Amikor Uchiha Itachi újra megőrül (ItaDei)
- Sasuke, az Isten áldjon meg, ne csináld már! – kiáltott Naruto és kétségbeesetten beletúrt amúgy is kusza tincseibe. Segélykérően pillantott Sakurára és Kakashira, azonban a fekete hajú rendíthetetlen Uchiha kifejezéssel meredt rá.
- Sajnálom, Naruto. Mennem kell.
- És holnap nem ér rá? Ez az év utolsó napja! Még pár óra van hátra! Mindjárt jön a felvonulás is, ilyenkor mindenki bulizik!
- Nem. Az Akatsuki nem. És a bátyám sem. Megfogadtam, hogy… - nem tudta befejezni a mondatot. Már pár perce hallották a közeledő felvonulás egyre növekvő hangerejét, de most, hogy befordult a sarkon a tömeg, már látták is. És mind döbbenten meredtek a felvonuló tömeg első kocsijára, aminek a tetején két shinobi láthatóan nagyon jól érezte magát. – Hát ez meg…? – meredt Sasuke döbbenten táncoló bátyjára, aki azonban csak vigyorogva énekelt, túlharsogva az tömeg nagy részét:
- I’d like to move it, move it!
Mellette egy hosszú szőke hajú alak piros bohóc orral, a fejéről félig lelógó színes afroparókával szintén vad mozdulatokkal igyekezett kifejezni jókedvét, ami valószínűleg nem volt minden külső behatástól mentes.
- Tá-tá-tárátáttá Circus, táttátárárárá Afro! – kiabálta Itachival párhuzamosan.
A fiatalabb Uchiha megrendülten figyelte a jelenetet.
- Az… ott… a bátyám? – motyogta megsemmisülten.
- És Deidara?! – ismerte fel a szőke alakot Kakashi sensei, akit szintén mélyen megdöbbentett a dolog. Azonban Naruto nem érezte annyira döbbenetesnek a tényt és vigyorogva megszólalt:
- Mondtam, hogy még az Akatsuki is bulizik! – láthatóan egészen jól érezte magát és vigyorogva csatlakozott a táncoló tömeghez, magával húzva sokkos állapotban tátogó barátját.
Arról, hogy ez a szituáció tulajdonképpen miként alakulhatott ki, Kisame, Hidan és Sasori tudna bővebben mesélni.
Egy unalmas délutánon néhány nappal szilveszter előtt a közös helyiség foteljaiban fekve nagyokat hallgattak, mikor egy dühös és mogorva Itachi csörtetett át a nappalin, nyomában egy hőbörgő Deidaraval.
- Utálom, hogy ennyire lenézel! Gyűlöllek, Uchiha, tudd meg! Gyűlöllek! Hm!
Kisame fáradtan felnyögött és kicsit másképp helyezkedett.
- Mennyivel jobb volt, amikor táncolással döntötték el a vitákat…
- Csak egyszer volt ilyen… - mondta Sasori lehunyt szemekkel.
- De utána egy hétig boldog házasok voltak! Legalábbis én úgy éreztem magam, mintha velük mentem volna a nászútjukra…
- Ja, de aztán persze Itachinak el kellett basznia… - fűzte hozzá Hidan. – Mert nem tudta volna befogni azt a gőgös pofáját, neki el kellett mondania, hogy Dei a leggyengébb a csapatban…
- Unatkozok – nyafogta a vörös hajú, ezúttal már kinyitva szemeit. – Egy ideig vicces volt őket nézni, de most már unalmasak… Csináljunk valamit!
- De mit? – nézett rá a másik kettő kérdőn.
- Mittomén’… Mondjuk… Szilveszteri bulit!
A javaslatra a jashinista és a cápaarc ijesztő vigyorral összepillantott és szinte azonnal ugrottak is fel, hogy meggyőzzék az Akatsuki vezetőjét, hogy egy icipici kis bulicskából semmi világraszóló probléma nem lehet. Megígérték, hogy nem lesz semmi baj, senki nem fog kijutni és nem fogja lejáratni az Akatsukit. Csak egy kis zene lesz, egy incifinci alkohol és más nem!
