Karácsonyi csoda

Ismét Malfoyjal harcolt és már kezdett ebből nagyon-nagyon elege lenni. A szőke mindig és mindenhol belekötött, a folyosó rendszerint az ő átkaiktól volt hangos. És még jobban idegesítette, hogy a fiú egyre jobb és jobb volt és egyre sötétebb. Még anno, a Voldemort elleni küzdelmek során úgy érezte, Dracoba szorult némi emberség, némi jóság, de a nyolcadik év során ez kezdett eltűnni belőle. Állandóan szúrós szemmel vizsgálata a körülötte lévőket és azt nézte, kibe tud belekötni. Folyamatosan gyűlt benne a gyűlölet, napról napra. Hárman védekeztek most ellene és így is nehezen bírták. Harry nem bírta tovább:

- Mit akarsz, Malfoy, mit tegyek, hogy végre békén hagyj?!

Soha nem kellett volna feltennie ezt a kérdést. A szőke arcán ördögi vigyor tűnt fel, olyan sötét tekintettel, mint a leggonoszabb éjszaka. Megfordult és elment. Nem szólt semmit. Tulajdonképpen már szeptember óta nem hallották beszélni, még akkor se, ha átkokat szórt. Mindig hallgatott. Mindig gyűlölt. Egyszer hallották, amint Lumpsluck és McGalagony arról beszélgetnek, hogy Draco Malfoy lehet a következő sötét nagyúr. A háború során ő megpróbált legalább a lehetőségeihez mérten jól cselekedni és szülei az utolsó csatában Harry mellé álltak. De a Winzengamot semmivel nem foglalkozott. Anyja, tekintettel arra, hogy megmentette Potter életét, alig kapott két év Azkabant, de egy hónap után felkötötte magát. Apja megkapta a dementorcsókot. Egyedül Dracot mentették fel az ő, Harry hosszas védőbeszéde miatt, de nem köszönte meg soha. A tárgyalás után eltűnt és csak szeptemberben került elő, furcsa feketeségtől övezve. Erős volt, egyenes tartással, fensőbbséges nézéssel, de senkivel nem beszélt és szemei alatt sötét karikák jelezték, hogy valami nem stimmel vele.

Összenézett barátaival és az ő szemükben is ugyanazt látta, mint amit ő érzett: rettegést, félelmet. Soha többet nem akart az élettelen szemekbe nézni, nem akarta látni azt a vérfagyasztó vigyort és nem akart többet Draco Malfoy közelébe menni.

Igyekezett meghúzni magát, minél kevesebbet kilépni a klubszobából. Napközben tanárok közelében maradt és ügyelt rá, hogy mindenhova csoportosan menjenek. Időnként, ahogy haladtak a folyosón, egy-egy oldalfolyosón vagy egy-egy beugróban ott állt ő, mint valami kísértet és ragadozó tekintettel fürkészte őt. Nem mozdult, csak állt és vigyorgott.

- Nem bírom tovább! - zokogott fel egyik alkalommal Hermione, mikor beestek a klubhelyiségbe. Ron reszketve húzta magához a lányt.

-  Miért nem csapják ki végre?! - fakadt ki a vörös hajú.

- Engem akar - motyogta megsemmisülve. Most határozottan látta. A fiú szembejött velük és mikor mellette haladt el, megnyalta a száját, míg tekintetük összekapcsolódott, aztán csak annyit érzett, hogy valami hidegség kúszik fel a karján. Mire rájött, hogy Malfoy jeges ujjainak érintése volt, addigra már a pillanat tovaszállt, de ő érezte, hogy barátai miatta szenvednek.

- Ez egy beteg állat, Harry, eszedbe ne jusson a közelébe menni! Bármire képes! - kiáltotta Hermione.

- De ennek így soha nem lesz vége...

