2015.07.13 17:08

Cselyhere

 

Draco Malfoy meglendítette derékig érő, szőke haját és vékony, hosszú lábait macskaként pakolva egymás elé odaszambázott Harry Potter elé. Vékony kezeit széles, de csontos csípőjére tette és szép ívű ajkait egy gúnyos mosolyra húzta.

- Mi van, Potter, kellett volna egy szemüveg, amikor szemüveget választottál? Mi ez a katasztrófa a fejeden?

Harry egy hitetlenkedő grimasszal emelkedett fel ültéből, majd karjait összefonta keskeny mellkasa előtt, gömbölyű csípőjét kissé oldalra tolta és váll alá érő tépett, de divatosan kócos tincseit lazán hátrarázta. Sötétzöld szemei villanva néztek a szürke tekintetbe.

- Ne játszd az agyad, Malfoy, TUDOD nagyon jól, hogy ez egy kibaszott GUCCI szemüveg és egy havi zsebpénzed nem lenne elég, hogy csak hasonlót vegyél.

Draco felháborodva kezdett hápogni.

- Ez nem igaz! Akkor se akarnék ilyet, ha galleonokkal dobálnám az embereket unalmamban!

Harry kecses ujjaival lejjebb húzta orrnyergén a szögletes keretes, keskeny szemüveget és fejét kissé előrebiccentve nézett riválisára:

- Nahát, te még aranyhalnak is béna vagy!

A szürke szemek összeszűkültek és a szőke kissé előredőlve válaszolta:

- Nem, Potter, én még aranyhalnak is gyönyörű vagyok!

- Ja, Aranyhajnak...

Még sokáig húzódhatott volna ez a veszekedés, ha Piton professzor, homlokán idegesen ugráló, kidagadó érrel közbe nem szól.

- Uraim, vagy nevezzék magukat bárminek is - pillantott végig a két, inkább lánynak tűnő diákon - jó lenne, hogy ha befejeznék a cicaharcot és végre helyet foglalnának, mert kezdeném a tanórát. Kérem, higgyék el, hogy nekem sem egy élmény olyan osztályban tanítani, ahol maguk jelen vannak, de könnyítsük meg egymás dolgát és hát ha akkor túléljük ezt az órát mindannyian.

Malfoy egy hmpf kíséretében felszegte az állát és kifutót képzelve maga elé visszalépdelt a helyére. Potter felfújt pofazacskóval leült és keresztbe dobta a lábát.

Perselus Piton teljesen ki volt akadva rájuk. Ki volt akadva a keresztfiára, Draco Malfoyra és ki volt akadva nevelt fiára, Harry Potterre. S hogy ez az áldatlan állapot mikor kezdődött?

Hát az úgy volt, hogy Perselus Piton boldogan, csókáradattal ugrott Sirius Black nyakába, mikor az előkerült az Azkabanból. Aztán kiderült, hogy a kedves professzor tud nagyon ápolt is lenni és mosolygós és boldog és... szép... csak kell hozzá egy deviáns, vad Sirius Black, aki őrülten szerelmes a bájitalmesterbe. Nos, ennek lett eredménye az, hogy megalakult a kis család, hiszen Sirius magához vette keresztfiát, Perselus pedig úgy döntött, talán nem fogja Harryt a szülei hibái miatt gyűlölni.

Ennek azonban nem várt eredménye lett, ugyanis a fiú először tudat alatt, majd tudatosan is elkezdte utánozni a homoszexuális, feminin professzort - aki egyébként már két éve nem öltözött denevérnek, hanem csinos, elegáns ruhái tetején fehér, karcsúsított köpenyt viselt. Persze erre Draco Malfoy, a nagy rivális szintén elindult egy furcsa irányba és így gyakorlatilag ők ketten lettek a Roxfort leghíresebb hisztis tyúkjai. Perselus pedig időnként elgondolkodott azon, hogy esetleg egy kis mérget csepegtet a reggeli sütőtöklevekbe, vagy mikor nyáron Harrynek reggelit készített, akkor talán egy kis altatót rak bele... Vagy mikor Draco jön a speciális hajápoló kenőcsért, akkor abba szőrtelenítő krémet tesz...

