgy döntöttünk, hogy unatkozunk és úgyis már olyan régen boldogítottuk szegény Dei-chant, hát átmegyünk hozzá és jóóóól lefárasztjuk. Meg is indultunk és meg is érkeztünk, majd pár perc után témába jött a pornó. Mert ugye mégis mi más jönne témába, ha nem ez?!
Dei-chan erre közölte, hogy juhé, ő talált egyszer hermafrodita pornót, amit kapásból el is indított (Dei-chan a jó Isten áldjon meg, miért van ez a te gépeden lementve?!) és közölte, hogy hát nem szépek a lányok? De... Szép szőke hajú hölgyek nagy farokkal egymást tosszák, mi is élveztük... Ita szokásos fa arccal figyelte a monitoron történő eseményeket, Deidara a tőle telhető legtermészetesebb hangon beszélgetett valami matekkal kapcsolatos cuccról, én pedig fél óra önkívület után megkérdeztem:
- Amúgy ennek muszáj mennie?!
- Miért, elítéled őket?
Vazze, srácok....
Másik ilyen kellemes jelenet az volt, mikor Deidaraval bolba mentünk és épp azon sírtam neki, hogy hány kiló vagyok (pont öttel több, mint amennyi szereték lenni a magasságomhoz képest) erre Miss Picsa megszólal nekem egy igazán csodálatos hajlendítés után:
"Legyek köcsög? Én 62 kiló vagyok!" - mondja ezt a 170 centijéhez. Én meg nem bírtam ki és válaszoltam:
"De neked nincsenek is D kosaras melleid!"
"Ja, mert nem panaszkodsz rájuk naponta..."
És ennyi, érti ezt valaki? Úgy alázott be, hogy se köpni, se nyelni!!!
Nos, csak hogy tisztázzuk, Deidara rohadtul gyönyörű. Olyan rohadj meg módon. Ha lány létemre úgy néznék ki, mint ő most (leszámítva a lábközi részt ugye) akkor már modellkednék...
Konan Naplója 2010. 10. 18.
Kedves Naplóm!
Tegnap volt a gólyabál. Régi vágyásom eljutni egy olyan bálba, ahol nagyestélyiben rophatom a csárdást, de arra már rájöttem, hogy az nem ez a hely. Hát... Ez van. Attól én még szép, fekete szatén nagyestélyiben, göndörített hajjal libegek minden fele, még egy keskeny kis diadém is virít a fejemen. Barátnőm, akit ha a tipikus jegyek alapján neveznék el Narutós karakterekről, akkor Tsunadénak hívnék, szóval maradjunk is ennél - tehát Tsunade jött velem minden fele, szintén szépen kirittyentve. Vacsi uncsi volt, Itachi és Deidara eyefuck versenyt játszottak, aztán mikor a kajának vége lett, mindenki eltűnt. De úgy nagyon. Tsunade és én tanácstalanul imbolyogtunk erre-arra, de senkit nem találtunk. Végül bekopogtunk Deidara és Zetsu szobájába is, de nem jött válasz, be akartunk nyitni, zárva volt. Találkoztunk egy csoporttársukkal és megkérdeztük, nem látta-e Itachit vagy Dei-t.
"Itachi és Deidara?" - kérdezte a fiú kissé imbolyogva már. - "Őket ismerve már tuti dugnak valahol... hihihi.... szerintem nézzétek meg valamelyik bokorban, vagy valamelyik szobájában..."
Kerek szemekkel meredtünk egymásra, majd azért mentünk egy kört az udvaron, belesve az eldugott zugokba. Semmi. Vissza a szobánkhoz. Semmi. Dei szobája: semmi, zárva.
Tsunade közölte, hogy neki mennie kell, de köszöni az estét. Lekísértem, majd felfele jövet látom, hogy szőkénk szobája felől egy Itachi közelg öles léptekkel, öltönyét igazgatva. Mikor meglátott, kicsit elpirult, de azért vigyorogni kezdett.
"Hát te?!" - fakadtam ki hisztérikus hangon.
"Deidaranál voltam..." - válaszolt kissé bizonytalanul.
"DE AZ AZ AJTÓ BE VOLT ZÁRVA!!! KÉTSZER KOPOGTATTAM!!!!"
