A Snape nem jár egyedül

James/Severus - E/1 Sev, Sirius/Lucius utalás, Roxfort

 

Görcsbe rándult gyomromat próbáltam kimasszirozni, mert már majdnem hétrét görnyedtem a fájdalomtól, mikor a klubhelyiség ajtajában álltam. Most ki kell oda lépnem és el kell jutnom a csillagvizsgáló toronyba. Hajrá, Sev, meg tudod csinálni! Csak lapulj a falhoz, elég girhes vagy, hogy az ne tűnjön fel senkinek, hogy egy dombormű mozog!

Lassan kiléptem és osonó soson módjára oldalazva megindultam. Egyik láb, másik láb. Egyik láb, másik láb. Nagyon jó. Már a bejárati csarnokon kell csak átvágni a lépcsőkig, ott felrohanni és már ott is vagyok....

 

- Nocsak, Snapszer! - kiáltott rám Potter, az a megátalkodott kretén, köcsög, Adonisz, félisten... Hogy a jó életbe bele, mért kell ennek ilyen helyesnek lennie és miért gyűlöl ő engem ennyire? Még meg se fordultam teljesen, már éreztem az öklöt az arcomba csapódni. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem csurrant be valami a fájdalomtól. Görcsbe rándult gyomromnak pluszba az a rohadék Sirius se tett jót a bakancsával. Ököl a bordák közé, jó, te se tudsz újat, áááh! Mégis. A tökönrúgás meglepett.... Hogy aza... Folytak a könnyeim, de patakokban... Barom Black... Most tekintsünk el attól a ténytől, hogy ronda vagyok és gusztustalan, igen, van önkritikám, de ha esetleg találtam volna egy vak nőt, aki hajlandó velem lefeküdni, lehettek volna gyerekeim!!!

Éreztem, ahogy a hideg padló csendesen nyugtatta oldalam, láttam, ahogy a cipő lendületet vesz az arcom felé, majd egy magas, kissé nyekergő hang szólalt meg:

 

- Állj! Barbár hülyegyerekek! Hagyjátok békén, komolyan megsérült, fel kell vinni a gyengélkedőre! - kicsit megemeltem a fejem és seggig érő szőke hajzuhatagot láttam és egy lányosan affektáló mardekárost. A Malfoy fiú. Gúnynevén Aranyhaj. Persze ezt ő nem tudja. Azonnal elkezdene hisztizni, hogy szól az apjának, bla-bla. Elkényeztett kis görcs. Fura, hogy most meg akart védeni.

 

- Te meg mégis mit pofázol bele? - ugatott az a kutya Black és valami furcsa tekintettel végigmérte a fiatalabbat.

 

- Prefektus vagyok! Húsz pont a Griffendéltől, ha nem húztok el rögtön!

 

- Én is prefektus vagyok és negyven pont a Mardekártól, ha nem állsz arrébb öt másodpercen belül - mondta fenyegetően James... izé... Potter.

Lassan összeszedtem magam és feltápászkodtam. Malfoy meglepetten fordult meg. Azta, ennek mindig ilyen nagy és szép szemei voltak? Esküszöm, irigy vagyok rá. 

- Hagyd őket - hörögtem és egy kis vért hánytam a padlóra. Olyan két maréknyit. Onnan tudom ilyen biztosan, mert a szám elé vettem a kezemet. Na erre már a két bátorság mintapéldánya is rádöbbent, mit tettek és egy-két bűnbánó tekintet után eliszkoltak a francba.

- Gyere, hadd segítsek! - mondta az angyali hang én meg hagytam. - Lucius vagyok - váltott át csevegésbe, mire én nyögtem egyet. - Te pedig Severus vagy, igaz? - bólintottam. Komolyan, mit várt? Nem tudok beszélni, most vertek össze! - Eggyel fölöttem jársz, ugye? Te hatodéves vagy - ismét bólintás. Ez hülye. - Sajnálom, hogy ez a két barom rádszállt. Vannak barátaid? - megráztam a fejem. - Sajnálom. De majd én leszek a barátod! - mondta biztatóan. - No, meg is érkeztünk.

Oké, elismerem, nem hülye, mert nem tűnt fel, hogy sérülten fellépcsőztem egy emeletet. Madame Pomfree, a pótanyám, fejcsóválva vett át tőle.

- Potterék, mi? - kérdezte szomorúan. Lucius ámulva bólintott.

- Honnan tetszett tudni?

