Helyén való dolgok (Laxus x Natsu)
Helyén való dolgok, avagy három: te légy ma a párom!
Mikor a Fairy Tail tagjai a Nagy Mágusjátékokról visszatértek Magnóliába, a város lakói kitörő örömmel fogadták őket. Ekkor kapták vissza a régi céhházukat is és, hogy a polgármester még inkább kifejezze a tiszteletét, a saját villájában partit rendezett a tagoknak és a város lakóinak.
Feltétel volt az elegáns, divatos öltözet és az, hogy feltétlenül mindenki párral érkezzen.
Felbolydult hát a céh, minden tagja őrült hevességgel próbált párba rendeződni, leszámítva Laxust és Natsut. Utóbbi biztos volt benne, hogy úgyis Lucy kísérője lesz, hát nem stresszelte magát, a szőke meg közölte, hogy már épp elég volt az efféle mulatságokból. Azt persze senki nem tudta, hogy épp eléggé megviselte, mikor a legutóbbi ilyen rendezvényen Freed felkérte táncolni. Így viszont a zöld hajúnak esélye sem maradt támadni.
Öt nap volt hátra az eseményig és a párok többsége igazán nem lepett meg senkit. Mirajene a Mesterrel, Cana Gildartsal („Az én kicsi lányomat nem kísérheti holmi mocskos férfi!”) és valami csoda folytán Gerard is előkerült, hogy Erzát elkísérje.
- Te nem akarsz senkit elhívni? – érdeklődött az estély délelőttén Lucy Natsutól.
- Miért, nem együtt megyünk? – kérdezte értetlenül a szalamandra.
- Ő…izé… Az a helyzet – kezdte pirulva a lány – hogy mivel eddig nem hívtál el, tegnap este megbeszéltem Lokival, hogy vele megyek. Igazán szeretne eljönni és nem bántanám meg semmiképp. És hát… Tudod, ő tiszteletbeli tag.
- Ó – felelt döbbenten. Nem igazán tudta, mit reagálhatna erre. Nem akarta, hogy Lucy ez miatt rosszul érezze magát. Ideges nevetésbe kezdett, mint mindig, amikor tanácstalan és zavart volt. – Semmi baj! Majd elhívok valakit!
- De kit? – érdeklődött a melléjük toppanó Gray. – Már minden lány foglalt a városban. Nem hogy a céhben!
- Heló, Gray! – köszönt Lucy mosolyogva. – Gondolom, te Juviát viszed.
- Ki mást – felelte drámai fáradtsággal a férfi, de azért a szőke lány figyelmét nem kerülte el a száj sarkában bujkáló boldog mosoly.
- És mi van Wendyvel? – vetette fel most Natsu elgondolkodva.
- Ő Romeóval megy.
- Komolyan? – képedt el a rózsaszín hajú. – A kis nőcsábász. Na, sebaj! Akkor… Lehet, én nem megyek – rántotta meg a vállát és igyekezett a lehető legjobban leplezni csalódottságát, de ebben Happy most nem volt a segítségére.
- De Natsu! Egész héten erre készültél! – kiáltotta, mire az említett fülig vörösödött.
- Ugyan! – legyintett. – Ez csak egy idióta rendezvény. Semmi baj nem lesz azzal, ha nem megyek… - morogta most már kissé ingerülten, majd felállt és elhagyta a házat.
A többiek döbbenten meredtek az otthagyott ételre.
- Nagyon ki lehet – jegyezte meg Happy. – Még a kaját is itt hagyta.
Egyetértő bólintás jelezte, hogy ezt a véleményt mindenki osztja.
Natsu idegesen trappolt ki a parkba a nagy fához. Azonban odaérve meglepetten tapasztalta, hogy nincs egyedül. Laxus leterített kabátján feküdt, hanyatt, lehunyt szemekkel és élvezte a tavaszi nap lágy melegét. Mikor megérezte a másik jelenlétét, meglepetten ült fel.
- Natsu! – szólította meg a fiatalabbat. – Hogy-hogy itt? Nem az esti rendezvényre kellene készülnöd, mint a többieknek?