"Nem hallottuk..." - felelte halkan és nyelt egyet. Majd még bizonytalanabbul hozzáfűzte: "Pedig mi ott voltunk..."
Aaargh! - nagyjából ennyi volt erre csak a véleményem, majd újabb negyed óra múlva úgy tűnt, sikerül összeszedni a kis csapatot egy fénykép erejéig. Ismét Dei szobájához mentem, hogy a maradék lököttet is összeszedjem. Addigra ott már ment a buli, Dei hihetetlenül csillogó szemekkel, kipirulva jött oda hozzám. Nagy nehezen megindultunk fényképezkedni, majd egyszer csak Deidara úgy gondolta, ideje kötözködni:
"Rajtad miért van korona?! Nem te vagy a bálkirálynő!!!"
"Deidara, ez egy diadém és díszként funkcionál" - magyaráztam türelmesen.
"De akkor is, milyen jogon hordasz ilyet, meg öltözöl királylánynak?!"
Döbbenten fordultam felé:
"Figyi, te miért nem húztál nagyestélyit diadémmal? Ki mondta neked, hogy öltönyben kell jönnöd?! Szíved joga, mit húzol éd nekem is, szóval talán ne kötözködj!!!"
Erre felhúzta az orrát és elvonult előre, majd Itachit látva enyhe szökdécselésbe kezdett és újra önfeledt, boldog vigyor terült szét az arcán.
"Jesszus, te mennyit ittál?" - kérdeztem, mikor odaértem.
"Semennyit, mert?"
"Akkor mitől vagy ilyen hiperaktív, meg vigyorogsz itt össze-vissza?"
"Hát nem az alkohol miatt..." - tette hozzá sokat sejtetőn, majd rávigyorgott Itachira, akit azonban a részeg Kisame kötött le.
Én csak pislogtam párat, majd úgy döntöttem, nem feszegetem a témát, hogy mit is csináltak ők egy órán keresztül bezárkózva Dei szobájába. Főleg mivel valamivel később a következő párbeszéd hangzott el:
"Deidara, neked is nagyestélyiben kellett volna jönnöd, Itachinak biztos jobban tetszett volna..."
"Ó, láttam én már Deidarat nagyestélyiben meg szoknyában, igaz, szívem?"
Erre egy vöröslő fejes bólintás volt a válasz. Hát... szép is a szerelem....
Konan Naplója 2010. 10. 28
Kedves Naplóm!
Tegnap olyan dolognak voltam a tanúja, ami miatt fél éjszaka nem aludtam.
Deidara épp arrafele őgyelgett amerre én és mikor meglátta a napszemüvegemet, vígan megszólalt:
"Nahát, hegesztő szemüveged van!"
Mondom, mi van?! Erre megint:
"Hegesztő szemüveg. Apunak is ilyen van otthon, csak annak zöld a lencséje."
Ó, hogy az a jó édes nénikédet... Gondoltam magamban, majd dolgom végeztével visszatértem a szobába, ahol Itachi épp valami beadandóval bajlódott, míg odakinn nagy hangzavarral ment a buli. Én a mögötte lévő ágyon törökülésben elhelyezkedtem és kényelmesen laptopomba süllyedtem. Egyszer csak nyílt az ajtó és belibbent rajta őszőkesége. Persze, örültem neki, mindig örülök neki, mert egy cukorfalat. Akkor is, ha oltogat. Gyors panaszba kezdtem:
"Itaaa, képzeld, azt mondta, hogy hegesztő szemüvegem van!" - mutattam Deire, akinek az volt a reakciója, hogy:
"Hát de nem?"
Itachi szemügyrevette a napszemüvegem és közölte hogy:
"Jééé, tényleg!"
Na, ez után következett egy kis bájcsevely (Mit csinálsz? Évközit. És? Gáz. Nem tudok koncentrálni a hangzavartól. Ahha... stb.)
Majd mintha elfelejtették volna, hogy én a szekrény rejtekében ücsörgök némán, Deidara pirulva szólalt meg:
"Talán.. talán el kellene költöznünk albérletbe..."
(És itt most áttérek a forgatókönyv formára)
Itachi: *kérdőn* Hogy gondoltad?
Dei: Csoportosan. Mindenki! Közösen nem lenne olyan durva.
