Gildarts büntet (BARA) (+18) (Gildarts x Laxus)
Gildarts büntet
Miután Laxus a Phantasia ünnepen elhagyta a céhet, hosszú útra indult. Sok mindent ki akart heverni, és sok mindennel tisztában akart lenni. Útja során több küldetést elvállalt, mint céh nélkül, vándor mágus. Teltek-múltak a napok, hetek, lassan már egy hónapja bolyongott és kicsapásának napja kezdett olyan messzinek tűnni, mintha meg se történt volna.
Hazudott volna, ha azt mondja, nem hiányzik neki a Raijinshuu. Sőt, a többiek is hiányoztak neki. Még a nagyapja is. Nem is értette magát, régen több hónapos vagy épp éves küldetésekre járt, most meg itt van, alig egy hónapja történt minden és majd megőrül a hiányuktól. Talán a tudat, hogy nem mehet vissza.
Az is megfordult a fejében, hogy megkeresi az apját, de mikor rájött, hogy ez a Fairy Tail elárulása lenne, letett tervéről.
Nem csoda hát, hogy mikor valamivel később, jócskán messze Magnóliától, összefutott Gildartsszal, kifejezetten örült az ismerős arcnak. Egy fogadóban sikerült összefutniuk és habár elsőre érezte, hogy a férfi kicsit óvatosan közelít felé, de végül elhessegette a gyanúját. Végtére is, Gildarts még biztosan nem értesült a balhéjáról. Aztán sikerült feloldódni, egymást hívták meg kör, kör után, és egy re jobban forgott a világ vele, viszont úgy tűnt, a barna hajúnak meg se kottyan.
- Oi! – hikk. – Öreg, te aztán jól bírod – hikk.
Örült, hogy ép mondatot össze tudott tenni. A másik mellé ült és egy gyenge vonással elintézte, hogy a vállára dőljön.
- Mit csinálsz? – hikk.
- Segítek feljutni a szobádba – kacsintott vigyorogva, majd ehhez híven valóban felsegítette és elkísérte a szobáig.
Ott egy pillanatra minden teljes sötétségbe borult Laxus előtt. Érezte, hogy az ágyra fektetik, de innentől kezdve teljes képszakadás volt számára.
Mire felébredt, hason feküdt az ágyon, érezhetően ruha nélkül. A feje iszonyúan sajgott és forgott vele a világ, de mikor meg akart mozdulni, nem tudott. Kicsit ijedten gondolta végig saját, kifeszített pozitúráját, ami arra is választ adott, hogy miért érzi a levegő áramlását a heréin.
- Na, jó reggelt, szőke hercegem! – állt meg mellette a fairy tailes félmeztelen.
- Gildarts! – kapta fel a fejét dühösen. – Ezt te tetted?! De mégis miért?!
- Hogy miért? Miért is, lássuk csak – kezdte tettetve. – Mondjuk, mert nekimentél a céhtagoknak, végigrángattad őket egy bazi nagy tortúrán és rengetegen megsérültek?
- Te ezt tudtad?! – sok mindenre számított, de erre nem. Hogy a legidősebb S osztályú mágus ilyen undorító húzáshoz folyamodjon! Különben is, ezzel mégis mi a célja?- Miért nem hívtál ki, ha ennyire meg akarod torolni a sérelmeket? – kérdezte értetlenül.
- Mert most én is végigrángatlak téged egy tortúrán – vigyorodott el ördögien Gildarts, és levette a nadrágot és az alsót is, immáron pucéran állva meg mellette. Tekintete a férfi ölére siklott és mikor annak félig merev, hatalmas tagját meglátta, összeállt benne a kép.
- Nem… Ezt nem tennéd meg – suttogta kétségbeesetten. – Ennyire nem lehetsz aljas!
- Ugyan már! Ha lazítasz, még élvezni is fogod! Hiszen gondolj csak bele! Hány nővel is voltál eddig?
- Tessék? !
- Na, ez az! Szerintem, te még örülni is fogsz ennek – közölte, s makkját végighúzta a másik arcán. Laxus lehunyt szemekkel nyögött fel a megaláztatástól és érezte, hogy a vér az arcába tolul és elvörösödik.