Azonban az engedélyt egyetlen feltétellel kapták meg: az egész bandának benne kell lennie. A három jó madár mély sóhajjal pillantott össze, és tudták, hogy most ugyanarra gondolnak. A fekete hajúval és a szőkével egy légtérben ez esélytelen.
- Oké – kezdte Sasori elszánt tekintettel. – Vállalom Deidarat! Tiétek az Uchiha!
- De mit akarsz vele csinálni?
A vörös hajú ördögi vigyorral emelt meg egy üveg sakét.
- Van az az alkohol szint Deidaranál, amikor mindenkit szeret… Még Itachit is…
A másik kettő arcán átsuhant a megvilágosodás fénye és azonnal elkezdtek gondolkodni, hogy ezt a módszert hogyan lehetne alkalmazni a konohainál. Azonban akár hogy csűrték, csavarták, az Uchiha torkán nem fognak tudni lenyomni egy üveg sakét…
Két nap múlva azonban Hidan az egyik küldetésről igen jókedvűen tért vissza és félre is hívta társát egy eldugott kis zugba.
- Ez itt – kezdte, megemelve egy kis zacskót, amiben egy fél marék por volt – a jó szilveszterünk záloga!
- Miért, mi ez? – kérdezte Kisame cseppet bizalmatlanul.
- Hallucinogén gombapor! Íztelen, színtelen, szagtalan. Belekeverjük Itachi vízébe és fél órán belül ő lesz a parti lelke!
- És ha baja lesz tőle?
- Nem lesz! Ha kialudta magát, semmi baja nem lesz már!
Ennek függvényében el is dőlt az alapozás mikéntje és a három szervező mindent tudó mosollyal dőlt hátra a hatalmas kanapén. Másnap este életük legnagyobb buliját fogják megtartani…
Nem is sejtették, mennyire igazuk van.
Késő délután Sasori félrehívta a szobájukba szőke társát és töltött neki egy kis sakét.
- Úgy látom, feldúlt vagy, Dei. Mi a baj? – nyújtotta oda igaz jó barátként az italt.
- Itachi! Gyűlölöm őt! – dohogott a fiatalabb és húzóra megitta az alkoholt, majd odanyújtotta a csészét. – Kérek még, danna!
Töltött neki.
- Megint mit tett?
- Semmibe vesz! Hm. Engem! Pedig… Tudod… Én tényleg azt hittem, hogy… - megint húzóra megitta és odatartotta a poharat. – Kaphatok még? – kérdezte sírásra görbülő szájjal. Persze a bábmester szorgosan töltögetett neki és hallgatta az elkeseredett mesét. Azonban arra nem volt felkészülve, hogy a másik nagy zokogása közepette egyszer csak előrelendül és kitekeri a másfél literes üveget a kezéből és egyszerűen meghúzza. Majd még egyszer…
A sírás abba maradt, a robbantóművész meg az ágy szélébe kapaszkodva meredt maga elé. Aztán egyszer csak elkezdett röhögni.
- Hihi… ott egy paróka! – mutatott Sasori ágya alá. – Nem is tudtam, hogy hordasz ilyet… hihi…
Először azt hitte, a szőke hallucinál, de mikor tétova mozdulatokkal lemászott a földre és valóban előhúzott az ágya alól egy szivárványszínű afro parókát, kikerekedtek a szemei. Nem tudta, hogy került oda, de már nem is akarta tudni.
A fiatalabb vihorászva leporolta, majd a fejére húzta.
- Na, hogy áll? – kérdezte keresztbe álló szemekkel, majd a tükör elé tántorgott. – Jó ez! Megmutatom Itacicának! – kissé megimbolygott, majd észrevett egy dobozt az éjjeli szekrényen. – Jé, itt maradt a reggeli kávéd! Megihatom?… - azzal odanyúlt és az energia bombát az alkohol után küldte szépen.