Arra nem számított, hogy a másik leroskad mellé és szokatlanul komoran és szomorúan, leszegett fejjel morogja majd:
- Nem mehetek. Nincs párom.
- Hogy? Hát nem Lucyval mész? – faggatózott tovább a másik, míg kínosan feszengve felmérte, hogy mennyi sérülést okoz a kabátjának, hogy szandállal megtapossák a belsejét.
A szalamandra megrázta a fejét, majd ránézett és elvigyorodott. De valahogy érezte, hogy e mögül a vigyor mögül szinte megduzzadt folyóként árad a szomorúság és életében először megsajnálta a fiút. Biztos nagyon beleélte már magát a dologba.
- Senki nincs már, akinek nincs párja? – kérdezte együttérzőn.
- Nincs… Legalábbis lány nincs. De… - hirtelen csillant a felismerés a már-már fekete szemekben és a másik hirtelen a vállára fogott. Valószínűleg meg akart támaszkodni, de mivel erre nem volt felkészülve, megcsúsztak és Natsu Laxus ölében kötött ki, míg karjai a másik nyaka körül tekeregtek. Akaratlanul fogott rá a szőke a másik karcsú derekára, majd az arcától pár centire lévő ajkakat nézve, pirulva ösztönözte magát, hogy inkább nézzen félre.
- Mit… Mit csinálsz? – kérdezte zavartan.
- Neked nincs párod, mivel nem akartál eljönni!
- Zseniális következtetés. Ezért kellett rám mászni?
„Úgy látszik, nekem csak a fiúk jutnak.” – gondolta magában a villámmágus. „Vajon a sors ezzel akar valamit közölni velem?”
- Gyere el velem!
- Tessék?! – értetlenül kapta vissza a fejét, csak hogy Natsu rossz szokása volt, hogy a meggyőzés érdekében mindig közel hajolt a másikhoz, így az eredeti távolság már nem volt meg.
Ajkaik összesimultak, miközben Laxus visszafordította a fejét, ezzel minden szó bennük szakadt és kitágult szemekkel meredtek egymásra, majd a szőke lassan elhúzódott.
- Meg akarsz ölni?! – kérdezte kétségbeesetten, de a rózsaszín hajú csak meredt maga elé fülig vörösödve.
- Megcsókoltam egy pasit… - nyögte döbbenten.
- Az igazság az, hogy én csókoltalak meg és véletlenül – javította ki Laxus az agóniába süllyedt sárkányölőt. – Kibököd végre, mit szeretnél?
A sötét szemek végre ráemelkedtek, de még mindig nem látott bennük sokkal több értelmet.
- Elkísérsz a partira? – hangzott el a kérdés és a férfi megbánta az előző bátorítást.
- Natsu… az előző csók… pontosabban szájrapuszi… véletlen volt és semmi romantikus jelentéssel nem bírt.
- Tudom! – fakadt ki a másik, majd fészkelődni kezdett, azonban ahelyett, hogy lemászott volna a rangidős öléből, csupán átvette a lábát a másik lábain és így már premierplán simult a másik öléhez. Ujjaival a szőke tincsekkel kezdett játszani elbambulva, majd homlokát a másikénak támasztva folytatta. – Nem a csók miatt. Csak annyira szerettem volna elmenni. Tudod… Egy kicsit úgy érezném, hogy amit én tettem, az kevesebbet ért, mint amit a többiek tettek, pedig szerintem jelentősen hozzájárultam a sikerekhez. Nem tudom… Úgy érezném, hogy nekem nem jut már az ünneplésből és mindez azért, mert van egy olyan hülye szabály, hogy párral kell menni.
A szőke elborzadva meredt eleinte az ölében ücsörgő fiúra, de mire a másik szégyenlősen befejezte a vallomását, egészen megenyhült. Kezein támaszkodva figyelte az elszontyolodó arcot.
- Natsu, butaság ilyenekhez mérned magad! – mondta lágyan és szinte önkéntelen simított a másik arcára. – Te akkor is hős vagy, ha átalszod az egész partit.