- Könyörgök, ne! – kérte halkan. Távol állt természetétől a nyüszítés is és a könyörgés is, de most a kettőt felváltva gyakorolta volna, ha azzal egy szikrányi esélyt is kap a menekülésre. Próbálta kitépni a karjait, de nem sikerült. Felpillantva látta, hogy rúnák tartják fogva. Hát ez csodálatos. Hol van Freed, amikor szükség lenne rá?!
- Ne játszd az eszed, szöszi! - mordult rá Gildarts. Leült mellé az ágyra és ráhúzott egyet a fenekére. A hangos csattanásra és a csípős érzésre már tényleg nyüszíteni támadt kedve és növekvő zavarában arcát az ágy matracába fúrta. – Attól még, hogy nem látod, meg fog történni – hallotta a kaján mondatot, majd érezte, ahogy farpofáját széthúzzák. – Hm, szép lyukad van. Látszik, hogy még szűz…
Minden izma megfeszült, ahogy megpróbálta elhúzni magát és összegömbölyödni magzatpózba, de semmit sem ért el vele. Csak egy újabb kínos mondatot.
- Felizgatsz ezzel a pánikkal – suttogta Gildarts a füle mellett, majd durván és erőszakosan az állára fogva odahúzta egy csókra. A gyomra bukfencet vetett az érzéstől, ahogy a borostás férfi durván, tolakodóan átlökte a nyelvét a szájába, de nem tudott mit tenni. – Mondd, te nem tudod, mikor kell feladni?! Vagy komolyan nem hiszed el, hogy jobban jársz, ha engedelmeskedsz és együttműködsz?
Szemeiben könnyek gyűltek és érezte, hogy megszakad benne valami. A következő ostromnál bár bizonytalanul, de engedelmesen visszacsókolt. Továbbra sem élvezte a dolgot, de igyekezett titkolni, habár a szégyen már marta a szemeit.
Egy hűvös, zselés ujj nyomult a fenekébe és ő először ijedten feszült meg.
- Lazíts! – hallotta támadója hangját. Nem szólt vissza, pedig tudott volna mit, de mivel a másik ujja az illetéktelen hely miatt helyzetelőnyből indult, inkább nem szólt semmit. Mély levegővel próbálta ellazítani az izmait. Lassacskán sikerült is és az ujj mozogni kezdett. Eleinte kissé kellemetlen, szúró érzést érzett, de utána már egészen el tudta viselni. Ő maga sem értette, miért, de nem tűnt olyan rossznak. Csak hogy utána még egy ujj csatlakozott az előzőhöz, szélesen ollózva és ő fájdalmasan felkiáltott. – Laxus… - kezdte Gildarts, de ő önmagát is meglepve, sírós hangon közbe kiabált:
- Tudom, lazítsak! De nem megy – nyögte fájdalmasan és egy könnycsepp kicsordult a szeméből.
A másik nem válaszolt, csupán most már kifejezetten egy irányba mozgatta az ujjait, míg végül sikerült megnyomnia egy olyan pontot, amiről a szőke nem tudta, hogy létezik. Hirtelen árasztotta el a testét a gyönyör és ő kéjesen hördült fel, kissé feljebb tolva magát.
- Nocsak, csak nem élvezed? – kérdezte gúnyosan támadója. Újra és újra megnyomta azt a pontot, ujjbegyével masszírozta, tapogatta és ő már szinte csillagokat látott az egésztől.
- De, nagyon! – szaladt ki a száján két zihálás közben.
- Akkor jöhet a harmadik ujj?
Valószínűleg a kérdés nem volt komoly, hiszen a félig kábult Laxus még válaszolni se tudott, mikor már hárommal tágította. Most már egész durván támadta azt az ominózus pontot és ő egyre kevésbé tudta elfojtani nyögdécselését és élveteg hörgéseit. Gildarts a füléhez hajol és úgy suttogta:
- Visíts! Sikoltozz, mint egy szajha! Csak nyugodtan engedd el magad, a végére úgyis sikoltozni fogsz!
Laxus nem sok jót remélt ettől, de nem maradt ideje gondolkodni. Volt társa a lábai közé térdelt, majd magát a kitágított bejárathoz igazította. Két karjával a törzs mellett támaszkodott, majd beleengedte magát a forróságba. Egy ideig csak lassan nyomult, majd mikor már félig benn volt, egyetlen lökéssel belelökte magát a férfiba, méghozzá a prosztatáját célozva.