Kimászott a portré lyukon és döbbenten látta, hogy a másik ott vár rá. Nem tett semmit, csak állt ott, idült, elmebeteg vigyorral és nézett rá, kiüresedett, üveges tekintettel. Kezei a teste mellett lógtak, egyik válla kissé csapottan, feje enyhén félrebillentve. Haja kócosan lógott a homlokába. Szokatlanul sápadtnak tűnt, amitől a fekete karikák csak még jobban érvényesültek. Megállt előtte és nyelt egyet. A fiú jóval magasabb volt tőle, így fel kellett néznie, hogy a szemébe nézhessen, de ettől csak még ijesztőbbnek látszott a szőke.

- Mehetünk - suttogta halálra váltan. Biztos volt benne, hogy a másik most meg fogja ölni.

Malfoy nem szólt, csak elindult. Ő pedig követte. Egy idő után már nem tudta, merre járnak. Lépcsőkön mentek át, már olyan helyeken ballagtak, ahol nem világítottak fáklyák és a kastély sötétsége csak kihangsúlyozta Draco őrületét.

Végre megérkeztek egy kopott, nehéz ajtóhoz. A mardekáros nekifeszült és benyomta, majd megragadta Harry felkarját és bedobta a terembe. Nagyot nyekkenve érkezett a padlóra. Nem sokat maradt ott, amint az ajtó becsukódott, a fagyos kéz talpra rángatta, majd egy rántással félig letépte róla a ruhát.

- M... Mit csinálsz?! - kérdezte döbbenten. - A...Azt hittem, párbajozni fogunk...!

A másik újra nekiesett öltözékének és így Harry-n már csak egy nadrág maradt. Draco a következő pillanatban két csuklóját elkapta és hátrafeszítette, majd egy kézzel lefogta. Másik kezével a fekete tincsekbe túrt és hátrahúzta az arcát. A szemüveg lecsúszott a fejéről és hangosan koppanva érkezett a kőre. Hideg ajkak tapadtak a nyakára erős szívással, majd megharapták. Fájdalmasan kiáltott fel, de a száj folytatta útját az állkapcsa felé, csókolva, nyalva a bőrfelületet és a zöld szemű megvilágosodott.

- Te komolyan dugni akarsz?! Baszd meg, Malfoy! Eressz el!- próbált ficánkolni, de a másik nem engedte, csak istenesen tökön térdelte. Könnyekkel a szemében görnyedt össze, majd a mágia jellegzetes sistergő hangját hallotta. Érezte, ahogy a hűs esti levegő a heréihez ér és döbbenten látta, hogy eltűnt minden ruhája, cipője. Újabb bűbáj és karjai és lábai köré fájón vágó bőrszíjjak tekeredtek, biztosan gátolva őt minden mozgásban. - Ma... - nem tudta befejezni, mert szájában egy fém golyó kezdett növekedni, majd kipeckelte a száját és bőrszíj karjaival a feje köré tekeredett. Szégyen, nem szégyen, sírni kezdett. Ha a másik hagyta volna, könyörög is neki. De nem hagyta. Szűkölve próbált arrébb kúszni, míg Draco lassan dobálva el ruhadarabjait, fenyegetően lépdelt utána.

Sarokba szorult, nem volt tovább. Ijedten nézett hátra, s egy gyönyörűen kidolgozott, hófehér férfi testet látott maga mögött állni. Ami azonban még jobban megijesztette az a hatalmas merevedés volt. Nem volt nagy jártassága a férfi merevedések tekintetében, de ekkorát még soha nem látott. Kipeckelt szájjal próbált üvölteni, ahogy csak tudott, sikítani, hátha valaki megmenti.

- Nem értem mi a bajod - mondta halkan Draco, a maga elmebeteg stílusában. - Önként jöttél velem. De mindegy is... Itt senki nem hall téged. Még Mrs. Norris sem...

Összekötözött kezeinél fogva felemelte és egy régi, poros íróasztalra lökte.

- Kegyes leszek - mondta fagyos, fensőbbséges hangon. - Kitágítalak, mielőtt beléd helyezkedem.