A látványtól Sasori nagyon hirtelen sápadt le. Véleménye szerint Deidara hiperaktivitása kávéval keverve végzetes lehet. Még soha nem ivott a szöszi kávét, szóval eddig nem derült ki, de most nagyot nyelve készült fel a legrosszabbakra. Azonban a másik csak állt, meredten és bámulta a tükörképét. Pár percig légy se mozdult a szobában és a feszült csend kezdett elviselhetetlen lenni. Majd Dei megszólalt:
- Danna… te is hallod a zenét? – kérdezte vigyorogva és úgy tűnt, kezd visszatérni a szemeibe az élet.
- Milyen zenét?
- Hát azt hooooogy – fordult meg vigyorogva, majd teli torokból kezdett kiabálni:
RÁTTÁTÁRÁRÁRÁ, CIRCUS, RÁTTÁTÁRÁRÁRÁTÁ, AFRO! CIRCUS, AFRO, CIRCUS, AFRO!
És az egészhez vad csípőkörzés társult, majd megindult kifele a szobából, továbbra is kiabálva:
RÁTTÁTÁRÁRÁRÁ, CIRCUS, RÁTTÁTÁRÁRÁRÁ, AFRO! CIRCUS, AFRO, CIRCUS, AFRO!
LOOK AT THAT, LOOK AT THAT, LOOK AT THAT AFRO!!!
- Hogy mi?! – cincogta Sasori kétségbeesetten és ijedten rohant az ajtón kiszambázó parókás hülye után.
Itachi nem tartotta különösebben sokra a szilvesztert. Soha nem tartotta és véleménye szerint soha nem is fogja. Most is egy kiadós edzéssel ünnepelte az év végét és épp a zuhanyzóból lépett ki szokásos komor arckifejezésével, mikor Kisame állt meg előtte egy üveg vízzel.
- Frissítőt? – kérdezte egy fél mosollyal. Egy pillanatig gyanakodva pillantott a kék emberre. Nem szokott ennyire kedves lenni. De végül is… mi oka lenne őt megmérgezni? Így hát engedett a szomjának és elfogadta a felé nyújtott vizet. Olyan jól esett neki a hűs folyadék, hogy gyakorlatilag húzóra megitta, nem foglalkozva Kisame aggodalmaskodásával, bár mikor újra rápillantott és azt látta, hogy a kék bőr szinte kifehéredett és erősen verejtékezik, csodálkozva nézett rá.
- Valami baj van? Ne haragudj, nem figyeltem, mit mondtál?
- Hogy talán nem kéne az egészet… egyszerre… - nyögte a másik. Igazából Hidannal úgy gondolták, hogy a jó hangulat fenntartása végett majd időnként megkínálják Itachit. De arra nem volt felkészülve, hogy a társa húzóra megissza az egész gombaporos vizet. Most a fekete hajú csak meredt rá, majd pupillái lassan kitágultak… aztán megjelent a sharingan… majd elmúlt… majd ismét megjelent… a különböző fokozatai között kezdett el ugrálni… hol átalakult, hogy visszarendeződött… hol eltűnt… Majd egyszer csak a férfi arcára bárgyú vigyor költözött.
- De szép halak – nézett körbe. – És táncoló, színes virágok! Nahát… Kisame, gyere táncolni! – kiáltotta vidáman. – Buli vaaan! Énekelj te is! TÁNCOLJUNK!!!
I’d like to move it, move it!
I’d like to move it, move it!
I’d like to move it, move it!
You’d like to…
Itt kétségbeesett társára nézett, aki jobbnak látta, ha illedelmesen válaszol.
- Move it? – kérdezte bizonytalanul. A másik még mindig változó sharinganokkal és kimeredt szemekkel, őrülten vigyorogva kiáltott: MOVE IT!