- Minden héten megverik szerencsétlent.

Kipakolta a bájitalokat, ráolvasott pár varázsigét a zúzódásaimra. Lenyeltem a borzasztó ízű löttyöket és már mély álomba is szenderültem.

 

Mikor másnap magamhoz tértem, Poppy anyu elrángatott a gyengélkedő tusolójába, ahol aztán jó alaposan megsuvickolt. Megmosta a hajam, lefürdetett, aztán adott egy borotvát, hogy szabaduljak meg az arcszőrzetemtől, ami igazából alig pelyhedzett, de Poppy anyu szerint egyrészt erősödni fog, ha sokat borotválom, másrészt a pelyhedző arcszőr is ugyanolyan igénytelen, mint a borosta. Így aztán válligérő tincseimet selymessé varázsolta és frissen mosva, baba arccal léptem ki a gyengélkedőről, friss és tiszta egyenruhában. Az ajtónál Lucius Rohadtul Gyönyörű Malfoy várt angyali mosollyal.

- Szia! - ugrándozott mellettem.

- Mi van, zerge toszta anyádat, hogy itt ugrabugrálsz? - néztem rá mogorván, mire ő röhögőgörcsöt kapott.

- Vicces vagy! - legyintett.

- De jó nekem...

- Amúgy most tök szép a hajad...

- A hajmosás csodákra képes...

- Akkor talán gyakrabban kellene alkalmaznod - kacsintott rám Aranyhaj.

- Rajtam már az se segít...

- Már miért ne? Nem vagy te rossz adottságú pasi, csak elhanyagolod magad. Kezdve ott, hogy húzd ki magad! - és rávágott egyet a púpomra, de akkorát, hogy csak úgy csattant, én meg azonnal kiegyenesedtem. - Tádám! És próbálj akkora ruhákat hordani, amik jók rád és nem érnek félcombig! - egy pálcaintéssel megigazította a ruháimat, amik most szépen követték testem KICSIT SEM FÉRFIAS vonalait.

- Nem biztos, hogy ezeket az íveket annyira ki kéne hangsúlyozni - mutattam be számára széles csípőcsontomat, darázs derekamat és keskeny vállamat.

- Ugyan! - legyintett. - Két fajta jó pasi van, a helyes és a szép. Ha nem vagy férfias, legyél szép! Mint én!

Hitetlenkedve álltam meg mellette.

- Ne is haragudj, de láttad te már az én orromat?! - igen. Tisztában vagyok vele, milyen orrom van!!!

- Mi van vele?

Az őszinte értetlenség, ami kiült a fejére, igencsak meglepett és egy kicsit elgondolkodtatott. Lehet, hogy annyira nem is durva? Oldalra pillantottam és a fal mellett álló vitrin üvegében megláttam a profilomat. De. Durva... Majdnem elkapott a sírhatnék szerencsétlenségemtől.

- Katasztrófa - nyöszörögtem.

Szöszike gondolkodott kicsit, majd elővett egy vastag tankönyvet és orrbavágott vele. Ömleni kezdett az orromból a vér, jól be is dagadt, én meg próbálva felfogni a testnedvemet, ami piros volt, kezdtem vele üvölteni:

- Dobbális bagy? Bé csibáttad eszt?

- Csst! Ha kérdezik, elestél - mondta, majd kezemet fogva visszahúzott a gyengélkedőre. 

Poppy anyu teljes reményvesztettségben bűvölte az orromat, miközben Lucius felelt azért, hogy pontosan az eredeti kinézetét vegye fel a testrész.

- Ekkora volt, nem? - kérdezte a gyógyító homlokráncolva.

- Nem, dehogy, ettől azért kisebb volt! - állította szépségharcos bőszen. Mire kijutottam a gyengélkedőről, azt hittem, valami fitos kis pisze nózi van a fejemen, de hála a jó égnek, nem. De valóban sokkal kisebb lett és kevésbé karvaly. Csodálkozva néztem rá.

- Na? Jobb? - kérdezte vigyorogva.