- Szerinted hős vagyok? – kérdezte boldogan elvigyorodva a rózsaszín hajú, de válaszul már csak egy fáradt félmosolyt és egy felvont szemöldököt kapott. – Jól van na! – szabadkozott. – De nem tehetek róla, nekem ez fontos. Kérlek, gyere el velem! – fogta könyörgőre és habár nem tudta, de ezzel Laxust bármire rá tudta venni. Már egészen régóta így lett volna, ha megpróbálta volna, de ő soha nem könyörgött a szőkének, így hát soha nem tudhatta meg. Meg Laxus se, aki szintén most szembesült először a jelenséggel, ugyanis már kezdte azt hinni, hogy kis pocsolyává olvadt a másik alatt, annyira imádni valónak találta a jelenséget.
- Jó! – forgatta meg a szemét beleegyezően. – Nyolcra ott vagyok érted. De te harcolsz Freeddel! – jelentette ki mosolyogva.
- Köszönöm! – borult a nyakába a másik. – Annyira köszönöm!
Meglepetten figyelte a felugró és elrohanó fiút. Vajon tényleg a partin való részvétel számított neki ennyit? És vajon ő mégis miért is mondott igent? Ezzel igen furcsa pletykáknak fognak alapot adni, még ha azoknak van is igazságtartamuk…
… Állj! Mióta van annak a pletykának igazságtartalma, hogy ő és Natsu egy pár?!
Végül ő is felkászálódott, hogy szerezzen magának egy öltönyt meg egy inget. Ha már egyszer modern és elegáns a jelszó… Nem venné a szívére, ha a lököttet azért nem engednék be, mert ő nem felelt meg a dresscodenak. Bár elképzelni se merte, hogy a másik mégis milyen öltözéket fog magának összeharácsolni.
Az egész nap bevillanó rosszabbnál rosszabb képek után egészen meglepődött, mikor Natsu egy egyszerű fekete öltönyben és mély bordó ingben jelent meg, mosolyogva.
- Sálad? – tette fel az első kérdést, ami eszébe jutott köszönés helyett, de a másik csak mosolyogva megvonta a vállát és tekintetét az övével összekapcsolta. Még soha nem tűnt fel neki, hogy Natsu szemei milyen gyönyörűek. Ott csillogott bennük valami különös, furcsa érzés, apró fénylő pontokra szóródva, mintha csak az univerzum mélységébe bámult volna. – Jól van akkor – motyogta elbambulva, mire a szalamandra felnevetett.
- Te is jól nézel ki – jegyezte meg és ő gyorsan végigpillantott saját, hajszálcsíkos öltönyén és fehér ingjén. Nem vitte túlzásba. Remélte, hogy a modern szóba belefér, hogy nincs nyakkendőjük, mert ő személy szerint mindig meg akart fulladni attól a cucctól.
- Kösz – morogta, majd mint valami reflex, megfogta a másik kezét és húzni kezdte, de nagyjából három lépés után rájött, hogy ez most épp nem a megfelelő viselkedés és úgy engedte el, mintha égetne. A fiatalabb láthatóan jól szórakozott rajta, ami azonban nem segített az egészséges önérzetén. – Bocs…
- Ne kérj bocsánatot – felelte Natsu és zsebre vágott kezekkel elsétált a másik mellett.
Mikor a rendezvényhez értek, a bejáratnál Lucyval és Lokival találkoztak.
- Szia, Natsu! – kiabálta Lucy egy ezüst színű, hosszú ruhában. – Ezek szerint sikerült párt találnod! Nagyon örülök! És ki az? – kérdezte egy perverz vigyorral, mire a kérdezett elkapta az elosonni készülő Laxus karját és odarántotta magához.
- Ő – felelte egyszerűen. A másik kettő tátott szájjal meredt rájuk, de nem nagyon mertek kérdezni.
A bejáratnál azonban problémába ütköztek.