- Ó, igen! – sikoltott fel Laxus, pont, ahogy Gildarts megjósolta. Minden izma megfeszült egy pillanatra és azt vette észre, hogy feneke kifejezetten vágyik arra, hogy durván elintézzék. Nem szólt, csak várt, reménykedve, de Gildarts lassan és kicsiket mozgott.
- Mmm… Jobb vagy, mint egy szűz lány – morogta az idősebb gonoszul, de a szőke agyáig alig jutott el valami a vágy sűrű ködén át.
A kín kezdett elviselhetetlen lenni. Minden mozdulat örömmel járt, de nem elég naggyal. Úgy érezte, így soha nem fog tudni elmenni, csak örökké felizgult marad. Fogát összeszorítva tűrt, de az állapot nem akart változni. Végül nem bírta tovább:
- Gildarts, ne szórakozz velem!
- Te is szórakoztál a céhtagokkal, nem?
- Könyörgök! Könyörgök, bassz meg rendesen!
- No lám – egyszerűen hallotta a hangján, hogy olyan szélesen vigyorog, hogy majd szétreped a feje. – Nem elég, hogy megbüntetlek, de könyörögsz a büntetésedért. Vajon milyen lesz majd, amikor mindenki megtudja, hogy a nagy Laxus Dreyar visítva könyörgött, hogy basszák meg?
- Nem tudom, de nem is érdekel! Csak könyörgök, hogy csináld! – persze, hazudott, mert egy fél pillanatig belegondolt, hogy ez után gyakorlatilag minden becsületét és tekintélyét elveszti a világ előtt, de már szabadulni akart, túl lenni az egészen, mert ez egyszerűen kibírhatatlan volt.
Úgy tűnt, Gildarts nem ezzel akarta az őrületbe kergetni és engedett a könyörgésnek, vadul, durván, nagyokat mozogva. Bőr csattogott a bőrnek csapódva, ahogy a herék összeütődtek, Laxust valami furcsa, izgatott kéjérzet járta át. A másik pózt váltott, most egészen feltérdelt, úgy folytatta a rohamot, majd egyszer csak ráhúzott egyet az izmos fenékre.
- Mondtam, hogy visíts, mint egy szajha, nem? – mordult rá áldozatára. – Ne hidd, hogy nem látom, hogy a kéjes élvezkedésed a párnába fojtod! Élvezed, nem igaz? Még többért akarsz könyörögni, nem?
Laxus oldalra fordította a fejét és hagyta, hogy a szégyen könnyei némán lecsorogjanak a halántékán.
- De… - suttogta halkan. Gyűlölte a férfit, amiért ezt tette vele és gyűlölte magát, amiért élvezni tudta. Feneke már szinte zsibbadt, csak az az egy pont létezett és az irányított mindent, a gondolatait, a mozgását, amivel csak még inkább felkínálta magát. – Kérlek… még! – préselte ki magából a szavakat, amiket az idősebb hallani akart. És a kérését teljesítették. Lassan feketeség kúszott a szemei elé, úgy érezte, még az arca is zsibbad és nyála a zihálás közben vékony csíkban csordult le az állán. Már nem gondolkodott. Tette, amit parancsoltak neki, sikoltott, nyögött, hörgött, könyörgött, bármit, csak hadd jusson el végre a csúcsra.
A tempó csak fokozódott és a lökések kisebbek lettek, de gyakoribbak, majd hallotta, ahogy Gildarts mögötte felhördül és belsejét forró váladék töltötte meg. Ez őt is átlökte azon a bizonyos határon és egy utolsó sikollyal maga alá élvezett, összekenve saját hasfalát. Érezte, ahogy a férfi kihúzódik belőle, majd még utoljára, erőszakosan megcsókolja. Már nem is ellenkezett, engedelmesen visszacsókolt, sokkal kevesebb undort érezve, mint előtte bármikor.
Gildarts megállt áldozata mellett és elégedetten végigmérte. Fenekéből kicsordult az ő magja, a hasfaláról pedig sajátja csöpögött. A nyál még a fiatalabb állán csillogott, ahogy megsemmisülten, megtörten zihált, borostyán szemeivel őt fürkészve.