Persze nem tette meg, de így, a hatodik év közepén már igen csak kezdett a hócipője tele lenni.

A két idióta picsa, ahogy magában nevezte őket, persze megint hajba kapott az órán és mindezt szó szerint ugyanis egymás frizurájába csimpaszkodva acsarkodtak. Perselus fáradtan gondolt párjára... Nehéz a gyereknevelés...

 

Bájitaltan után jóslástan következett. Az egyetlen olyan óra, ahol Draco Malfoy és Harry Potter sutba vágta minden ellentétét és egymás mellé telepedve, keresztbe tett lábakkal és összefont karokkal, vigyorogva méregették Trelawney professzort.

- Jesszus, szerinted honnan van az a pulcsi? - kérdezte Draco fojtott hangon.

- Honnan lenne? Még emlékszem, hogy láttam valamelyik csövesen a nyáron. Szerintem lelopta.

- hangzott el az újabb cikizés és Trelawney sírva csapta le a csészéjét.

- Lehet, hogy maguk azt hiszik nem hallom, de közölném, hogy de!

Malfoy gúnyosan elmosolyodott:

- Ha nem hallaná, akkor is tudná, hiszen jós, nem? - vonta fel a szemöldökét. Harry mellette felnevetett.

- Ó, hogy maguk! - kiáltott és azonnal előkapta a pálcáját és egy átkot küldött feléjük: - Próbálnátok ki, milyen az általatok annyira gyűlölt testben élni!

Nagy villanás és...

... semmi.

A két fiú egymásra nézett, majd hangosan kezdett röhögni. A jóslástan órában az volt a csoda, hogy arra az egy órára a két fiú olyan lett, mintha legjobb barátnők lennének. Aztán ahogy vége lett az órának, ismét egymásnak estek.

 

Másnap reggel azonban Draco Malfoy igazán furcsán érezte magát. Homályosan látott és kicsit émelygett is. Felült és dörgölte a szemeit, de akkor is homályosan látott. Ráadásul minden piros volt. Miért volt piros?! Oldalra pillantott és egy szemüveg formáját sejtette az éjjeli szekrényen. Kitapogatta és a fejére tette. Tényleg piros volt minden. A Griffendél hálójában volt... De miért?!
Ahol a szemüveg pihent, egy kép is állt. Egy fiút ábrázolt, korabelit, alkatra Crackra emlékeztette, csak kissé teltebb volt. Öltönyben, nyakkendőben ült egy asztalnál, talán kávézóban, barna haját hátrafésülte, mint valami olasz. Pimasz, csibészes vigyorral nézett a kamerába és ez a csibészes mentalitás tükröződött csillogó szemeiből is. Gyorsan elkönyvelte magában, hogy nem is rossz, majd észhez tért. Ő most egy katasztrófa kellős közepén ült!!!
Kiugrott az ágyból és a mosdóba rohant. A tükörbe nézve Harry Pottert látta. Rövidet sikkantott, de gyorsan befogta a száját. Nem akarta ő magára hozni a hülye Weasleyt!

Végignézett saját testén és rájött, hogy tulajdonképpen lehetne rosszabb is. Mondjuk Millicent Bullstrode teste. De most meg kell keresnie Pottert, biztos, hogy az az idióta is felfedezte már a történteket. Gyorsan felrángatta a cuccait, amik annyira nem is voltak gázosak így jobban megnézve, sőt, azt a kék kasmír garbót úgyis lenyúlja... Az ő szeméhez jobban menne...
Rohanni kezdett át a fél iskolán, mire félúton találkozott önmagával, vagy Draco Malfoy testtel és Harry Potter lélekkel, aki mellett Crack bandukolt komoran. Draco szíve összeszorult a látványra. Crack az ő haverja, Potter csak ne haverkodjon vele, mert eskü, megöli!