Ita: Á, nem hiszem, hogy jönnének. Rajtunk kívül mindenki szeret bulizni.
Dei: *reménykedő fej* És ha csak mi ketten mennénk? Ha fognánk magunkat és elköltöznénk ebből az őrültek házából?
Ita: *lelkesen* Az jó lenne, azt csinálnánk, amit akarunk, a többiek meg átjöhetnek, ha akarnak...
Dei: Ja, csak majd néha pakolj el magad után.
Ita: Miért, nem csinálnád meg?
Dei: De, de azért nem kell kihasználni. Meg aztán úgyis nekem kellene főzni is, szóval... Na mindegy, a lényeg, hogy szerintem sokkal jobban járnánk így.
Ita: Hát, ha a szüleim nem lennének és az öcsém, akkor tuti, hogy már itt se lennék.
Dei: Miért, a szüleid nem értenék meg azt, hogy jobb lenne albérletben?
Ita: Nincs rá pénzük.
Dei: És ha melózunk suli mellett? Mondjuk egyéni tanrenddel?
Ita: *ellágyulva* Jó lenne. De sokkal többe jönne ki, mint a kollégium. Diákmunkával se éri meg.
Dei: És ha csak annyit kellene fizetned, mint a koleszban?
Ita: Úgyse hagynám. Persze, majd kifizeted a többit egyedül, nem?
Dei: Ha keresünk lakótársat?
Ita: Az ugyanaz, mint a kollégium.
Dei: *kinyújtja a kezét Ita felé, megérinti a kezét* De... *beletörődik* Soha nem fogunk összeköltözni, igaz?
Ita: *szomorú fej, suttogva* Nem tudom...
Dei: *feláll és észrevesz. megköszörüli a torkát, majd kezet nyújt Itachinak* Akkor jó éjt!
*Deidara el.*
Odaültem Ita mellé és bátortalanul megjegyeztem:
"Ha szeretnéd, én elmegyek veletek albiba. És igérem, hogy nem fogok soha rátok nyitni..."
Ita fél percet gondolkodott, majd lemondóan rázta meg a fejét.
"Hagyjuk. Én nem tudnám megoldani." - mondta mogorván. "És légyszi, most hagyj egy kicsit. Nincs jó kedvem..."
Konan Naplója 2010. 11. 04.
Kedves Naplóm!
Itachi ma idegbeteg lett. Az egész ott kezdődött, hogy Dei mesélte nekem, hogy egy szobába költöznek négyen: Zetsu, ő, Hidan és Kakuzu. Megkérdeztem Itachit, hogy ő erről tudott-e, de csak megrántotta a vállát, mintha nem érdekelné. Erre másnap bevágódott Hidan és jókedvűen kezdte baszogatni a csendben ülő, sötéten néző Itachit. Nem volt jó ötlet. Egyszer csak a fekete hajú felállt és az ágyon ülő Hidan fölé magasodott.
"Hallom, összeköltöztök Deidaraval?" - kezdte fenyegető hangnemben.
"Igen, mert?" - nézett rá a másik.
"Mégis miért?" - Itachi egyre ijesztőbb lett és egyre hangosabban beszélt. "Tényleg, kitaláltátok, hogy összecuccoltok? És ezt nekem mégis mikor akartad elmondani?"
"Mi a fasz van veled, ember? Nyugodjál már le!"
"NEM NYUGSZOM LE!"- itt esküszöm, azt hittem, megüti..."MI VAN, BASZD MEG, DUGOD?!"
"NEM!!!" - üvöltött vissza Hidan. "FASZOMAT MÁR, SENKI NEM AKAR SEMMIT DEIDARATÓL!!! ÁLLÍTS MÁR MAGADON, BASZD MEG!"
Itachi, mintha csak észbekapott volna, elhallgatott, megfordult és leült a gépéhez, hogy folytassa az évközijét.
Én kikísértem a remegő Hidant az erkélyre. Az utolsó mondatra már bevágódott Kakuzu és Sasori is, akik szintén csatlakoztak hozzánk.
"Ez az ember nem normális"- morogta Hidan. Jó, hogy félt tőle, Itachi eddig kétszer hajította ki a szobából, mind a kétszer csak úgy nyekkent szerencsétlen gyerek, pedig egy kézzel dobták ki.
"Mi volt ez?" - érdeklődött Kakuzu.