- Tulajdonképpen – kezdte egy gúnyos vigyorral. – Meg is köszönhetnéd. Nem is megbüntettelek, inkább megjutalmaztalak a hülyeségedért. Hiszen, amennyire élvezted, ez nem lehetett akkora bünti… Még úgyse, hogy közben elfenekeltelek – tekintete a kipirult farpofákra vándorolt. Odalépett a kikötözött fejéhez és leguggolt, hogy a szemébe nézhessen. – Sokkal erősebb vagyok tőled, Laxus. Ugye te is tudod, hogy nem győzhetsz le? – kérdezte komolyan.
- Tudom – nyöszörögte a szőke erőtlenül.
- Jó. Most eloldozlak. Ha a megtámadásomon gondolkodnál, ennek tudatában tedd!
A másik nem válaszolt. Eloldotta a köteleket és figyelte, ahogy Laxus lassan összekaparja magát és a derekát fájlalva felül. Kezdte megbánni az egészet. Laxus még mindig csak egy nagy kölyök volt, aki néha hülyeségeket csinált, de ezt a sérelmet egész életében hurcolni fogja. Soha többé nem lesz olyan, mint volt.
- Ne haragudj! – suttogta a fiatalabb megtörten és Gildarts tágra nyílt szemekkel meredt rá. – A többiektől is bocsánatot kértem és megbocsátottak. Most a te bocsánatodat is kérem, amiért bántottam a családtagjaid…
Bocsánatot kért? Megbocsátottak neki?! Ezt elfelejtette Mirajene elmesélni… Hirtelen borzalmasan érezte magát. Így már nem volt joga ezt tenni. Eddig sem volt igazán, hiszen mikor baj volt, ő messze járt, küldetésen, nem védte meg a céhet. De így…
Térdre rogyott és arcát a tenyerei mögé rejtette.
- Nem mondták, hogy bocsánatot nyertél… - suttogta. Nem tudta, mit mondhatna. Iszonyúan szégyellte magát.
- Hé! – hallotta Laxus gyengéd hangját és felpillantva látta, hogy a másik kissé nehézkesen ugyan, de elé térdel és… mosolyog… - Semmi baj! Te a családodat védted… Ezért… Ezért voltál régen is a példaképem…
Úgy érezte, gyomorszájon vágták. Laxusnak ő a példaképe?! És most komolyan a szőke vigasztalja őt?!
Látta, ahogy a másik előre mozdul, majd karjait kinyújtva megöleli őt.
- Rosszabb volt rájönni, mennyire élvezem, ha te ezt csinálod velem, mint a tény, hogy megtetted – folytatta a szőke. – Csak kérlek, ne mondd el senkinek, ami itt történt… Azt már tényleg nem élném túl.
Kábán ölelte vissza a fiatalabbat.
- Rendben – suttogta. Szorosabbra vette az ölelést és egy gyengéd puszit nyomott a másik arcára. Nem tudta volna pontosan megfogalmazni, miért. Csak valami belső vágy efelé hajtotta. A borostyán szemek kitágulva pillantottak rá, majd mikor lágyan elmosolyodott, Laxus puhatolózva, óvatosan viszonozta a gesztust. A kedves, cirógató puszikból lágy, gyengéd csókok, majd pedig kimondatlan érzelmektől túlfűtött csókolózás lett. Keze kalandozni indult a másik kidolgozott, tökéletes testén, majd test feszült testnek ismét, de ezúttal mindketten akarták. Nem gondolta volna, hogy egyszer ilyen kapcsolatba kerül majd a szőkével, de most gyengéden, óvatosan szerelmeskedtek, simogatások és érzelmes csókok közepette.
Mikor már mindketten felöltöztek, semmi sem mutatta, hogy mi volt közöttük. Semmi sem árulkodott arról, hogy a két férfi közötti kapcsolat merre változott.
- És most? – kérdezte Laxus a földet fixírozva. – Gondolom, nem fogunk kézen fogva sétálgatni, meg romantikusan együtt vacsorázni.
- Nem – felelte Gildarts, az ágyra meredve, ahol nem is olyan régen még egymás nevét nyögték. – Nem lenne célszerű, ha ez kiderülne. De ezt te is tudod, nem? – végre ránézett a másikra, aki csak bólintott. Ők férfiak, akiknek tekintélyük van a világ előtt. Ha kiderülne, mit műveltek, ezt elvesztenék és nem csak a munkáktól esnének el, de az egész világ megvetésével kellene küzdeniük minden nap, minden percében.