Ahogy ment, kitartotta a kezét és szinte azonnal magával ragadva a szőke Harryt a falnak lökte. Persze Crack azonnal mozdult és fél kézzel leszedte a kapálózó Dracot.

- Hagyd békén! - mordult rá a nagydarab fiú, ő pedig majdnem elsírta magát. Nem tudta, hogy mi fáj neki, de szíve szerint kiabált volna, hogy ő az igazi Draco.

Fájdalmasan pillantott az égszín kék szemekbe, amik egy pillanatra kitágultak, majd az arc visszarendeződött és őt elengedték.

- Crack, menj vissza a klubhelyiségbe - utasította a szőke testőrét.

Dracot elöntötte a düh és mikor Crack hallótávolságon kívül volt, idegesen esett a másiknak:

- Hogy mersz így beszélni vele? Hogy mered utasítgatni? Crack az enyém!

A szőke szemöldök kérdőn szaladt a magasba.

- A tiéd? - kérdezte megrökönyödve.

- Úgy értem az én haverom... - pirult bele a feltételezésbe is, hogy Gregory és ő. - Te mit szólnál, ha azt látnád, hogy utasítgatom Vízlipatkányt? - sziszegte.

- Azt, hogy van annyi eszed, hogy próbálod eljátszani, hogy Harry vagy...

- De te csak ne játszd el Greg előtt, hogy Draco vagy! - hisztizett.

- Mert? - nézett rá önmaga döbbenten és ő is elkezdett gondolkodni. Crack és Monstro első óta a testőrei, de Crack mindig valahogy közelebb állt hozzá. Egy idő után neki mesélt el mindent az otthoni dolgokról, a sulis dolgokról, mindenről. Gyakorlatilag a legjobb barátja lett és iszonyúan rosszul esett neki, hogy most Crack ellene van. Senkit nem féltett, se Blaiset, se Pansyt, se Monstrot, de Gregoryt ne vegye el tőle az az idióta!

- Ő a legjobb barátom! - szaladt ki a száján az őszinteség. Illetve a tudatos őszinteség.

- Mindegy - intett Potter idegesen. Most az a legfontosabb, hogy szóljunk valakinek a helyzetünkről, javaslom Perselust, hiszen benne mindketten bízunk.

Kábán bólintott, majd megindultak a professzor lakrésze felé.

Perselus tátott szájjal nézte a borzalmat, ami elé tárult. Malfoy és Potter felváltva szidták a másik testét... a másik testében...

Végül úgy döntött, hogy elnémítja őket egy bűbájjal és hozzálát felfedezni a kiváltó okot és az arra használatos gyógyírt. Hosszas kutakodás után megtalálta a testcsere átkot, melyre ellen átok ugyan nem volt, viszont szerencsére csak 24 óráig tartott, így kitette a két nyafogó gyereket azzal, hogy ezt a kis időt kibírják.

- És most? - nézett Malfoy-Potter a másikra durcásan.

