Amikor Uchiha Itachi megőrül (ItaDei)
Deidara ismét kihívta Itachit párbajra. A héten harmadszor. Nem mintha komoly esélyei lettek volna. De ez a mániájává vált, valamit bizonyítani akart, csak azt még senki nem fejtette meg, hogy mit.
„Soha nem nyughat ez az agyban szőkék generálisa?” – morgott magában, majd feltápászkodott az ágyról és kelletlenül elindult az ideiglenesen kijelölt küzdőtér felé. Pein is unta már a rengeteg „Kihívlak! Legyőzlek! Hm! Akkor is! A művészetem! Hm! Na, jó, most az egyszer nyertél! Hm!” jellegű jelenetet, mindenki tudta, hogy az Uchiha félálomban legyőzi a kis szöszkét. Csak éppen a tény hogy, már nem mert elmenni a robbantóbűvész mellett, mert kihívás lett a vége, annyira kikészítette Itachit, hogy kezdett begolyózni tőle. Így történt, hogy a legutóbbi keménykedésnél a vezér agyában elpattant egy ér és egy dühkitörés által érzékeltette nem tetszését. Kijelentette, hogy ennek így nincs értelme, a kőrejtekinek egyetlen alkalma lesz bebizonyítani, hogy jobb, mint a másik és ehhez az egész szervezet fog tanúskodni. Ha nem sikerül és veszít, akkor lehiggad végre és nem csinálja a felesleges belső feszültséget, mert már tele van a…. zoknija…
Tehát most ott az ideiglenesen berendezett csatatér, Itachinak meg rendesen, szabályok szerint kell harcolnia.
„Pff… nem lenne egyszerűbb csak úgy kupán vágni egy… serpenyővel?” – gondolkodott, miközben betért a konyhába egy kis kávéért a „nagy összecsapás” előtt. – „Kidőlne és még az is lehet, hogy az ütéstől véletlen helyre rázódna az az egy agysejtje…” - Nem számított egy duhajkodós alaknak, de tegnap fél órán keresztül vinnyogott a szobájában az elfojtott röhögéstől, ahogy vizualizálta magában a mai … párbajt... Végül kiterelgette magát az udvarra. A többiek ott ültek a kijelölt terület szélén.
- A vesztest feláldozhatom Jashin samanak? – kérdezte Hidan, majd a főnök szúrós pillantását bezsákmányolva elkezdett csúnya szavakat morogni.
„Ahha, értem!” – világosodott meg főhősünk. „Heuréka! Hidan úgy imádkozik, hogy káromkodik! Ez az ima szövege! Aj, szegény, én meg már meggyanúsítottam, hogy csak szimplán tapló…” – vinnyogni kezdett az elmélettől. A legutóbbi kihívás óta nagyon furcsán viselkedett. Úgy érezte, a másik vetélkedési kényszere szó szerint az őrületbe fogja kergetni. Ha még nem tette meg, bár a cápatársa szerint már öt párbajjal ezelőtt sikerült a mogorva shinobit az elmebaj szélére sodorni, ugyanis ő nem látott még olyat, hogy valaki tésztaszűrővel a fején kommandózzon át a nappalin, lapos kúszásban, hogy elkerülje az újabb megpróbáltatásokat… Az aktuális ellenfél szintén a pályára lépett. Szélesen vigyorgott, biztos volt a saját győzelmében. Ledobta az Akatsuki köpenyt – a párbaj egyik kiírása volt, hogy nem lehet rajtuk, mert nehogy már a szervezetet égessék ezzel a gyerekes hülyeséggel – és a fekete hajúnak akaratlanul is egy dal jutott eszébe a látványról: „I’m a barbie girl…” Nem bírta tovább. Hangos röhögésben kitörve roskadt a földre.
- Hát furcsa egy jutsut használ Deidara… - állapította meg Kisame bizonytalanul. – Mindenesetre hatásos.
- De hát nem csinálok semmit! Hm! – kiáltott kétségbeesetten az említett.
- Akkor a puszta látványoddal is a padlóra tudod küldeni – röhögött most Kakuzu. – Kiütéses győzelem a szöszi javára.
- Megehetem? – érdeklődött Zetsu. – Már úgyse normális, félek, hogy megromlik.