Mindig tudta, hogy Itachinak jó a csípőmozgása, de azt nem tudta, hogy ilyen… táncos lépésekkel ilyen gyorsan tud haladni. Amikor a közös helyiségbe értek, ahol már puffogva szólt a zene, az Uchiha különlegesen jó mozgáskultúráról és határozottan magasan fejlett ritmusérzékről tett szert, nem is beszélve a hatalmas hangerőről, amivel még az üvöltő zenét is túl tudta harsogni. Hidan dühösen meredt a szégyenkező kékbőrűre.
- Mi ez?! – kérdezte. – Ez nagyon durva! Láttad a szemét?!
- Nem tehetek róla… Húzóra megitta az összes vizet…
- Ne baszd… - nézett rá a jashinista és most ő is hirtelen sápadt el… - És most mi lesz?! Mi lesz, ha meghal?!
Szerencsétlenül megrántotta a vállát, majd önkéntelenül is felnevetett és a szoba másik ajtaja felé mutatott. A fehér hajú követte tekintetével az irányt, majd mikor meglátta a szivárvány parókás, táncoló, énekelő Deidarat, ő is felnevetett. Azonban jó kedvük nem tartott sokáig, mert Sasori kétségbeesetten szaladt oda hozzájuk.
- Deidara rengeteg sakét ivott és kávézott hozzá!!! – kiáltotta rémülten. Habár először nem értették, miért baj ez, de aztán elmagyarázta, hogy nem… Deidara még soha nem fogyasztott koffeint… Így azért már kissé megrendülve figyelték, ahogy a két felturbózott shinobi a „party” közepén találkozott és amellett, hogy kánonban énekeltek, most együtt kezdtek el táncolni. És ezúttal nem nyújtottak szép látványt… Inkább röhejeset. Pein csak ült a szoba másik végében és még a villódzó fényben is jól látható volt, hogy mennyire sötét tekintettel mered rájuk. Ha tippelhettek volna, azt akarta üzenni a főnök, hogy „mindmeghaltok.” És ez nem volt túl biztató.
Nagyot nyelve figyelték az őrjöngő, vonagló párost, de a legrosszabb kilátások ellenére is el kellett ismernie mindenkinek, hogy ez bizony nagyon vicces volt.
Deidara színes parókájában valami kifejezetten röhejes hangon – amit egy piros bohóc orrnak köszönhetett – teli torokból üvöltött: RÁTTÁTÁRÁRÁRÁTÁ, CIRCUS!
Itachi pedig enyhén erotikus mozdulatokkal illusztrálta a háttérjelentését az általa elkezdett dalnak: I like to move it, move it!
És ez így ment párhuzamosan…
RÁTTÁTÁRÁRÁRÁTÁ, AFRO! – így Deidara…
I like to move it, move it! – felelt Itachi.
CIRCUS, AFRO, CIRCUS, AFRO! – kontrázott a szőke.
I like to move it, move it…
(Polka dot polka dot polka dot afro)
You like to MOVE IT!
Az Uchiha finoman szólva nem pompázott teljes dicsőségében. Viszont valószínűleg jól érezte magát. És Itachi egy nagylelkű ember volt. Szerette megosztani mindenét a többiekkel… Még az idegenekkel is… Például a jó kedvét is… Így megindult kifelé az Akatsuki búvóhelyről… Deidara pedig boldogan tartott vele… A többiek már kevésbé boldogan, de valahogy vissza kellett hozni a két őrültet. Mikor azonban az Uchiha meglátta az utána nyomuló Akatsukit, kissé félreértelmezte a helyzetet és az úton haladó szekeret terroristákat megszégyenítő módon egyetlen őrült vigyorgással eltérítette, majd felugrott rá Deidaraval együtt és rákiabált az öregre:
- BULI VAAAN! FELVONULÁÁÁÁS! NEM LÁTOD A TÖMEGET?!
Nem látta. És más se. De Deidara jelenleg boldogan táncikált magában, váltig állítva, hogy hallja a zenét, és nem foglalkozott vele, a többiek meg loholtak a kocsi után, tömeget imitálva, mielőtt még a fekete hajú esetleg kitalálja, hogy pucérmaraton.