- Szerintem húzzuk meg magunkat addig - rántotta meg a vállát Potter- Malfoy.
Egy hosszú percig némán meredtek egymásra, majd a szőke Harry kinyújtotta a kezét:
- Hát akkor... szép napot… Draco…
Bizonytalanul bár, de elfogadta a felé nyújtott kezet.
- Szép napot… Harry… és tartsd magad távol Cracktól! – tette hozzá fenyegetőnek szánt hangon, azonban a másik csak elvigyorodott.
- Jól van, te hős szerelmes! – forgatta meg Draco ezüst szemeit és egy egészen bájos mosollyal megfordult és a pincék felé indult.
„Hm… Egész szép tudok lenni….” – gondolkodott a Harry-testben ragadt szöszi, majd egyszer csak leszállingózott neki, amit a másik mondott. „Szerelmes?! Én?!”
Teljes letargiába süllyedt a gondolattól. Főleg, hogy nem tudta cáfolni. Egy feszítő, fájó érzés kezdett a mellkasában növekedni, amitől majdnem megőrült. Rohanni akart, ki a világból.
Végül a csillagvizsgáló felé vette az irányt, úgy érezte, talán a rengeteg lépcső lehiggasztja majd és a magasság megnyugtatja.
Kettesével szedte a fokokat, de felgyorsuló szíve csak rátett egy lapáttal az egészre.
„Sportolni kellene… Csak nem akarok deltás hátat… Olyan nagy bűn ez?” – gondolkodott magában. „Crack se hiszem, hogy bukna egy izmos pasira…”- megtorpant a lépcsőkön. Ez a gondolat most tényleg az eszébe jutott?! Ő tényleg számításba vette, sőt, mérvadónak tekintette, hogy Crack milyen pasikra bukik?! Mióta akar ő megfelelni a nagydarab, szőke srácnak?
Ha őszinte akart lenni: régóta.
Még harmadévben tudta meg, hogy a fiú egy vékony, hosszú hajú, szőke lányra bukik a Hollóhátból. Soha nem felejti el azt a féltékenységet, ami akkor elfogta, persze, azt úgy állította be, hogy nem akarja elveszíteni a „szolgáját”. Ó, hogy mennyire ostoba is ő! Igazi szőke tyúk! Megnövesztette a haját és próbált minél vékonyabb maradni, minél nőiesebb, de a saját egója nem engedte neki bevallani, miért is csinálja. Perselus és Harry változása csupán jó ürügyet adott arra, hogy még évekig tudja maga előtt is titkolni az érzelmeit.
Felért végre a csillagvizsgálóba és lássanak csodát… A Draco testbe bújt Harryvel találkozott. Most kissé kritikusabban mérte végig önmagát, ahogy megfordul, vékony karjait keresztbe fonja. Az ezüst karkötő, amit Cracktól kapott tizenötödik születésnapjára, szépen csillant meg a nap fényében. Csípője kissé oldalt billent, kecsesen domborodva és dereka mögül előlibbentek a puha, szinte már fehéres szőke tincsek. Az ezüst szemek feletti vékony, szép ívű szemöldökök kérdőn emelkedtek meg.
- Ez is a bűbáj része?! Muszáj egy helyen lennünk?! Épp elég a testeddel szenvedni, nem kell, hogy még te is itt legyél – morogta Harry.
- Mi az, hogy szenvedni kell a testemmel?! – gyúlt éktelen haragra hirtelen.
- Miért, neked nem rossz, hogy a tükörből az én arcom néz vissza?!- kérdezte a másik értetlenül. – Vagy hogy mikor kinyúlsz valamiért, az az én kezem és nem a tiéd?!
Azonnal visszavett a hőbörgésből és kissé pirulva elfordította a fejét.
- Dehogy nem.
Azt már nem akarta megmondani, hogy mindenből a legrosszabb, hogy most jött rá, mennyire szerelmes is ő a legjobb barátjába, de így nem állhat elé. Aztán eszébe jutott egy zseniális ötlet.
- Csókold meg Crackot! – kiáltotta felcsillanó szemekkel.
- MI?! – grimaszolt Harry undorodva. – Azt a dagadékot?! Soha!