Vadul kezdett ficánkolni, de egy hideg tenyér a lapockái között határozottan lenyomta. Próbálta lábait megemelni, de a térdéig tartó bőrszíjak nem engedték. Ismét hangos sikítozásba kezdett, hátha mégis erre jár legalább egy szellem, vagy az az istenverte macska. De nem jött senki és ő két hideg ujjat érzett a fenekébe nyomulni. Iszonyú, szúró fájdalom járta át a testét és ő szűkölve felzokogott. Az ujjak ollózni kezdtek benne, növelve a szúrást. Végül úgy döntött, megpróbál ellazulni, hátha azzal csökkenteni tudja az égető fájdalmat. Mikor a két ujj már könnyedén mozgott benne, harmadik is csatlakozott és fel-alá kezdtek mozogni, időnként megnyomva egy olyan pontot, amiről Harry nem tudta, hogy létezik. Az az egy pont olyan gyönyört okozott neki, hogy sírni is elfelejtett. Öntudatlanul pucsított egyre jobban, hogy a mérhetetlen fájdalom ellenére azt a kicsi kéjérzést minél többször tapasztalhassa. De végül Draco úgy döntött, eléggé előkészítette őt és most egy vaskos, kemény makkot érzett a végbelének feszülni, majd benyomulni. Sokkal jobban feszített a vastag pénisz, mint a három ujj és ismét a fájdalomé lett a főszerep. Draco nem állt meg egy pillanatra se, azonnal gyors, lendületes mozgásba kezdett és Harry úgy érezte, szét fog szakadni. Az előkészítés során merevedése lett, de az most lankadni kezdett. Folyamatosan mantrázta gondolatban, hogy lazítson, lazítson, de egyre kevésbé érezte magát képesnek rá és a másik csak gyötörte tovább. Azonban egyszer csak a borzasztó érzés kezdett enyhülni és záróizmai ritmikus feszüléssel és ernyedéssel válaszoltak a benne mozgó hímtagra, ami rendszeresen megérintette azt a bizonyos pontot, sőt, a végén gyors ki-be mozgással már szinte csak azt az egy helyet masszírozta. Harry pedig eszméletlenül élvezni kezdte. Már az sem érdekelte, hogy a kipeckeléstől folyik a nyál az állán, hogy a heréinek rendszeresen nekicsapódik a másik herezacskója sem pedig az, hogy síró-nyöszörgő hangja átment kéjes nyögdécselésbe. Úgy érezte, azt akarja, hogy ez a pillanat örökké tartson, hogy mindig magában érezhesse a másikat. Aztán jött az elélvezés pillanata, mikor úgy érezte, felrobbant vele az univerzum. Egyszerre élveztek és megfeszült háttal tűrte, hogy Draco meleg spermája kitöltse őt, majd mikor a hatalmas testrész távozott belőle, a fehér nedv kibuggyant és végigcsorgott belső combján, időnként elegyedve saját élvezetével.

Fekete tincsei az izzadtságtól a nyaka köré tapadtak és ő szédült, majd lassan kitisztult a tudata és hirtelen eszméletlen undor fogta el saját magától. A szőke durván megfogta a karját és megfordította, hogy szembe legyen vele. Elégedetten végignézett a művén majd a másik füléhez hajolt és belesuttogta:

- Erről senkinek sem fogsz beszélni. És máskor is meg fogjuk ismételni. Amikor jelt adok, te önként és dalolva fogsz magadba engedni. Tudod, miért?

Harry riadt, kitágult szemekkel nézett fel rá.

- Mert ha nem, rosszabb leszek, mint Voldemort valaha is lett volna! Ártatlan muglicsecsemőket fogok enni reggelire, lecsapom a fejüket és úgy kanalazom ki az agyvelejüket, hogy még élnek közben! Fájdalmas visításuk zene lesz füleimnek!

Olyan mértéktelen elmebetegség és őrület csillogott az üveg szemekben, hogy ő minden szavát elhitte és komolyan vette. Így aztán lehunyt szemmel lassan bólintott.