- WHOO-HOO-HOOO! – kiáltott alkarjaival körözve a feje felett. – IRÁNY KONOHAAA! – kiabálta, az öreg pedig úgy döntött, minél előbb odaér, annál előbb szedheti le a szekeréről a két elmebeteget. Merthogy abban száz százalékig biztos volt, hogy a két táncoló shinobi a platóján sok minden, csak nem normális. Gyanította, hogy a közelben lehet valami elmegyógyintézet és onnan szöktek meg, a többi, utánuk rohanó emberek meg az ápolók lehetnek, de akkor sem mert lassítani. Még egy régi esetnél megtanulta: soha ne ellenkezz a hülyével!
Pokoli volt az út Konoháig, de kibírta. Sőt, a végére egészen megtetszett neki ez a furcsa kánon arról, hogy I like to move it! és Ráttátárárátárá, Circus, Afro!
A konohai felvonuláson egyébként fel se tűntek. Annyi táncoló részeget láttak, hogy könnyedén elvegyült a két akatsukis köztük. Swing hangulatú zene dübörgött az utcákon és Itachi vigyorogva nyújtotta a kezét régi kedvesének, aki boldogan elfogadta… Aztán a másik Itachi kezét is, és az már végre az igazi volt…
Nos, igen kérem, aki profi, az részegen-bedrogozva-bekávézva is profi. És ők ketten maximálisan profin tudtak együtt táncolni, a swing éles, pörgő mozdulatai pedig jótékonyan elfedték illuminált imbolygásukat. Deidara minden egyes alkalmat megragadott, hogy tánclépéseibe épített csípőkörzései során ágyékát a másikéhoz dörgölhesse, és ha úgy jött ki a lépés, szégyentelen módon a fenekét is odatolta. Itachit pedig ez egyáltalán nem zavarta most, főleg, hogy ő személy szerint úgy látta, hogy egy szárnyas, fagyigombóc fejű kimérával csinálja ugyanezt. És az vesse rá az első követ, aki egy ilyen lényt nem tartana szexuálisan igen csak vonzónak! Vagy… ez nem olyan alapértelmezett?
Mindenesetre meglepően összehangolt, látványos mozdulataiknak hála a tömeg felfigyelt rájuk és mire észbe kaptak, már az első kocsi platóján járták a swinget, világukról se tudva és különösen magasról téve az ijedt, mellettük rohanó Akatsuki tagokra.
Nem sokára Itachi a rengeteg állatfejű, táncoló ember között meglátta az öccsét is, aki gyilkos tekintettel méregette őt, de valahogy ettől most nem tudott megijedni. Sőt, inkább tartotta cukinak a látványt.
- Szia, öcsiiii! – integetett vigyorogva. – Boldog újévet neked és az egész családodnak! – kiabálta, bele se gondolva, hogy mit mond, de már nem láthatta, hogy Sasuke középső ujját feltartva válaszolt neki, mert hirtelen arra lett figyelmes, hogy a szivárvány szintű fagyigombóc odahajol hozzá és megcsókolja. És ő ezt veszettül élvezte. Nagyon… Kezét a gombócra simította, de annak fura, szálas tapintása volt. Magában elkönyvelte, hogy akkor ő nem is fagyifejű, hanem vattacukor.
Deidara nem is tudta, miért csókolózik az exével ennyire önfeledten egy kocsi platóján a felvonuláson, de már nem is érdekelte. Még mindig szerelmes volt az Uchihába, hiába próbálta magát meggyőzni arról, hogy a másik egy utálni való féreg, sajnos nyilvánvaló tökéletességét nem tudta elvitatni. Mikor levegő után kapva kábán elváltak, boldogan felmosolygott a másikra, gyönyörködve a sharinganok gyors váltakozásában.