- Nem említette senki, hogy azonos nemű párok nem jöhetnek! – kiabált Natsu dühösen, miközben Laxus azon gondolkozott, vajon ha nagyon erősen koncentrál, akkor képes a láthatatlanságra?
- Nézze, uram – kezdte az odaállított férfi. – A párok alatt nem haverokat, vagy barátokat értünk, hanem kísérőket, tudja… Ha ezt nem fogja fel, nem tudom, hogy az értésére adni.
- Értem én, persze, de akkor Cana miért jöhetett az apjával?!
- Az ellenkező nemű szülő és az ellenkező nemű barát, valamint a párkapcsolat fogadható el kíséretnek egy ilyen rendezvényen.
- Értem, és maga honnan tudja, hogy Laxus nem a pasim?!
- Hogy a mid?! – nézett fel Laxus riadtan a szégyenkezésből.
- Például a reakciójából.
A szőke tényleg kezdte megsajnálni a másikat. Megfordult a fejében, hogy rájátszik, mintha tényleg együtt lennének, de valamiért valami belső görcs nem engedte neki. Csak figyelte az egyre inkább elfajuló jelenetet, és már épp azon volt, hogy közölje, nála betelt a pohár, amikor a beszélgetés érdekes fordulatot vett.
- Kérem, csak abba gondoljon bele, hogy tánc esetén mennyit számít, hogy van-e kísérője! Két öltönyös férfi nem szokott együtt táncolni…
- Ha csak ez a probléma, akkor húzok én női ruhát! – vigyorodott el a mágus.
- Tudja mit? Maga bemehet! – csapta le a vendégkönyvet a férfi a pódiumára fáradtan. – Feladom!
- Nem! Én Laxusszal akarok bemenni! – kiáltotta Natsu hisztisen. – Én vele akarok lenni!
- Egy pillanat! – intett az embernek és félrehúzta a másikat. – Natsu, mit csinálsz? Menj be nyugodtan, nekem ehhez úgy sincs kedvem – mondta szelíden.
- De én veled akarok lenni – ismételte konokul a tűzmágus. – Olyan ritkán csinálunk együtt bármit is és annyira biztos voltam benne, hogy ez egy szuper jó este lesz! Teljesen fel voltam pörögve… - homlokát megadóan a másik mellkasának támasztotta és onnan motyogta szomorúan: - Én tényleg örültem, hogy végre veled lehetek. Az utóbbi években, ha valamiféle kapcsolatba akartam veled kerülni, minimum kellett hozzá egy sötét céh…
Laxus megsemmisülten meredt maga elé, szinte gépiesen simogatva a másik hátát. Natsu vele akart lenni? Natsu szereti őt? És igaza volt, soha nem lógtak ketten, pedig ő is kedvelte a kis hülyét. Nem véletlenül igyekezett mindig megmenteni, nem véletlenül jutott eszébe annyiszor. Végül egy gyilkos pillantást vetett az ajtónállóra és elengedve a másikat odalépett elé.
- Mennyi? – kérdezte ridegen.
- Uram, ez nem így működik…
- Azt kérdeztem, mennyi? – förmedt rá és a szolgáló úgy érezte, a mágus hirtelen eredeti méretének háromszorosára nőtt.
- Ezer ékkőért beengedem mindkettejüket – cincogta végül. A szőke elővett egy kis zsák ékkövet és odadobta elé.
- Lehet, hogy több, azt megtarthatod – morogta, majd visszafordult és Natsu keze után nyúlt. – Gyere! – mondta mosolyogva. Nem bánta meg, kicsit sem, hogy lefizette a szolgálót, ugyanis a másik olyan boldogan mosolygott rá vissza és olyan örömmel vetette magát a kavalkádba, hogy az mindent megért. Aztán a teremben megtorpant és aggódva kezdte tanulmányozni saját érzelmi világát. Vajon mikor kezdett ennyire gyengéd érzelmeket táplálni a kis tűzokádó iránt?
Sokáig nem meditálhatott a kérdésen, mert nem is olyan sokára Freed jelent meg mellette.