- Akkor? Csak úgy elválunk? És többé nem látlak? – a szőkének fel se tűnt, mennyi szomorúság árad a hangjából, de Gildartsnak a szíve szakadt meg érte. Odalépve a karjaiba vonta a férfit és egy csókot lehelve az ajkaira homlokát a másikénak támasztotta.
- Mi lenne, ha minden hónapban egy éjszakát itt töltenénk? – kérdezte végül. Régen látta Laxust ennyire boldogan és őszintén elmosolyodni.
- Egy hónap múlva találkozunk! – felelte.
Tenrou-sziget
Laxus fáradtan sétált a táborhoz a többiekkel együtt. Szerette volna, ha választ talál néhány kérdésre, ezért a Tenrou-szigetre jött Mavis sírjához, de arra nem számított, hogy a céh tagjaival fog találkozni. Mikor azonban a sátrakhoz értek, a szíve akkorát dobbant, hogy majdnem átszakította a mellkasát.
- Gildaarts! – kiáltott Natsu és a férfi felé rohant. Az ő Gildartsa felé.
Mikor a másik észrevette, látta a döbbenetet átsuhanni az arcán. Lassan odalépett és egy távolságtartó kézfogás után letelepedett mellé. Nem sokat szólt, csak nézett maga elé, majd a férfi kezdeményezett.
- Hallom, kirúgtak a céhből? Béénaa, mit tudtál csinálni? – kérdezte felhőtlen jókedvvel, megjátszva, hogy azóta most találkoztak először és a fogadóban soha nem jártak.
Először döbbenten pillantott rá, de mikor összeállt neki a kép, ő is elvigyorodott. Látta a másik tekintetéből áradó szeretetet és a cinkos kacsintást sem mulasztotta el. Tudta, nagyon jól tudta mindig is, hogy rájuk ez a sors fog várni. Bujkálás és titkolózás, de Gildartsért ezt is vállalta.
Mikor beszélt nagyapjával és visszafelé tartott, egy tisztáson a szerelmét pillantotta meg Canaval beszélni. Behúzódott egy fa mögé és onnan hallgatózott.
- Csak azt akartam elmondani, hogy te vagy az apám! – kiáltotta Cana. – De nem fontos, nem kell apa-lányaként viselkednünk, csak azt akartam, hogy tudd!
Laxus levegő után kapva meredt maga elé. Gildartsnak van egy lánya? Cana?!
- De ki az anyád?! – kérdezte álmai pasija kétségbeesetten, majd neveket kezdett sorolni. Jesszus, ez hány nővel volt életében? Majd az egyiknél megállt.
- Pont olyan vagy, mint ő – hallotta a hangját. – Ő volt az egyetlen nő, akit tényleg szerettem…
Ez a mondat szíven szúrta. Valóban? És akkor köztük mégis mi van? Lecsókolbász?! Ő tényleg szerelmes belé, a jó ég bassza meg! Nem is tudta, mikor kezdtek folyni a könnyei,de a végén már nem győzte őket törölgetni. Igyekezett elfojtani a zokogást, hogy semmiképp ne hallják meg a többiek, de minden bizonnyal nem sikerült, mert pár perc múlva Gildarts állt meg előtte.
- Laxus, nézz rám! – kérte komolyan, de ő csak megrázta a fejét, szemét alkarjával takarva. – Kérlek, szívem, nézz rám! – szelíden a csuklójára fogott és húzni kezdte. Mikor meglátta a kisírt szemeket, kicsit hátrahőkölt. – Ennyire zavar, hogy Cana a lányom? – kérdezte csalódottan.
- Nem – rázta meg a fejét. – Az zavar, hogy az ő anyja volt az egyetlen, akit tényleg szerettél!
Gildarts halkan felnevetett és magához húzta a másikat.
- Hülye – felelte egy csókot nyomva a szőke tincsek közé. – Az egyetlen NŐ volt, akit tényleg szerettem. Persze, ha te nőnek érzed magad…
- Menj a fenébe! – morogta Laxus, aki eddig megfeszülve tartotta magát. Most azonban lassan elengedett és fáradtan simult az ölelésbe. – Ha valaha is megcsalsz, kibelezlek – morogta végül.
- Rendben, de ettől nem kell félned – suttogta Gildarts mosolyogva.