- Soha nem csókolóztam még szárnyas vattacukorral – nyögte a fekete hajú, ő pedig kábán felnevetett. Változott a zene ritmusa, gyorsabbra váltott és őket újra elkapta az őrület és nem is foglalkozott tovább a kérdéssel, hogy mennyi értelme volt jelenleg az Uchiha ezen mondatának.
- Szedjék le őket! – kiáltotta kétségbeesetten Kisame a kocsi után furakodva a tömegben, de kérése süket fülekre talált.
- Majd én mindjárt leszedem őket egy Shinra Tenseijel! – morgott Pein és dühösen sodródott tovább a hömpölygő tömeggel, amíg magával nem ragadta egy testes, középkorú, karakán nőszemély, egy kis társastánc erejéig. A többiek egy pillanatig megdermedtek, majd könnyezve nyelték vissza feltörni készülő röhögésüket, ahogy azt figyelték, az asszonyság miként préseli Pein fejét a mellei közé.
A komikus jelenetet azonban egy igen dühös Sasuke szakította félbe.
- Mit tettetek a bátyámmal? – kérdezte őrjöngve. – Soha nem volt ép, de ennyire nem ereszkedne le soha!
- Ő volt – mutatott Konan és Hidan Kisaméra.
A kisebbik Uchiha most dühösen fordult felé.
- Szóval? Mi a mentséged arra, hogy így megaláztad az Uchiha nevet?
-Én… én… - kezdte a cápaember rémülten… - Izé… Csak nem akartuk, hogy elrontsa a szilvesztert… Ezért felturbóztuk a vizét…
- Mégis mivel?!
- Hallucinogén gombaporral…
- TI BEDROGOZTÁTOK ITACHIT?! HÜLYÉK VAGYTOK?! ÖRÜLHETTEK, HA NEM VAKUL MEG! – hörgött Sasuke és úgy döntött, nem fog itt holmi chidorikkal lacafacázni, ököllel esett a cápaarcúnak. Valahol a „nem vakul meg” résznél ért vissza Pein, kissé szédelegve még a forgatag nyújtotta örömöktől, és éktelen haragra gerjedt.
- Kisame, ha Itachi megvakul és használhatatlan lesz, sushit csinálok belőled!!!
- Nyugi már, csak nem…
- Hát lehet, hogy ő nem, de én igen! – nyögte Kakuzu és az eddig táncoló pár felé mutatott, finoman undorodó arccal. A többiek is arra fordultak és Sasuke végső borzalmában egyszerűen elsírta magát. A páros mindkét tagja félmeztelenül vonaglott – mert táncolásnak már aligha nevezhetjük – a platón és közben vadul csókolóztak egymással, láthatóan egy még kevésbé szalonképes irányba haladva.
Pein agyában itt szakadt el a cérna és eldöntötte, hogy ha kell, minden erejét latba veti, de ő biza leszedi onnan a párost. Csakhogy mire jól ismert támadására emelte volna a kezét, a célpontok nemes egyszerűséggel leugrottak a platóról és eltűntek a szemük elől.
Annyira jó volt az Uchiha hatalmas farkát magában érezni, ahogy vadul mozgott, minden döféssel eltalálva azt az ominózus pontot. Ilyenkor már nem volt képes értelmes szavakra, vagy gondolatokra, csak hangosan és kéjesen nyögdécselt a másik fülébe, kezei a hollószín tincseket túrták, húzták, tépték, körmei időnként a puha bőrbe szántottak. Ezt különösen szerette, mert ilyenkor az érdes kezek a fenekére martak és rászorítottak, mindig kicsit rápréselve őt a mozgó tagra.
Mikor artikulálatlan hangon nyöszörögve elélvezett, magával rántva egy oroszlánüvöltéssel Itachit is a gyönyör feneketlen kútjába, érezte, hogy lassan kezd kitisztulni az agya. Ezt pedig éles, hasogató fejfájás jelezte elsősorban.