- Te maga vagy az ördög - feleltem elképedve. A másik csak kacsintott, majd sajnálkozva, hogy lemaradtunk a reggeliről, utamnak indított az első órára, ami mi is... mi is... bájitaltan, de jó! Lumpsluckkal és őőő... hogy aza... A Griffendéllel... Odaértem az ajtóhoz és megint kezdett a gyomorgörcs kerülgetni... Húzd ki magad! Húzd ki magad! - mantráztam magamnak, miközben megálltam a terem bejáratánál. Kicsit korán értem oda. Ahogy ott vártam, lépteket és fütyörészést hallottam. Majd felbukkant egy magas, izmos fiú, kócos hajjal, kerek szemüveggel... huncutul csillogó csokoládébarna szemekkel... Potter... Más se kellett... Mindegy, húzd ki magad!

Ahogy odaért, elhallgatott a füttyszó. Elakadt lélegzettel, kikerekedett szemekkel végigmért.

- Hát te? - kérdezte döbbenten. - Veled meg mi történt?

- Neked is szervusz - feleltem kimérten, de halkan. - Mire gondolsz?

- A hajad, az arcod, az orrod... Minden! A tartásod, a ruháid...

- Ja, hogy az - bólintottam mindent értőn, majd kis mosoly kúszott a szám sarkába. És örültem, hogy csak kicsi, ugyanis olyan élvezet volt James ilyen jellegű figyelmében fürödni, hogy szívem szerint ugráltam volna örömömben. - Lucius Malfoy adott pár tippet... - jegyeztem meg sejtelmesen.

- Értem - lehellte James és vészesen közel lépett hozzám, hogy most már jellegzetes csábító parfümjének illatát is lehetett érezni. Kábultan méregette az arcomat, majd egyik kezét felemelte és a hajamba túrt. - Milyen selymes... - lehellte, majd ismét a szemembe nézett. Mi tagadás... Kikerekedett, rémült tekintettel néztem rá, konkrétan remegtem a félelemtől. Ketten vagyuk és ez a fiú sokszor sodort a halál szélére, szó szerint, mert nem tudta, hol a határ. Most meglepetten mosolyodott el. - Te félsz tőlem... - állapította meg.

- Nem egyszer próbáltál megölni - suttogtam reszketve.

- Mi?

- Sokszor, mikor megvertél, Madam Pomfree alig tudott megmenteni...

Láttam rajta a felismerés borzalmát. Láttam a bűntudatot. Leengedte a karját és lehajtotta fejét. Átsétált a folyosó túloldalára és többet nem nézett rám. Én viszont elhatároztam valamit: suli után megkeresem Luciust.

 

Így is lett, rátörtem Lucius Malfoyra az ajtót. Ő épp a körmét lakkozta, de ez engem nem... Várj, hogy mi?

Azon nem lepődtem meg, hogy Lucius Malfoy egyedül van egy két ágyas szobában, hiszen senki sem mert Aranyhajjal aludni, hátha bemászik mellé éjszaka az ágyba... Igen, általában azt hitték homoszexuális.... Szóval az nem volt új, de a törölközőbe csavart haj, a rózsaszín pamutköntös és a halovány rózsaszín körömlakk egy kicsit sokkolt.

- Te mit csinálsz? - kérdeztem lefagyva.

- Körömerősítő - lehelte halálra sápadva. - Kérlek, ne mondd el senkinek! 

- Nem hiszem, hogy sokat változtatna a rólad kialakult véleményen - morogtam magam elé, majd összeszedtem magam:- Figyelj, tanácsot szeretnék kérni!

- Mondjad...

- Szépségápolási tanácsot - esküszöm, belevörösödtem a mondatba, pedig én nem körömlakkot akartam, csak pl. egy normális ívű szemöldököt. Lucius azonban ismét kipirult és azonnal elemébe jött. Egész délután okított. A végére már úgy éreztem, kisült az agyam.

 

Elkezdtem megfogadni Lucius tanácsait. Mindig kihúztam magam, ügyeltem, hogy jó méretű, tiszta, vasalt ruhát hordjak, hogy a hajam frissen mosott legyen, hogy jó illat lengjen körbe, ápoltam a kezemet és az arcbőrömet, stb. És észre is vettem a változást! A lányok sokkal szívesebben jöttek oda hozzám beszélgetni, kedvesebbek voltak, sőt, az egyik randira is hívott... És láttam, ahogy Pottert megeszi a féltékenység. Összeszűkült tekintettel méregetett, új hobbija lett a dühösen kiviharzás, ahányszor egy csaj nem előtte dobta el magát, hanem velem kezdett beszélgetni. Mikor aztán egyszer Lily Evans is inkább velem beszélgetett, mint vele, akkor már teljesen kiakadt. Odajött és megrángatott.