"Féltékeny lett Dei miatt" - válaszolta az áldozat. - "Esküszöm, ez már tarthatatlan, hozzuk össze ezt a két idiótát! Itachi egy idegbeteg fasz, ha Deidararól van szó! Nem lehet vele bírni!"
Örömmel konstatáltam, hogy nem csak nekem tűnt fel a dolog.
Szőke Ciklon Blogja 2010. 11. 04.
Azért kezdem ezt a blogot, mert nem tudom elmondani senkinek, ami velem történik, de ahhoz túl sok, hogy magamban tartsam.
Egy főiskolás srác vagyok, bár ebben néha kételkedek. Alapvetően még barátnőm is van, de erről sokszor elfelejtkezem és csak akkor jut eszembe, amikor hív. És hogy ez miért történik így? Mert van ez az Itachi nevű srác, aki teljesen elveszi az eszem. Eleinte utáltam, majd kibékültünk és hülyéskedésnek indult, de aztán egyre többször tapasztaltam, hogy megremegek, felsóhajtok, ha hozzám ér és imádom, amikor megölel.
Volt egyszer, még előző év végén, hogy a szobatársa, aki egy csaj és tulajdonképpen jóban vagyunk, de akkor is megőrülök, hogy együtt lakik vele! Szóval ez a csaj kérdezte, hogy mit tanulok. Mikor mondtam neki, mondta, hogy Itachi is épp azt tanulja és menjek át, mert "elakadt". Én meg dobogó szívvel kaptam össze a könyvemet, meg még egyszer elrohantam fogat mosni, ha már úgyis együtt tanulunk...
Mikor átértem, Itachi minden cucca az ágyán hevert felhalmozva, ő meg ott ácsorgott a szoba közepén, az asztala meg tök üres volt.
"Öhm... Akkor... hol is akadtál el? Konan valami ilyesmit emlegetett..."
Itachi erre rámeredt a lányra, aki vigyorogva bújt el a laptopja mögött... Szóval kamu volt. Ennek ellenére visszafordult és megszólalt:
"Ó, ja igen... Hát ott aaa.... Add a könyved!"
Jellemző, azt se tudja, hol tartunk. Felháborító, hogy beleszarik az iskolába, főleg, hogy amúgy nagyon tehetséges lenne. Odaadtam neki a tankönyvet, ő belelapozott, majd odanyújtotta:
"Ezt nem értem!"
Kicsit pislogtam, mert az annyira nem volt nehéz rész, de végül zavaromban csak odafordítottam felé az oldalt és magyarázni kezdtem. Erre az az idióta egyszerűen mögém lépett, átölelt hátulról és az állát a vállamon megtámasztotta. Innentől kezdve elég nehezen ment a beszéd és a lélegzés egyszerre és éreztem, ahogy vörösödni kezdek, de nem tudtam magamon uralkodni és a mellkasának dőltem. Aztán elérkeztünk egy olyan részhez, ami nekem se volt teljesen tiszta.
"Hát ezt én sem értem pontosan..." - kezdtem, erre szadizóm megszólalt:
"Én értem..." - és lazán elmagyarázta azt a részt, amit még én sem értettem, pedig a suli stréberének tartanak!!!! Ettől kicsit ideges lettem.
"Neked nem is kellett korrepetálás!" - mondtam kicsit dühösen. Erre rámvigyorgott, de a derekamat nem engedte el.
Leengedtem a könyvet és csak néztem rá, nem is tudtam, mit várok... Egy pár másodpercig meredtünk egymás szemébe, majd tekintetem a szájára siklott. Hülye vagyok. Nem lehet.
"Köszi!" - mondták halkan azok a szép vonalú ajkak. Én pedig erőt vettem magamon és kitéptem magam az ölelésből, majd egy "Mennem kell!" felkiáltással visszaiszkoltam a szobába, hogy az ágyra vetve magam, arcomat a párnámba fúrva merengjek azon, mit is csinálok pontosan.