- Itachi… - nyöszörögte, végig fekve a földre terített ruhákon. – Fáradt vagyok… aludni akarok… hm…
A másik bizonytalanul bólintott és feltápászkodva segített neki felállni. Valamennyire felöltöztek, már amelyik ruhájukat megtalálták és tétova léptekkel indultak vissza az erdőből a városba. Az idősebb egy elhagyatott házhoz vezette őket. Mint azt Deidara a kapukra festett jelekből megállapította, ez valamikor az Uchihák tulajdona volt. Nem foglalkoztak nagyon semmivel. Kábán vonszoltak elő egy egérrágta futont és végigdőlve rajta szinte azonnal elaludtak.
Nem sokkal később fortyogó, szurtyogó hangra ébredt, és ahogy oldalra nézett, azt látta, hogy Itachit enyhe rángatózás gyötri, szemei fennakadtak és résnyire tátott szája megtelt hányással. Azonnal elmúlt minden részegsége és fejfájása is. Ijedten fordította oldalra a másikat és óvatosan a szájába nyúlva kikotorta belőle a hányást. Elrohant és keresett valami edényt, amiben hozhatott egy kis vizet, amit a másik szájához tartott.
- Itachi, könyörgök, igyál! – kérlelte riadtan. – Kérlek!!!
Pár kortyot a szájába öntött és hagyta, hogy reflexeinek engedelmeskedve lenyelje. Ez után ismét óvatosan a másik szájába nyúlt, olyan mélyen, ahogy csak tudott, anélkül, hogy körmeivel felsérthetné a torkát, majd mikor megindult a hányás, óvatosan kihúzta. Nem foglalkozott vele, hogy a keze is olyan lett, csak aggódva figyelte az öklendező konohait. Mikor úgy tűnt, hogy lenyugodott, ismét itatott vele egy kis vizet és oldalt fektette. Kábán keresett valami rongyot, amivel feltörölte a rosszullét végtermékét, majd megmosva a kezét, visszafeküdt Itachi mellé, szorosan a hátához bújva, hogy ne tudjon hanyatt feküdni.
Az éjszaka még többször is meg kellett hánytatnia az idősebbet, de az utolsónál már úgy tűnt, a fekete hajú felfogja, mi történik vele. Fájdalmasan pillantott fel rá és tekintetéből végtelen hála áradt a szőke felé, de beszélni nem tudott, csak visszahanyatlott a futonra.
Már magasan járt a nap Konoha felett, mikor hangokra ébredtek. Mindketten émelyegtek és a fejük is iszonyúan hasogatott. Nem tudták, kik azok, de most semmi kedvük nem volt harcolni, így összepillantva a tőlük telhető leghalkabban osontak az egyik szekrényhez, amiben elbújtak. Résnyire nyitva hagyták az ajtót és Deidara azon keresztül leselkedett. Egyszer csak meztelen hátához egy meztelen mellkast érzett hozzásimulni és ő ösztönösen dőlt hátra az ölelésbe.
- Köszi – suttogta a másik a fülébe, de ő csak pirulva felmosolygott.
- Ugyan… az ember megtesz ennyit a szerelméért… - mondta, majd akkor tudatosult benne, hogy az előző esti kommunikációjuk nem volt éppen száz százalékos és az egy dolog, hogy akkor elmondta az Uchihának, hogyan érez iránta (emlékezés: „Tudod, baszd meg, én frankón beléd vagyok zúgva… érted, baszod? Én… annyira szeretném, hogy legalább még egyszer, utoljára seggberakj…”) és ott az idősebb valami olyasmit motyogott, hogy ő a legszexibb vattacukor a földön és örömmel tesz eleget a kérésének, de erre egyrészt aligha emlékszik, másrészt ezt még az őket ítélő bíróság se fogadná el vallomásnak. Ennek megfelelően persze Itachi szemei kikerekedtek és ajkai bizonytalan mosolyra húzódtak.
- Én volnék a szerelmed? – kérdezte suttogva.
Deidara kissé riadtan bólintott, mire a jutalmul a másik odahajolt, és lágyan, gyengéden megcsókolta.