- L-Laxus-sama! – hebegte áhítattal és neki már ennyitől megfájdult a feje. – Hogy kerülsz ide? Ha tudtam volna, hogy jössz…
- Akkor se jöttünk volna együtt – dörrent közbe a szőke és idegesen pillantott körbe, hogy megtalálja a villámhárítóját. Mert, hogy volt egy egyezségük.
Úgy tűnt, ezt ő sem felejtette el, mert most villámgyorsan ott termett és egy pohár pezsgőt nyomott Laxus kezébe.
- Helló, Freed! – köszönt a döbbent zöldhajúnak. – Remélem, élvezed a partit! Most ha megbocsátasz, szeretnék a párommal kettesben maradni – azzal kacsintott egyet. Szinte látni lehetett, ahogy a Raijinshuu tagból kiszáll az élet és minden reménye szertefoszlik, ahogy a szalamandra a párjának nevezte a villámmágust. Mikor ráadásul még el is rángatta a terem egy eldugottabb szegletébe, már annyira pokolnak érezte a világot, hogy inkább hazarohant, hátrahagyva egy döbbent nőt.
Mikor már biztos fedezékbe vonultak a Freed-offenzíva elől, Natsuból kibukott a nevetés.
- Láttad az arcát? Zseniális volt!!!
Laxus azonban még mindig döbbenten nézett rá.
- Ugye tudod, hogy most azt hiszi, hogy járunk?! – kérdezte kicsit kiakadva.
- Így van! Jössz eggyel – kacsintott Natsu. – Amíg nem mondod el neki az igazat, addig békén fog hagyni!
Lassacskán kezdett benne körvonalazódni, mit is csinált Natsu és lassan, de biztosan belőle is kitört a röhögés.
Elkortyolták pezsgőiket, közben jókat derülve azon, hogy Freed és Lucy milyen mókásan döbbent fejet vágtak, majd mikor elfogyott az italuk, Natsu megfogta a másik kezét és húzni kezdte.
- Táncoljunk! – kiáltotta jó kedvűen.
- Mi?! Nem, Natsu! Ne! – kiabált a szőke, de hiába. Nem sokára már a másik derekát fogta, másik kezével a kezét és keringőzni készült, mikor viszont a zenekar egy lassúbb, szelídebb ütemre váltott. „Ez kezd olyan lenni, mint egy rossz film…” – gondolta magában, de végül vezetni kezdte a kisebbet. Úgy tűnt a jókedvüket valahol a parkett szélén hagyták, mert most egészen megkomolyodva és kicsit pirulva tartották a ritmust, kizárva a döbbent tekinteteket. Végül Natsu törte meg a kínos csendet az egyik kipörgésből visszatérve, mikor kezét visszasimította a másik vállára.
- Hallottam, hogy nagyszerű voltál Jura ellen – mondta kicsit félszegen, de végre a másik szemeibe nézett, elmerengve a borostyán foltokon. – Gratulálok!
Laxus ismét elmerült az univerzum végtelenségében és kábán bólintott, majd bele sem gondolt, hogy mit mond, csak kiszaladt a száján:
- Erőt adott, amikor rád gondoltam.
A másik szélesen elvigyorodott és ekkor már eszébe jutott, hogy mit mondott.
- Ne… Ne érts félre, én… - kezdte zavarodottan és érezte, hogy arca égni kezd, de végül nem fejezte be a mondatot, csak egy mélyet sóhajtott lehunyt szemekkel, hogy erőt gyűjtve újra a sötét íriszekbe bámuljon. – Mostanában… több közöd van a harcaimhoz, mint hiszed – vallotta be végül.
- Mert? – feszegette a témát tovább a tűzmágus.
- Mert vagy érted harcolok, vagy közben rád gondolok.
A nyers igazság meglepte Natsut és az arcára fagyasztotta a vigyort. Először is, nem tudta, mit mondhatna erre. Másodszor pedig… fogalma sem volt, miért örül ő ennek annyira, hogy a szíve majd kitépi a mellkasát. De ennek ellenére hihetetlen boldogság töltötte el a hallottaktól, gyomrában pillangóhad rendezett katonai felvonulást és nem is tudta, mit csináljon, így csak kibökte az első mondatot, ami az eszébe jutott:
- Én is sokat gondolok rád…
A szőke elmosolyodott és közelebb vonta magához a fiút.