- Mit képzelsz, teee.... - kezdte habzó szájjal, majd nem tudom, valamitől észbekapott és elengedett. Nem szólt utána semmit, csak követte becses hagyományát és kiviharzott a teremből. Lilyvel értetlenül néztünk egymásra. Nem is foglalkoztunk tovább vele. 

Hanem aztán jött az a bizonyos kedd... AZ a kedd... Luciusszal mosolyogva váltunk el, megbeszélve, hogy az egész délutánt együtt töltjük és lazítunk. Ma kell leadnom az utolsó leadandómat, utána két napig semmi, szóval ma pihi lesz. Erre a hülye Black beszól:

- Mi van, délután dugtok?

Lucius meg, a másik hülye, aki pöccre indult, ha Black akár csak ránknézett, mindjárt vissza is szólt neki:

- És ha igen? - majd olyan macskajárással lépett elé, mint valami rúdtáncos, vagy tudom is én... - Mi van, szépfiú, csak nem irigykedsz?

- Szeretnéd! - suttogta Black, furán elsötétülő tekintettel és ördögi vigyorral. - De rossz hírem van, Aranyhaj, ma nem mászok be a szobádba! Akár ott is alhat Snape...

- Állj! - szóltam közbe gyanakodva. Az a kettő meg értetlenül fordult felém. - Te honnan tudod, hogy Luciusnak külön szobája van? És Lucius, te miért nem akadsz ki az Aranyhaj becenéven?

Mindketten fülig vörösödtek...

- Á, csak pletykálták! - hebegte a magasabbik.

- Én meg tudom, hogy így hívnak a hátam mögött - felelt a szöszke.

- Ahha... -ezzel lezártnak is tekintettem az ügyet.

Azonban délután furcsa meglepetés ért. Épp jókedvűen ballagtam vissza a klubhelyiség felé, mikor egyszer csak a falnak szegezett valami. Vagyis valaki. Nagy és izmos és Potter-illatú.

- Hova-hova, galambom? - kérdezte Potter hangja. Semmi kétség. Potter volt az.

- Semmi közöd hozzá - sziszegtem, miközben próbáltam kiszabadulni a szorításból.

- Csak nem valamelyik csajodhoz? Vagy esetleg Luciushoz, őt is dugod?

- Mi van?! - néztem fel rá értetlenül. - Semmi közöm Lily Evanshoz, elengedhetsz, egyszer dumáltunk, kész!

- Ne hazudj, tudom, hogy szerelmes voltál belé! - förmedt rám és egész testével a falhoz nyomott.

- Hangsúly a múlt időn, azóta már nem is tetszik!

- Akkor ki tetszik, Snapszerkám?

- Nem... vagyok... Snpaszer.... - nyögdécseltem sikertelen szabadulási kísérleteim közepette, míg végül elértem, hogy ágyékaink összedörgölőzzenek. Önkéntelenül nyögtem fel és vörösödtem is bele a dologba, csak úgy, mint Potter. A váratlan eseményre összekapcsolódott a tekintetünk és riadtan néztünk egymás arcába. Ez az élmény mindkettőnk számára merőben új volt. Én még totál szűz voltam, ő meg csak lányokkal volt eddig ilyen helyzetben. De ez már mindegy volt, ami feszült, az feszült és összeért és lassan, aprókat mozdulva kezdte őket összedörgölni a ruha anyagán keresztül. Én kicsit kétségbeesetten álltam ott, de nem tudtam, mi ejt jobban kétségbe, ami történik, vagy a tény, hogy piszkosul élvezem? Végül úgy döntöttem, hogy Severus balra el, és kiszabadítottam az egyik lábam, de ezzel csak azt értem el, hogy James a lábaim közé lépett és így merevedéseink immáron teljes hosszban tudtak dörgölőzni. Én pedig elvesztem. Önkéntelenül löktem bele egyet a csípőmmel, hangosan felnyögve, amitől kedves véletlen-párom teljesen megveszett és ajkait az enyémekhez nyomva csókolni kezdett. Én először nem akartam, de annyira kitartóan ízlelgette a számat, hogy végül csak utat engedtem kíváncsi, kutakodó nyelvének.  A csók is és a dörgölőzés is vad ritmusra váltott és végül már elengedte a fejem fölé szorított csuklóimat, így én beletúrhattam tépett, kusza tincseibe, ő pedig belemarkolva a fenekembe, megemelt és úgy folytatta tovább tevékenységét. Alig telt el pár perc, mind a ketten a nadrágunkba élveztünk. Megszakadt a csók és kábán meredtünk egymásra, egyik lábam még mindig a dereka körül, ő még mindig a seggemet markolva tartott, kezeim pedig az alsó hajtincseivel játszottak. Ahogy elmerültem a csokoládé szemekben, amik nagy, kitágult pupillákkal meredtek rám, azon gondolkoztam, vajon most mi történt velem? James kérdéséből következtetve, ez őt is foglalkoztatta:

- Mi... Mi most .... szexeltünk?