A gyengédből vad smárolás lett, szoros egymáshoz tapadással, majd már semmivel sem törődve egyszerűen kiborultak a szekrényből. Persze, a fekete hajú azonnal maga alá gyűrte a kisebbet és szinte el se szakadt az ajkaitól. A tevékenységben azonban egy ismerős hang zavarta meg.
- Ezek még mindig részegek – szólalt meg Pein unottan.
- Hogy mi? – nézett fel Itachi döbbenten. – Részeg?! Én?!
Tulajdonképpen nem is emlékszik már, mi történt előző éjszaka… Csak az rémlik neki, hogy rosszul volt és Deidara segített rajta. De előtte… Egyáltalán miért vannak ők az elhagyott Uchiha házban?!
- Hát tulajdonképpen te nem voltál részeg – kezdte Kisame elpirulva… Pirulás?! Mi a franc?! – Te be voltál drogozva…
- Hogy mi van?! – ült fel értetlenül Deidara lábai között, majd a szőkét is felhúzta az ölébe. Úgy érezte, neki most kell valami plüss maci, amit szorongathat, mert ezt nem fogja túlélni.
- Hát… az úgy volt…
- Az úgy volt, hogy ez a két fasz bedrogoztatott – zárta rövidre Pein, Kisaméra és Hidanra mutatva. – Sasori pedig berúgatta Deidarat, aki még rá is kávézott. Ennek megfelelően először otthon kezdtetek őrült módjára viselkedni, majd kitaláltátok, hogy eltérítetek egy szekeret és ti Konohába jöttök bulizni, mert elvonulás van. És kikötöttetek az első kocsin, táncikálva, meg épp hogy nem dugtatok ott helyben. És nem lehetett titeket leszedni onnan. Aztán eltűntetek és most találtunk meg titeket. De állítólag a parkban dugtatok, mert láttak titeket.
- HOGY MI VAN?! – kérdezte ismét Itachi egyre vörösödő fejjel.
- Parkban?! – visított Deidara úgy, mint ha épp az utolsó szál szőrt húznák ki a heréjéről. – Nem erdő volt?!
- Nem… Az három fa volt…
- Basszus… Elsüllyedek…
- M…most akkor egész Konoha azt hiszi, hogy buzi vagyok? – pislogott a fekete hajú zavartan, mire a társaság többi tagja egy emberként förmedt rá:
- Nem, Itachi. TUDJÁK!
- Rohadt életbe… Mit fog ehhez szólni az öcsém?! – túrt bele sötét tincseibe idegesen.
- Sírva fakadt.
- Már tudja?!
- LÁTTA. Mint még sokan mások.
- Szegény… biztos nem tudja feldolgozni…
- Nem valószínű…
Tudott volna még káromkodni… Nagyon sokat tudott volna még káromkodni… De végül inkább csak felállt, leporolta magát és megigazította a haját. Megfogta Deidara kezét és emelt fővel megindult vissza, az Akatsuki rejtekhelyre.
Kisame pedig nem sokára Sasori párja lett és még sokáig nem nyerte el az Uchiha bocsánatát tetteiért.
Sasuke mélyet sóhajtva fordult a másik oldalára, karját átvetve a mellette fekvő meztelen Naruton. Boldogan elmosolyodott és lágy puszit lehelt a bajszos pofira, mire a másik elmosolyodott és kinyitotta csillagként ragyogó szemeit.
- Szép reggelt – köszönt vidáman a jinchuriki.
- Ennél szebb soha nem lehetne – felelte egy boldog vigyorral.
Tulajdonképpen, ha nem látja a bátyját smárolni azzal a szőkével és nem látja, mennyire szerelmesen simulnak össze, talán soha nem lett volna bátorsága lesmárolni a legjobb barátját. De így… Valahogy már nem érezte azt, hogy tartania kellene azt a bizonyos Uchiha álarcot. Minden olyan röhejesnek tűnt azon az éjszakán és már úgyis mindegy volt, hát rávetette magát Narutora. És a kis szöszi örült ennek…