- Jó fiú! - vigyorgott Draco.

Aznap este egy meztelen, spermától ragadó Harry Potter esett be a portrén. Szerencsére már senki nem volt ébren, csak Hermione, aki ránézett és mesélés nélkül is mindent tudott. Szája elé kapta a kezét, de mielőtt bármit mondhatott volna, Harry szólalt meg:

- Ne! Én ezt soha, senkinek nem mondhatom el. És ez most így van jól! Tudom, mit teszek és könyörgök, ha kicsit is a barátom vagy, ezt senkinek ne mondd el... 

- De..

- Nincs de. Én ezt így akarom. Nekem ez így jó. Kérlek, fogadd el!

A lány kelletlenül bólintott, majd a hálószobák felé ment. Harry csendben elment fürdeni, s amíg a zuhany alatt állt és kaparta le a ragadós, félig megszáradt maradványokat, csendben zokogott. Undorodott magától és gyűlölte a világot, amiért ilyen sors jutott neki. Mert ha nem ő lenne Harry Kibaszott Potter, most nem erőszakolták volna meg és nem taszították volna szexrabszolga sorba.

A következő egy hét Harry számába egyetlen szexjelenetté alakult. Az összes emléke az volt, hogy hol a szájában, hol a fenekében érezte Draco Malfoyt, ez utóbbit előről, hátulról, fekve, állva, ülve, megkötözve, fellógatva. Időnként, ha a szőke úgy érezte, nagyon megverte őt, olyankor szex után a gyengélkedőre ment és sírva könyörgött Madame Pomfreenak, hogy nem csak hogy ne kérdezzen semmit, de ne is mondja el senkinek. Volt, hogy lovagló pálca hagyott csíkokat a hátán, volt, hogy a bőrszíjak vágtak csontig a húsába. A kisebb sérüléseket Hermione gyógyította, csak a durvábbakkal fordult a javasasszonyhoz. Általában szex után mocskosnak és undorítónak érezte magát, volt, hogy véresre súrolta a bőrét, miközben zokogva állt a zuhany alatt. Ginnyvel már az elő alkalom után szakított, azonban a lány nem adta fel a reményt és minden nap próbálkozott nála. Ő pedig fájó szívvel nézett rá. Szerette nagyon a lányt, de általában őrült, szürke szemek figyelték minden lépését és nem mert a lánnyal újra kikezdeni. Főleg nem azzal a tudattal, hogy ő nagyon is élvezte a benne mozgó Draco Malfoyt. Két hét szex után azt vette észre, hogy már nem is fáj, mikor a másik beléhatol és hogy sokszor már az első lökéssel eltalálja az olyannyira szeretett pontot. Ő pedig kezdett függővé válni. Mint valami narkós a drog láttán, dobogó szívvel várta Malfoy jelét, ami mindig más és más volt és mikor megkapta, elborult elmével rohant fel a szokásos helyre.

Így történt ez azon a havas vasárnapon is. Draco patrónussal üzent. Nem szavakkal, csupán megjelent a fehér macska, és elsétált az ajtó felé. Harry felpattant és rohanni kezdett. Nem szólt senkinek, már éjszaka volt. Egész nap a jelet várta és most végre megérkezett! Ismét érezheti...

A nehéz ajtó előtt találkoztak és ő gondolkodás nélkül a szőkére vetette magát és tépni kezdte a száját a sajátjával. Ha rajta múlik, az ajtón se érnek be, de Malfoy erős volt, megemelte őt és vele együtt lökte be az ajtót. Már egész otthonosan berendezkedtek a teremben. Egy matrac feküdt a padlón, körülötte különféle szexuális segédeszközök, olyanok, amiknek a létezéséről Harry pár hete még nem is tudott. Most azonban alig várta, hogy végre ismét átélhesse az análszex okozta gyönyöröket és ő maga tépte le a ruhákat saját magáról, majd vad csókolózás közben Dracoról is. Mikor végzett, azonnal hanyatt vágódott a matracon széttett lábakkal és buja tekintettel, zihálva várta a másikat.