- Nem hiszem - suttogtam kábultan. - Szerintem ez csak pettingnek számít. 

- Hát fura volt... - mondta halkan. Érdekes volt, hogy megnyugodott ahhoz képest, amikor még a csajok miatt hőbörgött velem.

- Letennél? - kérdeztem.

- Persze.

Ahogy a lábam földetért, azonnal hátrébb léptem.

- Ez soha nem történt meg - kezdtem zihálva, ugyanis kezdett rajtam eluralkodni a pánikhelyzet. - Mi ma még nem is találkoztunk! És ezentúl próbálj mindig elkerülni, mert én többet nem akarok a közeledben lenni! - mondtam remegő hangon, majd futni kezdtem, ahogy csak a lábam bírta. Át a klubhelyiségen, berontva Lucius szobájába és ott rávetődtem a szöszire, sírva... Basszus... Én sírtam... Miért sírtam? Lucius is ezt kérdezte, de nem tudtam konkrétan megmondani. Mikor rendbe szedtem magam és nagy nehezen lenyugodtam, elmeséltem neki, hogy mi történt.

- Nem értelek - kezdte Aranyhaj. - Hiszen tetszik neked. Akkor miért így reagáltál?

- Mert biztos, hogy nem akar semmit és meg fog alázni mindenki előtt! Ő James Lucifer Potter, egyenesen a pokolból! Black meg a kutyája, Sirius Cerberus Black.... - nem tudtam nem észrevenni, hogy Lucius arcizmai finoman megrándultak erre. És ez lenyűgözött. - Te szerelmes vagy Blackbe! - akadtam ki. A sápadt arc pipacsvörösre váltott és elfordította a tekintetét, de nem szólt semmit.

- És ő ezt tudja? - kérdeztem. Lesütötte a szemét. - Jesszus, és mit mondott?! - totálisan kezdtem kiakadni. Már épp kinyitotta volna a száját, mikor kinyílt az ajtó és egy Sirius Black slisszolt be rajta csendben. Lucius felugrott és odaszaladt hozzá, hogy aztán szemtanúja lehessek, ahogy az a kutya egy szenvedélyes csókkal köszönti a legjobb barátomat. Majd észrevett.

- Hát ez..? - kérdezte kiakadva.

- Nem ez, hanem ő, és ő a legjobb barátom! Akartam szólni, de nem hagytál szóhozjutni!

És Black ránézett Luciusra és majd elolvadt. Esküszöm soha nem láttam még egy olyan szerelmes tekintetet.

- Mióta? - nyögtem ki a kérdést.

- Majdnem huszonnégy órája vagyunk együtt - felelte a mardekáros pironkodva, majd hozzátette: - És két éve vagyok szerelmes Siriusba...

- Én meg lassan egy éve beléd - puszilta meg gyengéden kis párocskáját a fekete hajú és így köszöntem szépen, de nekem itt elég volt. Szemforgatva kiviharoztam a szobából és úgy döntöttem, kimegyek sétálni a parkba.

 

Élveztem a hűvös, éjszakai levegőt, a tavaszi éjszakát a csillagokkal, a nagy teliholddal. Lassan andalogtam talár nélkül, csak az egyenruhában. Egyszer csak lépteket hallottam magam mögül. Megfordultam, de nem állt ott senki. Megrántottam a vállam és tovább andalogtam, de megint hallottam a lépéseket, most egészen közelről. És megcsapta az orromat egy jellegzetes illat...

- Potter! - kiáltottam és pálcát rántva megfordultam, de nem volt ott senki. Ismét. Aztán valami láthatatlan kéz kivette a kezemből a pálcamat és eltüntette. Ettől azért kétségbeestem és elkezdtem kapálózni, hátha eltalálom azt a tökelütöttet! - Potter, te szemét, add vissza! Tudom, hogy te vagy az, bármikor megismerem az illatodat! - Ez volt az a pont, ahol sikerült belegabalyodnom a semmibe, ami lefogott. És a semmi nevetett. Én satuba szorítva álltam, mellkashoz szorított kezekkel és semmit nem tudtam tenni.