- Még élek! – emelte fel a karját továbbra is a földön fekve. Letörölte a könnyeit, majd felállt. Továbbra sem tudta komolyan venni ezt az egészet, viszont támadt egy ötlete, hogy hogyan fullassza egy irdatlan nagy káoszba a kis srác… csaj… hermafrodita… harcolási mániájából született hülye szituációt.
- Vedd komolyan a dolgot, Uchiha, ugyan is itt, ezen a napon most porig alázlak! Hm! – kiáltott a művész.
- A porig résszel már megvagyunk, most lássuk az alázást! – morogta oda Konan a többieknek úgy, hogy a két szembenálló fél ne hallja.
Itachi szemeit forgatva ott termett Dei előtt, elmebeteg vigyorral a fején és…
… énekelni kezdett…
„What did I ever do to you
that you should treat me this way?”
Elkapta az egyik szájas kezet, másik karját pedig a vékony derék köré fonta. Táncolni kezdett, magával rángatva a másikat, s közben tovább énekelt a kék szembe meredve.
„Is it really such a crime
for an angel to speak his mind?”
Látta, hogy az első döbbenet után mindenki dől a röhögéstől, áldozata pedig döbbenten hápog és kapkod levegő után. Ettől partra vetett halacska kinézete lett és ő megint röhögni kezdett. Egy-két könnycsepp is kicsordult közben.
„In time I'll try to shed some light
if I were a big boy I wouldn't cry ~”
Egy pillanatra elengedte a csontos kis mancsot, hogy drámaian letöröljön egy könnycseppet, majd újra elkapta és folytatta a dalt:
„~ but since I'm not a big boy I'll have to cry.”
Kipörget, majd vissza, a szöszke még mindig sokkhatás alatt áll, így jól mozgatható.
Tangólépések a többiek felé, közben folytatja a dalt:
„What did I ever do so wrong
that you should cast me from grace?
Though I love to rule in hell here
how I miss the taste of heaven…
Its soft and cool embrace…
Másik karjával is átkarolta a vékony derekat… Deidara zavartan, de a nyaka köré csúsztatta saját karjait. Valószínűsítette, hogy nem igazán tudja már, hol van, és mi történik vele. Gonoszul kezdett újra vigyorogni. Elfojtott egy újabb röhögő görcsöt, de a könnycseppek megint előbújtak. Ismét letörölgette, közben a refrént énekelve:
„If I were a big boy I wouldn't cry
but since I'm not a big boy
I'll have to close my eyes
and picture what's it's like…”
Pörgetés, drámai mozdulatok, éles gesztikuláció és Itachi mindenkit meglepve kiengedte minden hangját, ami nem volt rossz! Sőt! A mély, basszus dallam szépen dörgött, betöltve a rendelkezésére álló teret. Az Akatsuki többi tagja szívesen röhögött volna tovább a látványon, csakhogy ez az oldala a mogorva shinobinak őket is meglepte.
„I'm just like you!” – karlendítés Deidara felé…
„Made by he.” – most Pein felé…
„Despised by they…” – a többi tag felé…
„I'm almost me” – saját magára mutat, majd pördül egyet és újra elkapja a másikat.
„I'm nearly human look at me!” – erőszakkal maga felé fordítja az elpirult arcot és kényszeríti a kék szemet, hogy rá nézzen…
„I'm almost a human being!” – ellöki magától a szőkét, de fogja a kezeit és azonnal vissza is rántja.
„I'm just like you” – szemébe nézve folytatja a táncot és mivel a szemkontaktus marad, így meglepve tapasztalja, milyen jól tud összhangban mozogni a másik ninjával.
„Made by he.” – szegény vezető, már megint ő lett hibáztatva.
„Despised by they.” – meg a többiek is…
„I'm almost me!
I’m nearly human
Pity me! I'm almost a human being…”
Deidara mindenki legnagyobb meglepetésére együtt működött a táncban és most ő kezdett énekelni:
„I still remember your light
and it was streaming down
and burning out my eyes.
If I were a big boy I wouldn't cry
but since I'm not a big boy
i'll have to close my eyes
and picture what it's like…”
- Egész jól táncolnak… - jegyezte meg Sasori elgondolkodva. A többiek némán, tátott szájjal bólintottak, egyetértésüket jelezvén. Itachi már nagyon hosszú idő óta először feledkezett meg arról, hogy ki is ő valójában. De legalább most nem volt olyan kiidegelt, elborult arckifejezése, mint egy leendő sorozatgyilkosnak. És ez pozitívnak számított. Szép duettet produkáltak Miss Agresszióval és tényleg meglepően jól össze tudták hangolni a mozdulataikat. Ezt még csatában is kihasználhatnák. Vigyorgott, mint a vadalma, főleg, mikor eszébe jutott, mit láthatnak a többiek. A refrénhez ismét csatlakozott, majd újra hagyta kibontakozni a másikat.