- Mi lenne, ha lelépnénk? – suttogta a másik fülébe és elégedetten konstatálta, ahogy a rózsaszín hajú megremegett.
- Jó…
Pár perc múlva már ismét a parkban jártak, majd Laxus leterítette a kabátját és leheveredett rá.
- Na, mi lesz, te jót állsz magadért? – kérdezte Natsut nevetve, mire a másik egy nyelvöltögetés után mellé heveredett. Talán kicsit közelebb is, mint ahogy azt a másik tervezte, de nem bánta, kicsit sem. Orrába kúszott a fiú meglepően kellemes illata, a testéből áradó meleg is kifejezetten jólesett neki. – Szóval szoktál rám gondolni? – kérdezte pár perc, jóleső csend után.
- Sokszor – felelte a fiú.
- És mit?
- Mindenfélét. Mit csinálhatsz éppen, merre járhatsz… Vagy hogy ehhez vagy ahhoz mit szólnál… Hogy csinálnád… Ilyenek. Nem tudom, miért éppen te, de… Mindig ez van.
Oldalra fordult, jobb könyökén megtámaszkodva, majd kissé a fiú fölé hajolt vigyorogva. Látta, hogy a másik így is fülig pirult, és ez még inkább tetszett neki. Natsu ezen oldala, ez a csendes, visszahúzódó egészen elbűvölte. Persze, a másik, vadóc énje az igazán magával ragadó jelenség, de a tény, hogy van egy ilyen oldala is, amit csak ő, Laxus Dreyar ismer… Egészen feltüzelte.
- Nekem volna egy tippem, miért én jutok eszedbe – közölte egy magabiztos mosollyal, majd az álla alá nyúlva maga felé fordította a megszeppent arcot és megszüntette ajkaik között a távolságot. Érezte, ahogy az alatta fekvő teste először megfeszül, aztán szépen, fokozatosan elernyed, megadva magát az élménynek. A hozzá képest vékony karok a háta köré fonódtak, majd az egyik lekúszott egészen a derekáig, míg a másik a szőke tincsekhez tört utat magának. Egészen megőrjítette a fiú ilyen szintű megadása. Ez a mértékű behódolás és az, ahogy automatikusan széttárta a combjait, jelezve, hogy elfogadja a passzív, gyengébbik fél szerepét, teljhatalmat adott a kezébe, amitől viszont ő mindig megrészegült. Elhelyezkedett a két láb között és csókját egyre vadabbá mélyítette. Natsu a szájába nyögött levegő és hely hiányában, de számára ettől erotikusabb nem létezett. Kezével durván markolt a másik dudorodó ágyékára és ruhán keresztül kezdte erőteljesen, intenzíven masszírozni éledező férfiasságát.
A rózsaszín hajú eltépte magát a mohó ajkaktól, kéjesen felsikoltott és hátravetette a fejét. Háta ívbe feszült, kezei a feje fölött a fűbe téptek. Mélyeket sóhajtozva, majd inkább zihálva próbált levegőhöz jutni, miközben csípőjével akaratlanul is ellenmozgott a hatalmas tenyérnek.
- Lahh… Lahhxus! – nyöszörögte kéjesen. – Ehl… El fogok…
Nem tudta befejezni a mondatot, mert a következő pillanatban a férfi egy erőteljesebb, birtoklóbb mozdulatára a nadrágjába élvezett. Teste elernyedt és ő visszazuhant. Döbbenten pislogott a csillagos égre, amíg kitisztult az agya. Akkor azonban egészen meglepetten bámult az idősebbre, aki most elégedetten és kissé talán önelégülten mosolygott rá.
- Mit is akartál mondani? – heccelte őt, de szerencsére Natsu vette a lapot és nevetni kezdett.