Malfoy először döbbenten nézett a másikra, majd nevetni kezdett. Őszintén, szívből kacagott, és Harry tátott szájjal nézte az előtte zajló csodát, ahogy a másik arca kipirult, szemei megteltek élettel és őrültsége szertefoszlott.

- Hiányoztam? - suttogta incselkedőn a szőke, majd lágyan, kedvesen megcsókolta. Mikor szétváltak, még mindig nem tudott megszólalni, csak bámult iskolatársára, aki még mindig csillogó szemekkel mosolygott majd kedveskedve megsimogatta az arcát. Látva a kiváltott döbbenetet, szemei huncutul csillantak meg, majd hirtelen az alatta fekvőbe nyomult, aki azonnal felnyögött az ismerős érzéstől. A lábak a dereka köré fonódtak és ami lassú, lágy mozdulatnak indult, az gyorsan vad szeretkezésbe csapott át. Végül mindketten kimerülten feküdtek a matracon.

Potter gyanakodva fürkészte a másik arcát, de a lehunyt pillák még mindig nem árulkodtak eredeti elmebetegségéről. Végül megrántotta a vállát és felült, hogy készülődjön és visszatérjen a szobájába. Elvégre is, ez a dolog kettejük közt csak erről szólt, semmi másról. Legalábbis azt hitte, de mielőtt felkelhetett volna, Draco kérlelő tekintetével találta szembe magát és csuklójára a másik keze kulcsolódott finoman.

- Maradsz még egy kicsit? - kérdezte halkan.

- Minek? - nézett rá döbbenten. A másik csak megrántotta a vállát és a plafont kezdte nézni. Harry már majdnem lerázta magáról, hogy elmenjen, mikor észrevette, hogy a másik szemében könnyek gyűlnek és az alsó ajka vészesen remeg. - Draco, mi a baj? - kérdezte ellágyulva és most ő simogatta kedveskedve a másik arcát. Ha valaki egy hónapja azt mondja neki, hogy Draco Malfoy zokogva fog hozzá odabújni és neki a szíve fog megszakadni a másikért, hát biztos, hogy kér neki egy beutalót a Szent Mungóba. De most tényleg ez történt. - Mi a baj? - ismételte a kérdést türelmesen, míg kezével a másik haját cirógatta nyugtatólag.

- Jövő héten kezdődik a szünet - bökte ki végre szipogva.

- És?.. Oh... - önmagának válaszolt a feltett kérdésre, mikor rádöbbent, hogy Draconak már senkije sincs. Sőt, igazából barátai sincsenek, akiknél karácsonyozhatna. - Hol leszel? - kérdezte csendesen.

- A kúriában...

- Egyedül? - ezt senkinek se kívánta volna...

A másik bólintott.

- Nem lenne jobb, ha itt maradnál? - kérdezte aggódva. - Biztosan lesznek még, akik itt maradnak...

Megrázta a fejét, majd összeszedte magát és felállt. Nem nézett rá, csak szedelőcköni kezdett.

- Menjünk - mondta halkan.

 

Harry, mint mindig, most is hivatalos volt az Odúba. Persze, a család hiányos volt most, de ez csak még inkább összefűzte a még élő tagokat. És ott volt Ginny is, aki kihasználva a karácsonyi hangulatot, folyton rajta lógott. Mindig nevetgélve beszélgetett, simogatta, bújt hozzá és ő egy darabig tűrte. Aztán eljött Karácsony és az ajándékozás.

- Olyan jó, hogy mi itt mind együtt vagyunk! - mondta Molly szipogva emlékezve meg Fredről.

- Így van - helyeselt Arthur. - Sokaknak ennyi se maradt a családjából.

Akaratlanul is bevillant elé a sötét kúriában bolyongó Draco.

- Igen, sokan árván maradtak - mondta Bill elgondolkodva. Draco egyedül ül a hosszú asztalnál.