- Nem is dagadt! – rivallt rá dühösen saját, undorodó testére. – Mackós kicsit, de az jól áll neki!
Azonban a szürke tekintet csak értetlenül pislogott.
- Simán van vagy 120 kiló, ha nem több…
- Az izom miatt. Crack nagyon erős! – bizonygatta, bár nem is tudta, miért bizonygatja, hiszen kit érdekel Potter véleménye? Ő tudja, hogy Gregory milyen könnyedén felkapja őt és még a levegőbe is feldobja. És utána elkapja! És nevet… annyira édes, amikor nevet… A szemei úgy csillognak… De vissza a lényeghez! Potter még mindig hitetlenkedve meredt rá.
- Persze, kocka hasa van, csak egy réteg háj fedi, nehogy megszúrjon vele, nem?
- Te mindig ekkora köcsög voltál?! Mégis mi a frászért vannak úgy oda érted, még egy ilyen rosszindulatú picsát nem hordott a hátán a föld! – forrongott a dühtől. Máskor is, mások is tettek már megjegyzéseket barátja túlsúlyát tekintve, de az csak kiskorukban volt. Azóta a fiú szépen kigyúrta magát, és habár valóban nem tudott még minden fölösleget eltüntetni teljesen, de akkor is kifejezetten jó pasi lett. Legalábbis Draco számára teljesen.
- Draco, már bocsi, de te úszol a rózsaszín ködben… De oké, végül is nem nekem kell, hogy tetsszen…
Arcát a kezei mögé rejtette, majd az ujjai közül, megtörten pislogott kifelé.
- Potter, voltál te már szerelmes? – kérdezte egészen elvékonyodott hangon.
- Persze… - biccentett a kérdezett.
- Akkor tudod, mit érzek… Kérlek, bármit kérhetsz cserébe, csak segíts! Smárold le őt!
- De miért? Nem értem, hiszen azzal neked miért lesz jobb?
- Ha ellök, akkor nem szeret. És akkor elmondjuk neki, hogy testet cseréltünk és azt mondjuk, hogy te keresztbe akartál tenni, azért tetted. De ha visszacsókol, akkor…
- Ahha, értem… - bólintott a másik, majd egy mély sóhajjal megindult az ajtó felé. – Hát jó! Lásd, kivel van dolgod… Meg aztán most ráérek – azzal elsétált a még mindig remegő fekete hajú test mellett a lépcsők felé. Draco követte, persze biztos távolságból kommandózva, hogy ha Crack előbukkan, akkor lássa a reakciót.
Végül az egyik folyosón szembe is jött velük a célszemély és Draco szélsebesen tűnt el az egyik páncél mögött. Kilesve figyelte, ahogy a vékony szőke odalép a nagydarab szőke elé, egészen kacéran, sőt… kurvásan… dühösen préselte össze az ajkait. Le fog bukni az a hülye picsa, Crack tudja, hogy ő nem olyan! Hogy az egész csak egy színjáték…. De a fiú mosolyog… És a kezét a vékony derékra csúsztatja… Jesszus… Csókolózni fognak! Nem tudta eldönteni, hogy sírjon-e vagy nevessen. Akarta, hogy az a két test csókolózzon, de nem úgy, hogy az ő testében Harry lelke van…
Hoppá! Crack mégis hátra lépett. Valamit fejcsóválva magyaráz… Miért nem tudott ő egy közelebbi páncél mögé beugrani?! Otthagyja Pottert, aki döbbenten, szinte már-már tátott szájjal néz utána, majd felé jön. Szövetnadrág, fehér ing, felhajtott ujjakkal, felső pár gomb kioldva, így az ing nyaka a mellkas közepéig szétnyílik. Pont, ahogy a legszexibb… Ahogy Draco megőrül érte. A vastag ezüst nyaklánc, amit meg ő vett a másiknak, mindig ott lapul az ing alatt és így látszik. Igen-igen, nagyon szexi, de lassan a páncélhoz ér.
Riadtan pillantott körbe. Sehol egy beugró, sehol egy titkos járat. Most mit csináljon?!