„These tears are real
I'm jealousy I'm spite and hate
to the core I'm mean…”
Olyan furcsa érzése volt, hogy ez valahol az igazság is, legalábbis az a rész, hogy a szöszke féltékeny. De akadtak más igaz sorok is, például maga a refrén. Őt is berángatták az Akatsukiba valamilyen szinten. Belőle is Pein csinált S-osztályú bűnözőt. Neki is „keménynek” kell lennie. De most nem volt hajlandó elrontani a hangulatot, főleg nem a sajátját. Évek óta nem röhögött ennyit, nem engedte így szabadjára legbelső énjét. És ezt a kis lökött szöszi hozta ki belőle. Ezért nagyon hálás volt neki. Rendben, előtte egy hónapig kommandóznia kellett előle, de most ezt hanyagolta. Mosolyogva pörgette a másikat, körbe-körbe, minden egyes lépésük összeillett.
„I'm nearly human look at me!
I'm almost a human being…”
Igen. Ő is ember. Vagy legalábbis majdnem. A másik is majdnem ember. Az egyetlen különbség köztük és az emberek között, hogy nekik nincs kedvük már élni. Bár, ahogy a robbantóművész fenekét elnézte, talán még egy kis szikrányi reményt lát az életben. Minimum egy jó szexre.
„I'm just like you
better than he
to hell with they
I'm almost me
I'm nearly human
Pity me I'm almost a human being.”
A másik is nevetett. Ilyen szépen tud mosolyogni? És milyen gyönyörű haja van… Na, meg a szeme… Szép szemének nincsen párja, de attól még csodálatos… Most egészen közelről figyelhette a zafírt, mivel a másik újra a karjai között volt, úgy táncoltak, egymás szemébe meredve és Itachi már az utolsó versszakot énekelte:
„Don't touch me! Ahhh…
I couldn't bear the thought of it now.
Don't touch me! Ahhh
I couldn't bear the strength.
Don't touch me! Ahhh
I couldn't bear the thought of it now.
Touch me! Touch me! Touch me!
Don't touch me! Touch me! Touch me!”
A végére már egészen elhalkult a hangja és keze is Deidara fenekére csúszott, ami miatt viszont senki nem szólt rá. Rendben, a szervezet többi tagja nem jutott szóhoz a döbbenettől, de attól meg nem szóltak neki. Lelassult a mozgásuk és megállt a tánc. Még mindig mosolyogva meredtek egymás szemébe, majd Itachi úgy döntött, egye rosseb, egyszer élünk! Valószínűleg ez a vég, innen már csak az őrület végtelen szakadékja várja és addig fog bele zuhanni, míg a végén nem képzel kiskutyának egy szakadt kartondobozt, szóval miért ne tehetné meg? Még így utoljára… Félig lehunyt pillákkal közelítette száját az ex-terrorista ajkaihoz, amik most egy halk sóhaj kíséretében szétnyíltak. A kékség eltűnt a sötét szempillák rengetege mögött és a két ninja egy hosszú, érzéki csókban forrt össze. Mikor végre elváltak, Kisame felnyögött a pálya szélén:
- Most mi van? – ő tudta a legértelmesebben megfogalmazni azt, ami mindenki másnak az arcára íródott.
A két „küzdő ellenfél” csak nevetett, majd Dei megtörte a pillanatot:
- Akkor lejátsszuk a meccset? Hm!
Az Uchiha mellkasából egy hosszan elnyújtott, hörgéssel vegyített üvöltés szakadt fel, majd idegesen beletúrt a hajába, ezzel jól összekócolva azt.
- Most ez komoly? – akadt ki. – Ezek után még harcolni akarsz?
A szőke gonoszul elvigyorodott.
- Naná! Aki veszít, az lesz az uke! Hm!
A fekete hajú kihúzta magát és egészen visszanyerte eredeti önmagát, aktiválva a Sharingan legmagasabb szintjét.
„- Hnnnnnnnnnnn… - the real Uchiha Itachi came back. Welcome my evilish smile, darling!”