- Fontos, hogy a gyermekeiteknek is megtanítsátok, hogy mennyit ér, ha az embernek vannak szerettei. Draco a szülei portréja előtt áll.- vette vissza a szót az asszony és most Harryre és Ginnyre nézett. - Olyan szépek vagytok - mondta mosolyogva. - És ti is - fordult tovább Ronhoz és Hermionéhoz. Talán akart még mondani valamit, de most mindenki Harryre meredt és ő maga döbbenten vette észre, hogy felállt. Draco fázik és sír. Úgy érezte, mindjárt elájul, hogy az összes vér a fejében dübörög és igazából nem is látott, csak emlékezett a szobára.

- Sajnálom - mondta halkan. - Azt hiszem, nekem nem itt van a helyem. És már amúgy sem járok Ginnyvel...

- Jaj, attól még itt a helyed - legyintett Molly zavartan. - Attól még te is a család része vagy... Mégis hol lenne a helyed, ha nem itt?

- Draco Malfoy mellett - suttogta, majd kirontott a szakadó hóesésbe. Hallotta, hogy a többiek még kiabálnak utána, de nem foglalkozott senkivel és semmivel. Útközben felkapott egy letört faágat és egy tizenöt centi magas sárkányszobrocskát bűvölt belőle, majd a kúriához hoppanált.

Amit ott látott, megakasztotta a levegőjét. Az épület sötéten, romosan omladozott a kietlen park közepén. Az útról senki nem tüntette el a havat. Lassan, bizonytalanul indult meg a bejárat felé, pálcájával tisztítva meg a felhajtót. Óvatosan benyitott az ódon épületbe. Minden sötét volt és néma.  A hall hatalmas kristály csillára a földön hevert összetörve. Visszabűvölte a helyére, megjavította és meggyújtotta. A romos lépcsőket és fehér márvány padlót fényár öntötte el. Ő pedig egyre biztosabban, lépésről lépésre mindent megjavított a pálcájával. A szakadt portrékat, rongyos drapériákat, törött bútorokat. Nyilván nem volt ereje az egész épülethez, de a hallt, a nappalit, a konyhát és az ebédlőt sikerült rendbe és fénybe varázsolnia, sőt, a nappaliba még egy díszás karácsonyfát is odabűvölt és meggyújtotta a kandallót. A konyhában teát főzött és vacsorát készített, majd mikor már csak várni kellett, hogy megsüljön a pulyka és a burgonya, a teával Draco keresésére indult. Sejtése beigazolódott, szülei szobájában talált rá az alvó fiúra. Leült az ágy szélére és lágy simogatásokkal felébresztette. Csakhogy a szőke riadtan ugrott fel és pálcájából azonnal egy Capitulatust lőtt az ágy szélén ülő felé, kirepítve és földhöz csapva ezzel a teás csészét.

- Gratulálok - mondta Harry tettetett bosszúsággal, de szinte azonnal el is nevette magát és a odahajolt a másikhoz egy csókra. - Még egy teát nem hozok fel neked - jelentette ki magabiztosan. - Azért már le kell jönnöd!

- Hogy mi? - nézett rá a másik tágra nyílt szemekkel. - Hogy kerülsz ide?!

- A Karácsony arra való, hogy azzal töltsük, akit szeretünk. Semmi értelmét nem láttam a Weasleykkel karácsonyozni, amikor én már hozzád tartozom.

- Mégis mióta?!