- Draco? Te mit művelsz itt?! – hallotta barátja hangját a háta mögül és ő döbbenten fordult meg.
- É-én nem Draco vagyok… - hebegte kissé zavartan. Felismerte? Hogyan?! Most is csak unottan néz rá, felvont szemöldökkel, mintha csak azt mondaná: „Jah… Persze…” – Honnan tudtad? – lépett végül közelebb hozzá, kissé pirulva. Nem tudott a másik szemébe nézni.
- Reggel a szemedbe néztem, emlékszel? – hallotta a lágy hangot és ő végre felpillantott a szelíd mosolyra, a szeretettől csillogó égszín szemekre. Elvigyorodott. Ha a saját testében lenne, most az orra ráncolódna. Crack azt imádja, látja rajta. Meg egyszer célzott is rá.
- És annyiból tudtad, hogy én vagyok az? – kérdezte hitetlenkedve.
- Persze… Senki más nem néz rám úgy, csak te.
Vigyora mosollyá szelídült és végre rendesen felemelte a fejét és a másik szemeibe nézve egy hosszú pillanatig csend telepedett rájuk. Majd nagyon komolyan megjegyezte:
- Utálok Potter testében lenni…
Egyszerre nevettek fel és Gregory egy gyors körbe pillantás után magához rántotta egy ölelésbe.
- Hát igen, a tiéd sokkal szebb.
Hálásan bújt a másikhoz, karjait a széles vállak köré fonta, ujjai az inget markolták. Imádta a fiú illatát. Mindig érezte a drága, markáns illatot, amit használt és ez egyszerűen beindította.
- Szeretlek – jelentette ki, majd gyorsan elhallgatott és riadtan pislogott a folyosó vége felé. Nem akart megmozdulni, csak dermedten várt, hogy mi lesz. Nem tervezte ezt kimondani. Csak annyira biztonságban érezte magát a vastag, erős karok ölelésében, hogy kiszaladt a száján. Azonban a másik nem engedte el, nem lökte el, csupán ölelte tovább.
- Én is szeretlek, Draco… - hallotta a rekedt baritont és az ő szívverése veszélyesen felgyorsult. Érezte a másik szaggatott légzését, a halk zihálást és tudta, hogy barátja ugyanazon megy át, mint ő… Lábon kihord egy szívinfarktust. Jó, talán azt nem, de közel jár. Kezével a kipirult arcra simított. Felnézett a résnyire elvált ajkakra, ahogy a fiú apró levegőcskék után kapkodott és szíve szerint megcsókolta volna. Nem tudta, miért is nem teszi… De végül mégsem az ajkakra csókolt először, hanem az erős nyakra. Apró csókokat lehelve útja mentén elindult az ajkak felé. Az állcsont vonalát is végigcsókolta, miközben néha felpillantott a lehunyt pillákra. Látta a másik arcán, hogy hatalmas önuralom árán tudja csak visszafogni magát.
- Draco.. – suttogta a fiú, kissé már-már esdeklőn. – Én…
Nem tudta befejezni, mert a fekete hajú ekkor ért az ajkaihoz és a lágynak induló, mégis szenvedélyes csóknak nem tudott ellenállni.
A csók után még sokáig álltak összeölelkezve a páncél takarásában, lágy puszikat hintve egymás arcára, nyakára, de Crack soha nem nyitotta ki a szemét és ez már feltűnt a másiknak.
- Miért nem nézel rám? – kérdezte szomorúan.
- Azért, mert én Draco Malfoyba vagyok szerelmes, nem pedig Harry Potterbe. És hiába tudom, hogy te vagy az, azért a látvány eléggé kizökkent.
- Értem – húzta el a száját. Ezzel nem tudott vitatkozni. Ha Crack Ron Weasley testében lenne, valószínűleg ő is csak így tudná megcsókolni. Kicsit hátrébb lépett, de kezét az erős tenyérbe csúsztatta. – Akkor reggel folytatjuk. Akkor jár le a bűbáj időtartama.
A szőke elvigyorodott és egy csókot nyomott a homlokára.
- El se foglak engedni…