Közeledett az év vége és a szomszédból, ami történetesen Itachi szobája is volt, nagy hangzavar ütötte meg a fülemet. Amikor ilyen szép, nyárias idő van, minden ajtó nyitva van és lehet hallani, mi megy a szomszédban. Kíváncsian átlestem és azt láttam, hogy Ita a mellkasa előtt összefont karokkal ül a széken és komoran mered maga elé, Konan pedig írtó kétségbeesetten magyaráz neki valamit. Mikor meglátott, azonnal elkezdett nekem magyarázni:
"Dei, segíts, hát ha rád hallgat! Itachi itt akarja hagyni az iskolát!"
Szemeim kitágultak, levegőm elakadt, dermedten meredtem a fekete hajúra.
"De miért?" - kérdeztem gombóccal a torkomban.
"Mert minek maradjak? Nincs semmi értelme! Nem tanulok, csak elbaszom a pénzt, ezzel az erővel dolgozhatnék is!"
"Hát akkor tanulj! Ha kicsit is odatennéd magad, a suli legjobbja lehetnél!!!" - kiáltottam kétségbeesve.
"Már mindegy, az első évet úgy, ahogy volt, ellógtam, most már azt se tudom, mi van."
"Segítek!" - ültem le mellé reménykedve. "Megírom az évközijeidet, csak le kell adnod őket! Engedd, hogy segítsek!"
"És mellesleg, ha most itt hagyod a sulit, akkor egy összegben kell visszafizetned a diákhiteled, vagy mész a sittre!" - mondta Konan én meg értetlenkedve néztem rá.
"Mi? Dehogy..."
"De igen, ez az új törvény!" - vágott közbe a lány és a szemeit meresztgetve jelezte, hogy vegyem már a lapot.
"Jaa, igen..." - kezdtem bizonytalanul, de mikor láttam, hogy ez felkelti Ita érdeklődését, én is rákezdtem: "Így van, egy összegben kell visszavizetni és nagyon durva kamatot raknak rá!" - lódítottam. Persze, hogy nem nézett utána. De csak idő kérdése, mikor sokall be annyira, hogy tényleg utána nézzen.
"Oké..." - sóhajtottam, majd leengedte a karjait és fáradtan rámnézett. "Tényleg segítesz?"
"IGEN!" - kiáltottam megkönnyebbülve és elmosolyodtam.
Na ez az igen majdnem olyan lelkes volt, mint amikor megkérte a kezemet. Tudom, hogy nem volt komoly, tudom, hogy vicc volt! De egyszerűen akkor, ott, úgy éreztem, repülni tudnék a boldogságtól. Majd lassan, mikor könnyekkel küszködve, síráshatáron ígértettem meg vele, hogy biztosan újra látom szeptemberben, tudatosult bennem, hogy elvesztem. Szerelmes vagyok. Pedig... rohadtul nem kéne...
Még rengeteg ilyen kis apróbb történetet tudnék leírni, de a mai nap sorsfordító volt. Berontott Hidan a szobámba, rámnézett és közölte:
"Le kell feküdnöd Itachival!" - és mindezt teljesen komoly fejjel! Én persze azonnal elpirultam, sváb fehér bőrömnek hála a legkisebb zavar is főttrák fejjel jár, és döbbenten kérdeztem:
"Miva?!" - jah, pont így beszél egy leendő értelmiségi.
"Itachi az előbb majdnem megvert engem, amiért összeköltözünk egy szobába. Nem bírom a féltékenységi rohamait! Eddig hülyéskedésnek álcázta, hogy te az övé vagy és senki ne nyúljon hozzád, de ma torka szakadtából üvöltözött velem és ha nincsenek ott a többiek, lehet, már nem élek! Komolyan, gyertek össze, vagy nem tudom, de ez már katasztrófa!"
Éreztem, hogy a szívem majd' kitöri a bordáimat. Ó, igen, hogy ne szeretnék összejönni Itachival! Bár lehetne! Eddig azt hittem, csak szórakozik velem, de akkro lehet, hogy tényleg szeret?
A gólyabálon egy órán keresztül bezárkózva ültünk a szobámban, az ágyon és beszélgettünk, meg simogattuk egymást, de akkor se történt semmi konkrét. Sajnos. Pedig annyira akartam, hogy megcsókoljon... Egymást ölelve, hátunkat a falnak támasztva ültünk az ágyon, néha a hajammal játszott, de egy puszi se csattant el, pedig azt hittem, darabokra esek, annyira remegtem érte... Szerelmes vagyok Itachiba... És ez borzasztó...