- Egyáltalán hogy érted el, hogy láthatatlan legyél?!

Egyszer csak előbukkant Potter feje. Olyan döbbenten néztem rá, hogy ettől csak még inkább nevetni kezdett, majd megpuszilta az arcomat.

- Édes vagy - mondta mosolyogva. - És ez egy láthatatlanná tévő köppeny.

- De jó! - ámulam el őszintén és ujjbegyeimet végighúztam a selymes anyagon. Aztán észbekaptam: - És te most úgy mégis mi a frászt csinálsz? És miért nem engedsz el?

- Téged akartalak becserkészni - felelte mosolyogva.

- De minek?! - kérdeztem sipítva.

- Az a délutáni dolog... - kezdte "laza vagyok" és erotikusnak szánt hangon - nem megy ki a fejemből. Igazán jó élmény volt - és itt a szemét belecsókolt a nyakamba, de úgy, hogy a térdeim megrogytak tőle. - Szívesen folytatnám. Te nem? - most a másik oldalt támadta, hasonló sikerrel. Én csak nyögdécsleve megráztam a fejem, de igazság szerint már rég állt a farkam. Ezt ő is észrevette és saját, láthatatlan merevedését hozzádörgölte. - Akkor ez itt mi?

- Igazán... levehetnéd a köppenyt - nyögtem, miközben önkívületi állapotban dörgölőztem további érintésekért. Ő ledobta a köppenyt, majd egy mozdulattal megfordított és hatalmas péniszét a fenekemhez nyomta, jó szorosan, hogy a ruhával együtt kicsit benyomult a farpofáim közé. Kéjesen nyögtem fel és hátrahajtottam a fejem a vállára.

- Mondd, akarod, hogy benned legyek? - mormogta a fülembe, én pedig ettől kicsit magamhoz tértem.

- Nem! - kiáltottam rémülten és kitépve magamat a karjaiból, a Tiltott Rengeteg felé vettem az irányt. Futottam, ahogy csak a lábam bírta, míg el nem értem a fákat és be oda, mélyre. Aztán hangokat hallottam.

- Severus, kérlek, gyere vissza! Telihold van!!! - és?! Ez engem hol kellene, hogy... uhh... pár napja már nem láttam Lupint... basszameg... Lihegve megálltam és körülnéztem. Fogalmam sem volt, hol vagyok. Itt már egész sötét volt a lombok miatt, nekem pedig nem volt pálcám. Annál az idiótánál maradt! Hevesen dobogó szívvel nyeldestem a könnyeimet, amik a félelemtől gyűltek szememben. Ügyes vagy, Sev... És most? Halk morgás hallatszott a hátam mögül. Remegve fordultam meg, hogy aztán szembetaláljam magam vérfarkas barátunk sötét sziluettjével és világító szemeivel. Rohadt életbe...

- Szia, Remus - nyekeregtem szokatlanul magas hangon.

Morgás. Milyen választékos a szókincse! Lassan léptem egyet hátra, ő pedig egyet előre. Jó lesz ez, táncolunk kicsit! Még egyet hátra... Elsírtam magam... Hangosan zokogtam fel, ami nem épp jó pont, ha veled szemben áll egy vérfarkas. Még egyet.. áááá! Megbotlottam egy gyökérben és hanyattestem. Kedvenc szörnyikénk azonnal vetődött én pedig védekezésül az arcom elé kaptam a kezem, de nem éreztem harapást sehol. Viszont hallottam patadobogást. Kilestem a karjaim között és azt láttam, hogy egy hatalmas hímszarvas feszül neki a vadul csapkodó farkasnak. Rövid dulakodás következett, ami számomra egy évnek tűnt, mert nem akartam, hogy akár csak egy karcolás is essen James-en. Ha... ha baja lesz... én megölöm Remust. Nem érdekel, hogy "nincs magánál" vagy "nem tudja, mit tesz" vagy "nem tehet róla". Közveszélyes... Öljék meg. A veszett kutyát is agyonverik. Nyüszítő hangot hallottam, majd mikor odanéztem, láttam, hogy elrohan a fák közé. James még mindig előttem állt védelmezőn. Lassan visszaalakult és megfordulva azonnal odarohant hozzám. Átölelt és aggódó tekintettel mért végig:

- Jól vagy? Nem esett bajod?