 

Kisétált a tópartra és talárját összevonva a teste körül mosolyogva bámulta az eget. Annak ellenére, hogy pocsékul indult a nap, most ő a legboldogabb az egész földön. A csillagok is nevetnek rá, érzi, és már csak az apjával kell elszámolnia, hogy miért is akar ő inkább a mackójával összeházasodni egy nő helyett. Mert abban biztos volt, hogy ha hetedik év végéig nem szakítanak – és alig ha fognak – akkor a fiú meg fogja kérni a kezét. Délután, mikor a jövőről beszélgettek, habár poénnak szánva, de elejtett egy-két mondatot, amiből kiderültek a szándékai.
Boldogságát azonban egy váratlan alak szakította meg. Az illető egy fűz alatt ücsörgött igen csak búbánatosan. Hosszú, szőke haja az arcába hullott, de a folyamatos törlő mozdulatokból így is látszott, hogy sír.
- Komolyan ilyen csúnya vagyok, amikor sírok? – huppant le mellé egy félszeg mosollyal. Azonban, mikor a másik nem válaszolt, kezdett aggódni. Átkarolta a vékony vállakat és magához vonta Harryt. – Mi a baj?
- Amikor le akartam smárolni Crackot… Azt mondta, tudja, hogy én vagyok Harry Potter… És, hogy, idézem, az ő Dracója soha nem viselkedne ilyen kurvásan vele, mert ő tudja, hogy milyen igazából. És nem akarná játszani magát…
- És? – kérdezte, de lélekben majd kiugrott a bőréből. Egészen meghatotta, hogy Crack ennyire ismerte őt.
- És azon gondolkodtam, hogy az én szerelmem tuti nem ismerne fel…
- Honnan tudod? Szerintem Weasley is ismer már, mint a rossz pénzt…
- Nem Ront szeretem – vigyorodott el szipogva és végre abbahagyta a sírást. – Ő Hermione pasija.
- Akkor? – kerekedtek ki a szemei kíváncsian.
- Nem ismered… Mugli…
- Hogy mi?! – kérdezte elhűlve.
- Jól hallottad… Igazából… Az unokatestvérem… Tudom, hogy ciki… Nem is tudja… És… bocsi azért, amit a csillagvizsgálóban Crackról mondtam. Crack tényleg jó pasi lett. Semmi jogom nem volt olyanokat mondani, főleg, hogy Dudleyn sokkal több van, mégis szeretem.
- Te szerelmes vagy a kövér, mugli unokatestvéredbe?! – kérdezte még mindig kiakadva.
- Nem kövér… Csak mackós… - fintorodott el Harry. – És tedd hozzá, hogy varázsgyűlölő.
- Te szerelmes vagy a kövér, varázsgyűlölő, mugli unokatestvéredbe?! – a kis hős komolyan kezdett azért aggódni, hogy a testében tanyázó Draco lassan elájul az izgalomtól.
- Tőled azért vártam egy csepp megértést – válaszolt megrovón.
- Mindjárt, csak az információ még feldolgozás alatt áll – nyögte Malfoy, majd egy hosszú pillanatig a tó sima tükrére meredt. – Hát végül is… százfűlé főzettel még megjátszhatjuk, hogy testet cserélünk…
Az ezüst szemek meglepetten pillantottak rá.
- Te képes lennél…
- Lesmárolni? Hát… Greg megértené, de azért mutass majd egy képet róla…
- Nem emlékszel a képre az éjjeliszekrényemen?
Most, hogy említette… reggel valóban feltűnt neki egy kép… Nem is volt rossz pasi. Tényleg kicsit testesebb volt, mint Crack, de lényegében egészen hasonlítottak alkatra. Olyan volt, mint valami fiatal kis maffiafőnök, még el is tudta képzelni, hogy ő a suli réme.
- Nem mondod… - szólalt meg nevetve.
- De.
- Nem rossz pasi… De azért nem kell tőlem féltened…
Végre Harry is felnevetett.
- De te most nem a keresztapádnál laksz? – tette hozzá a kérdést értetlenül.
- De – biccentett. – Csak… Találkozunk. Amikor csak tudunk. Szünetekbe. Néha hétvégén, ha el tudok szökni…
- És te azon gondolkozol, hogy szeret-e? – képedt el Draco. – Hát nem kicsit!
A sápadt arcon élénk pír futott végig és tulajdonosa reménykedve pillantott rá.
- Komolyan gondolod?
- Véresen…
És ez volt az a pillanat, ahol Harry Potter, aki Draco Malfoy testében raboskodott, beleborult a saját nyakába, ami abban a pillanatban Draco Malfoyhoz tartozott. És itt mindkettejük fejében megszületett az a gondolat, hogy már nem is utálják egymást. Hiszen annyi közös van bennük! Mint kiderült, ugyanazokat a helyeket szeretik, ugyanolyan pasik jönnek be nekik, ugyanúgy szerelmesek…
A világ hirtelen kettőt fordult velük és Draco egyszer csak Harry nyakában találta magát, ahogy felfelé pislog a zöld szemekbe.
- Megtört az átok… - állapította meg okosan. Feltápászkodott és egy pillanatra csak kérdőn meredt a másikra, aki látszólag ugyanolyan tanácstalannak tűnt, mint ő. Érezte, hogy habár reggel még csak a bűbáj kötötte egymáshoz őket, most azonban valami, gyengécske, arany fonál is csillog közöttük. Még nem tudta minek nevezze, de mikor meglátta, ahogy a napbarnított kéz felé nyúl, már kezdte sejteni.
- Draco… elsőben nagyon elszúrtuk de… nem lehetnénk barátok? – kérdezte Potter kissé szégyellősen és ő akaratlanul is elvigyorodott. Belecsapott a felé tartott tenyérbe és boldogan megrázta.
- Dehogy nem! – kiáltotta örömmel. Tulajdonképpen ez a nap nagyon jól zárult. Lett egy pasija és egy új barátja. Barátnője… Valakije… Vajon Trelawney professzor is így képzelte?

