Reggeli (MusaHiru százszavas)
Musashi még bőven az igazak álmát aludta hajnali fél hatkor. Hiruma csak egy fél mosollyal nézte a szuszogó punkot, majd kisétált a konyhába. Egy mély sóhajjal konstatálta, hogy barátja semmit nem változott az évek során, még mindig a minimalizmus mestere, miszerint semmi nem volt nála. De még egy falat kenyér se. Így hát jobb híján lesétált a sarki boltba és bevásárolt, hogy reggelit készíthessen csapata legújabb sztárjának. Semmi különlegeset, épp csak egy kis kétszersültet, finom lekvárral és juharsziruppal, tejszínhabos kávét… Tudta, hogy a fiú általában csak feketén issza az energiát adó lét, de ha igazán szép napot akar, akkor mindig habot tornyoz rá. Ő pedig nem vette volna a szívére, ha Musashi nem kapja meg, amit megérdemel.
Mikor mindent ízlésesen elrendezett a tálcán, sőt még egy kis csokor virágot is mellékelt egy kisebb vázában, elégedett mosoly terült el az arcán. Már látta maga előtt, hogy fog neki örülni a másik.
Az órára pillantott, ami épp elütötte a hat órát. Kifejezetten jó időpont egy kiadós reggelire, majd utána esetleg egy frissítő zuhanyra, hogy az ember fia újult erővel essen neki a reggeli edzésnek. Igen, határozottan biztos volt benne, hogy ezek után a visszatért bárány apait-anyait bele fog adni. Boldog sóhajjal vitte be a tálcát, majd az ágy szélére ülve az éjjeliszekrényre tette. Ujjaival lágyan cirógatta végig a borostás arcot.
- Gen… hahó… ébredj, Gen! – szólítgatta kedves hangon. A barna szemek lassan nyiladozni kezdtek, ő pedig mosolyogva figyelte a folyamatot.
Azonban mikor a tekintet az arcán fókuszálódott, a két szem hirtelen hatalmasra tágult és a rúgó egy pillanat vágta magát vigyázz ülésbe.
- Hi-Hiruma?! Te…Mit…?! – kezdte hebegve, majd megpillantotta az összekészített reggelit és minden szava elakadt.
- Ch…Ajmár! – legyintett a szőke idegesen. – Ha már egyszer ágyba hozom neked a reggelit, elég egy köszönöm is. Ez az egész „Mit csinálsz a házamban, és hogy jutottál be?” hiszti teljesen felesleges!
Musashi egy fáradt nyögéssel a tenyerébe temette az arcát egy hosszú pillanatra, majd az ölébe vette a tálcát. Azonban mielőtt hozzálátott volna, egy gonosz vigyorral felpillantott az ágy szélén ücsörgő démonra. Kinyújtotta a karját és a meglepett fiút magához húzta, lágy, hosszú, érzéki csókot nyomva az ajkaira.
- Köszönöm! – suttogta, mikor ajkaik egy kissé elváltak és mikor a másik döbbenten, kimeredt tekintettel levegő után akart kapni, kihasználta a lehetőséget és nyelvével is feltérképezte a hegyes fogak mögött rejlő barlangot. A másik egy pillanatig csak döbbenten tűrte, de végül megadóan viszonozta a csókot. Mikor ismét elváltak, kissé pihegve válaszolt.
- Ugyan… a világ legjobb rúgjáért bármit…
Azonban, ezt a mondatot a barna szemek elvetemült villanására gyorsan felülbírálta. Mégse vonta vissza. Hiruma Youichi soha nem tenne olyat.