- Azt hiszem, régebb óta, mint hittem - felelte mosolyogva Harry, visszagondolva arra, hogy milyen kétségbeesetten könyörgött Draco életéért a Winzengamot előtt és mennyire rettegett még a gondolattól is, hogy többet nem láthatja. Végül úgy döntött, ezt meg is osztja Dracoval és odabújva hozzá mesélni kezdett: - Amikor megtudtam, hogy téged is el akarnak ítélni, sírva fakadtam. Nem éreztem jogosnak. Nem tudtam megindokolni, miért, de mindenkinek azt magyaráztam, hogy minden iskolai ellentétünk ellenére, mi bajtársak vagyunk. Azért könyörögtem annyira, hogy mentsenek fel, mert nem bírtam volna elviselni, ha nem láthatlak többé. Ha nem hallom, ahogy utánam szólsz gúnyolódva, ha nem állsz meg előttem azzal a kötekedő modoroddal. Szükségem volt rád, úgy éreztem, nélküled nem teljes az egész. De amikor szeptemberben újra találkoztunk, más voltál. Tudtam, mi történt a szüleiddel és értettem a fájdalmad. Szerettem volna segíteni, de egyre ijesztőbb és ijesztőbb lettél. Félni kezdtünk tőled. Aztán mikor megerőszakoltál, volt egy-két pillanat, amikor úgy éreztem, ez újra a régi Draco. És végül már nem azért hagytam magam, mert megfenyegettél, hanem mert úgy hittem, ezzel visszahozhatom azt, aki olyan megmagyarázhatatlan érzelmeket vált ki belőlem. És most... Mikor Ron anyja arról kezdett magyarázni, hogy Ginnyel majd mit tanítsunk meg a gyerekeinknek, bennem üvölteni kezdett egy hang, hogy én nem akarok Ginnyvel gyereket csinálni, mert én veled akarok lenni, örökké. És felálltam és közöltem, hogy nekem melletted van a helyem, és eljöttem.

Mikor befejezte a mesélést, felpillantott és egy döbbent, könnyes arcú Dracot látott. Nem sírt, vagy zokogott, de egy-két könnycseppje kiszabadult. Kemény sebeket téphetett most fel Harry a szüleit emlegetve.

- Hát... kösz... - mondta Draco nagyokat nyelve és ő nem értette.

- Mit köszönsz? - nézett rá gyanakodva.

- Hogy vagy nekem... - felelte a másik, majd fájdalmát elrejtve odabújt hozzá, arcát a puha fekete tincsekbe temetve. Ő ennek nagyon örült, de jókedve nem tartott sokáig, mert a konyha felől hangos sípolás érkezett.

- A vacsi! - kiáltott fel és felugorva az ajtó felé rohant. - Gyere le! - kiáltott vissza, majd lerohant a földszintre.

Malfoy bizonytalanul követte őt, de mikor a rendbe tett lépcsőkhöz ért, tátva maradt a szája. Hitetlenkedve sétált le a régi időket idéző lépcsőkön át a díszes hallon, majd a hibátlan állapotú, otthonos, meleg nappali közepén megállt és döbbenten mérte végig a díszes karácsonyfát. 

- Tetszik? - állt meg egy kötényes Harry a nappalit és az étkezőt összekötő boltív alatt. Bólintott, majd megakadt a szeme a kis ajándékon, ami becsomagolva állt a fa alatt. Ezt látva a zöld szemű nevetve megszólalt: - Az a tiéd. Nem sok, de nem jutott jobb az eszembe.

Draco kissé darabos mozdulatokkal odalépett, majd kibontotta a sután becsomagolt szobrocskát. Csillogó szemmel méregette az ücsörgő sárkányt.

- Gyönyörű - lehelte. 

- Sajnálom, hogy csak egy ajándékod van idén - mondta bűnbánóan a griffendéles, de a szürke szemek boldogan ráragyogtak.

- Kettő - mondta a szőke. - Pedig azt hittem, egyik se lesz, soha. 

Elpirult zavarában, majd hogy leplezze a dolgot, vacsorázni hívta a ház urát.

Kint nagy pelyhekben hullt a hó, míg benn tűz ropogott a kandallóban, melegséggel töltve meg a ház egy részét. A vastag, puha szőnyegen két árva gyerek ült egymást ölelve, egy régi, karácsonyi történetet olvasgatva egy szakadt könyv lapjairól. Draco Malfoy tekintetéből végleg kiveszett az őrület és Harry Potter szívéből örökre eltűnt a magány.