Éreztem, hogy szemeim kitágulnak, majd megkönnyebbült zokogás tört fel belőlem, ahogy karjaimat a nyaka köré fontam.

- Sajnálom! Ne haragudj, kérlek! Annyira féltem, hogy bajod lesz...

- Hn... Én is ezt éreztem... - mondta halkan, majd mikor értetlenül ránéztem, kedvesen mosolyogva megpuszilta a homlokom. - Rettegtem, hogy bántani fog téged...

Felállt, majd kinyújtotta a kezét. Elfogadtam és talprasegített, majd megölelt, amit viszonoztam. Percekig csak álltunk összebújva, majd mintha csak megbeszéltük volna, elhúzódtunk egymástól és megindultunk, véleményünk szerint kifele az erdőből. Potter egy hanyag mozdulattal átkarolta a vállamat, én pedig a dereka köré csúsztattam az egyik karomat. Pár percig csendben lépdeltünk, majd egyszer csak magához húzott és megcsókolt. Én azonnal viszonoztam a csókot, teljesen beleolvadva a karjaiba.

- Ugye nem versz át? - kérdeztem suttogva, mikor elváltunk. - Ugye nem fogsz holnap nyilvánosan megalázni mindenki előtt és kiröhögni, amiért hiszek neked? - mellkasán pihenő kezeimet vizslattam, fülig pirulva, ő pedig most mindkét karját körémfonva még jobban megölelt.

- Nem. És bocsásd meg, kérlek, hogy eddig olyan minősíthetetlenül viselkedtem veled... Olyan voltam, mint egy óvodás, aki nem tudta, hogy mit tegyen, ha vágyik a másik után, ezért meghúzza szíve választottjának a haját...

- Én volnék szíved választottja? - vigyorogtam fel rá boldogan.

Tippem szerint elvörösödött, mert zavartan nevetni kezdett és lehunyta a szemét.

- Így is fogalmazhatunk. Meg úgy is, hogy megőrjített a gondolat, hogy esetleg barátnőd lesz... Te... Te soha nem lehetsz másé...

- Te szerelmes vagy belém? - kérdeztem reménykedve.

- Nem tudom - felelte elgondolkodva. - Csak azt tudom, hogy minden reggel azt várom, hogy lássalak és mindig felbosszant a gondolat, hogy te simán elmennél mellettem. Ezért muszáj belédkötnöm. Azt tudom, hogy minden este a fejemet verem a falba zuhanyzás közben, hogy miért kell tökéletes idióta módjára viselkednem. És azt tudom, hogy mikor ma délután a karjaim közt élveztél el, olyan boldog voltam, mint még soha...

Mosolyogva néztem James Pottert zavarodott vallomása közben, majd egy szó nélkül megcsókoltam. Rövid, lágy csók volt majd már el is húzódtam és megindultam vissza a Roxfortba, magammal húzva hős hercegemet. Kézenfogva sétáltunk ki a fák közül, néma csendben, de boldogan.

A bejárati csarnokban aztán megálltunk, mivel elváltak útjaink, majd Potter rámnézett nagy, bociszemekkel:

- Severus, ugye mi most járunk?

Olyan reménykedő ázott kiskutyus fejet vágott, hogy nevetnem kellett.

- Igen, James, járunk,

- És... és hívhatlak Sevynek?

- Ha akarsz - forgattam meg a szemeimet, majd odahajoltam még egy utolsó csókra és a hálókörletem felé vettem az irányt. Soha nem érzett boldogságomnak azonban egy cseppnyi fekete kétely szabott gátat, amely azt mondta: nyugtával dicsérd a napot, Sev, még ki tudja, mit fog reggel csinálni...

 

De másnap reggel nem az történt, amire számítottam.

James a pincéknél várt, mosolyogva, csillogó szemekkel. Mikor meglátott, odalépett hozzám és lágyan megcsókolt.

- Szia Sevy! - köszönt, majd összefűzte ujjainkat és Severus Snape-pel az oldalán, büszkén vonult be a Nagyterembe, nem törődve a sok felhördülő diákkal és sírva fakadó diáklánnyal.

És nem sokára ezt elfogadták és napirendre tértek fölötte. Mi azonban nem tudtunk egymás fölött napirendre térni soha, egészen életünk végéig...