- Szemét… Egyébként… Nem így terveztem, ugye tudod? – nézett fel rá, kicsit talán bűnbánóan. – Ez nem valami csapda volt…
- Tudom – suttogta Laxus kicsit elkomorodva. – Nekem sem ez volt a tervem épp. De… én nem bánom. Csak azt, hogy te viszont hozzám sem nyúltál – vigyorodott el szélesen újra és a szalamandra kezét saját, ágaskodó férfiasságára vezette. Élvezettel nézte a kikerekedő szemeket. – Hajlandó vagy rá?
A rózsaszín hajú bólintott, majd kissé esetlenül hozzálátott a művelethez. Pontosabban nagyon esetlenül. A szőke végül inkább csak megcsókolta, lefogva a kezét.
- Hagyd – suttogta a fülébe. – Majd máskor…
- Ne, várj! – hallotta a másik kétségbeesett kérését és érdeklődve fordult felé. Natsu mindenre elszánt tekintettel feltérdelt mellé, majd kibontva a nadrágját kiszabadította fájón meredező férfiasságát.
- Natsu, mit akarsz… - kezdte gyanakodva, de már nem tudta befejezni, mert a fiú a nyelve hegyét végighúzta a teljes hosszon. Meglepetten nyögött fel, hanyatt dőlve és hitetlenkedve meredt az égboltra. Nem sokára érezte, hogy Natsu a szájába veszi őt, és igen tehetségesen kezdi kényeztetni. Minden érzés, minden öröm az ágyékában kezdett koncentrálódni és úgy érezte, nem sokára kitör belőle. – Natsu – nyögött fel újra és újra, hörögve kapott levegő után, ujjai akaratlan is a rózsaszín tincsek közé téptek. – El fogok… menni… - elengedte a fiút, hogy el tudjon húzódni, de az nem mozdult, csak inkább rákapcsolt. Hiába nem akart, sikeresen a másik szájába élvezett. – Bocs – nyögte zihálva, mikor a másik felemelkedett. A szája sarkából egy kis váladék kicsurrant, végig szaladva az állán. A kézfejével letörölte, majd egy vadmacska pillantásával lenyalta a kézfejéről. Laxus fájdalmasan felnyögött a látványra.
- Semmi baj. Nos? Ebben is béna voltam? – kérdezte szélesen elvigyorodva. A földön fekvő csak megrázta a fejét.
- Csak tudnám, honnan van gyakorlatod…
A másik megrántotta a vállát és ártatlanul pislogott.
- Pedig még szűz vagyok… Az első orgazmusomat is te okoztad az előbb – vallotta be könnyedén, de a villámmágusnak csak az jutott eszébe, hogy ezek szerint Natsu teljesen az övé. Csak és kizárólag az övé. Elégedetten elvigyorodott és magához húzta a fiút egy újabb csókra.
Végül aztán hazakísérte a tűzmágust és az ajtóban búcsúzni készült. Gondolt rá, hogy szenvedélyesen megcsókolja, de nem volt benne biztos, hogy a fiú hosszú távra tervez vele.
- Jó volt ez az este – jegyezte meg mosolyogva. A másik bólintott.
- Rendezhetnének gyakrabban is partit. A következő csak szilveszterkor lesz – felelte fancsali képpel és Laxus akaratlan is felnevetett.
- Hát… Az nem most lesz… Viszont… Velem vacsorázol holnap? – kérdezett rá nagy bátran. Remélte, hogy nem esik pofára.
A sötét íriszekben újra kigyúltak az apró csillagok, magukba zárva az egész univerzumot és egy ragyogó vigyor terült szét a fiatalabb arcán.
- Ez most randi akar lenni? – kérdezte incselkedve.
- Egészen pontosan – felelte egyre szélesebb mosollyal.
- Akkor benne vagyok…
Most már biztosra vette, hogy helyén való a szenvedélyes csókkal történő búcsúzás.
Bár reggel, mikor Natsu mellett tért magához és igen csak hiányos – teljesen hiányzó – öltözékben, akkor már azt is biztosra vette, hogy helyén való Natsut a pasijának nevezni.
<<FIN>>