 

Másnap reggel arra ébredt, hogy egy hatalmas, meleg test simul hozzá. Oldalra pillantva látta, ahogy Crack még bőven az igazak álmát alussza. Imádta a vasárnap reggeleket. Kinyúlva magához vette a megbűvölt érmét az éjjeli szekrényről. Harryvel megegyeztek, hogy amikor nincsenek együtt, ezzel fognak üzenni egymásnak. Most is állt rajta egy üzenet:
„Ma is találkozunk! Meghív ebédelni!”
Vigyorogva nézte a szavakat, majd gyorsan visszaírt:
„Ez randiszagú. Ha úgy jössz vissza, hogy még nem jártok, szétrúgom a feneked!”
Alig egy-két perc múlva már jött is a válasz.
„Igyekszem.”
Szélesen elvigyorodott, majd megérezte, ahogy az egyik kar a mellkasa köré fonódik és valaki a nyakába csókol.
- Mintha összebarátkoztatok volna… - morogta Crack és tényleg nem tudta eldönteni, hogy ez rá nézve mennyire rossz hír.
- Tudod, mit mondanak… - kezdte Draco, miközben szembefordult a meztelen mellkassal, amin csak a nyaklánc pihent. – Mielőtt ítéletet mondasz valakiről, sétálj néhány kilométert a cipőjében. És ha így is elítéled, már messze lesz tőled és legalább a cipője is nálad maradt. Nos, én ugyan visszaadtam Harry cipőjét, de rájöttem, hogy majdnem ugyanolyan, mint az enyém…
- Ahha… - morogta a párja félálomban. – És ha ezt én neked két éve elmondtam volna, már nem lennének golyóim…

VÉLEMÉNY